300 millió forint praxisváltásra

A NEFMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága vissza nem térítendő támogatásokkal kívánja segíteni a fiatal háziorvosok pályakezdését, valamint az idős kollégák nyugdíjba vonulását. A kormány az úgynevezett Praxisváltás program keretében – több körben – összesen 300 millió forintot oszt szét háziorvosi praxisvásárlásra és eszközfejlesztésre.

     A praxisjog-vásárláshoz igényelt összeg alsó határa egymillió, maximális összege pedig négymillió forint. A feladat megvalósítására összesen 200 millió forint áll rendelkezésre. A pályázatokat a bíráló bizottság megadott szempontrendszer alapján, beérkezési sorrendben folyamatosan bírálja, amíg a rendelkezésre álló keret tart. A pályázatok benyújtásának végső határideje 2012. április 30. A nyertes háziorvosnak vállalnia kell, hogy az anyagi támogatás fejében a támogatás mértékével arányos ideig a megvásárlásra tervezett praxisban háziorvosi vagy házi gyermekorvosi tevékenységet végez.

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>