4800 munkatársától szabadul meg a Roche

A Roche bejelentette, hogy az elkövetkezõ év során hat százalékkal, mintegy 4800 fõvel csökkentené munkatársai létszámát világszerte. Mindezzel éves szinten 2,4 milliárd svájcifrankot kíván megspórolni. A gyógyszergyártó azt is jelezte, hogy a legnagyobb leépítésekaz értékesítés, a marketing és a gyártás területén várhatók. A svájci központú cég további800 fõt áthelyezne, 700 pozíciót pedig kiszervezne, az Egyesült Államokban pedig gyártóüzemekeladását is fontolóra veszi.A kényszerû takarékoskodás egyik oka, hogy a Rochediabéteszgyógyszere, a taspoglutid nem váltotta be a hozzáfûzött reményeket. Ugyanakkor Severin Schwan ügyvezetõigazgató azt is megjegyezte, hogy az európai és a tengerentúliegészségügyi reformok idén 500 millió, jövõreegymilliárd frankkal csökkentik a Roche bevételeit. „Azárainkra gyakorolt nyomás erõsebb, mint amit elõzetesenvártunk” – magyarázta a vállalat elsõ embere.