A Debreceni Egyetem és a Teva oktatási együttműködése

A 2011/2012-es tanévben kezdi meg működését a Debreceni Egyetemen az Ipari Gyógyszergyártás Kihelyezett Tanszék, amelynek létrehozását a TEVA Gyógyszergyár Zrt. támogatta.
     A tanszék az egyetem gyógyszerészhallgatóinak kínál lehetőséget arra, hogy két féléven keresztül gyógyszeripar-specifikus előadásokat hallgathassanak, és az órák egy részét a gyárban eltöltve a nagyüzemi gyógyszergyártásban is tapasztalatokat szerezhessenek.
      Az oktatási intézmény és a vállalat szakemberei az elmúlt években dolgozták ki azt az átfogó programot, amelynek keretében az egyetem diákjai a gyárban tölthetik el a nyári gyakorlatukat. A legtehetségesebb hallgatók TEVA-ösztöndíjban részesülhetnek, valamint – a Kémiai Intézet keretein belül – már évek óta sikeresen működik a gyárban a kihelyezett oktatási helyszín. 
     Az órákon a hallgatók többek között a szilárd, félszilárd és steril készítmények ipari előállításával, a gyógyszeripari minőségellenőrzéssel és a törzskönyvezés folyamatával is megismerkedhetnek. A hallgatók világszínvonalú berendezéseken szerezhetnek gyakorlati tapasztalatot, a végzősök pedig már az „éles” gyártásba is betekinthetnek.
     „A kihelyezett tanszék létrehozása mérföldkő a magyar gyógyszerészképzés történetében, hiszen a múltban nem volt példa arra, hogy az oktatás és a versenyszféra ilyen szoros kapcsolatot alakítson ki – jegyezte meg dr. Hegedűs Lajos, a TEVA Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója. – A meghirdetett órákon részt vevő hallgatók azon túl, hogy megismerik az ipari folyamatokat, széles körű szakmai gyakorlatot szereznek, így megnő az esélye annak, hogy jövőjüket is ezen a területen képzeljék el. Ez a kezdeményezés nemcsak a TEVA szakember-utánpótlására kínál megoldást, hanem más gyógyszeripari vállalatok is profitálhatnak az együttműködésünkből.” 