A recesszió miatt a gyógyszereken spórolnak

Egy, a közelmúltban az Egyesült Államokban végzett kutatás szerint, amely a Nyugdíjas Állampolgárok Szövetsége (The Senior Citizens League – TSCL) megbízásából készült, a gazdasági recesszió arra kényszeríti a nyugdíjasokat, hogy drasztikus mértékben visszavegyenek egészségügyi és étkezési kiadásaikból.
A felmérés során, amely ez év első felében, három hónapon át zajlott, több mint ezer, 65 évnél idősebb személyt kérdeztek meg. Néhány számadat az eredmények közül:
– az idősek 42 százaléka halogatja a vényköteles gyógyszerrel történő terápia megkezdését, vagy kisebb dózist vesz annál, mint amit orvosa felírt neki;
– 62 százalékuk ritkábban keresi fel háziorvosát, vagy veszi igénybe a járóbeteg rendeléseket;
– több mint háromnegyedük a mindennapi élelmiszerekre szánt kiadásait is csökkentette.
A válaszadók egyharmada értékelte úgy, hogy egészségügyi kiadásai növekedtek 2009-ben, a költség-hozzájárulások és az egészségbiztosítási díjak emelkedése miatt. 18 százalékuk legszívesebben kitolná nyugdíjba vonulásának időpontját, hat százalékuk pedig úgy nyilatkozott, a munkahelyek bizonytalansága miatt előbb venné igénybe a társadalombiztosítási támogatást annál, mint amikor arra egy esetleges elbocsátáskor jogosult lenne.