A Wyeth és a sanofi-aventis is szemet vetett a Crucellre

A Wyeth már tárgyalt is a Crucell-lel annak esetleges felvásárlásáról, ám francia lapértesülések szerint a sanofi-aventis is szemet vetett a holland vakcinagyártóra.

A Crucell képviselői december folyamán bejelentették: a holland vakcinagyártó tárgyalásokat folytat a Wyethtel, amelyek végeredménye a két vállalat egyesülése lehet. Előbbi cég fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a „baráti” megbeszélések abszolút kezdeti fázisban tartanak, és egyáltalán nem biztos, hogy létre is jön a tranzakció.
 
Egy, a hírt kiszivárogtató bennfentes szerint a Wyeth több mint 1,35 milliárd dollárt kínál a Crucellért, azért a cégért, amely többek között hepatitisz B, influenza, tífusz és kolera ellen állít elő vakcinát. 
 
Bernard Poussot, a Wyeth ügyvezető igazgatója korábban jelezte: vállalata 2009-ben készen áll bizonyos akvizíciókra, hozzátéve, hogy az elkövetkező években növelni szeretnék a hagyományostól eltérő gyógyszercsoportokból származó bevételeik arányát, különös tekintettel a biotechnológiai szerekre és a vakcinákra.
 
„Minthogy a vakcinagyártás a Wyeth talán legfontosabb technológiai platformját képezi, a fent említett tranzakció bölcs lépés lenne a részükről” – jegyezte meg a hír kapcsán David Moskowitz, a Caris & Co. elemzője.
 
Egy, a Les Echosban megjelent riport szerint azonban nemcsak a Wyeth, de a sanofi-aventis is megvizsgálta a Crucell akvizíciójának lehetőségét. A francia gyógyszergyártó egyelőre nem kívánta kommentálni a vele kapcsolatos spekulációkat. 
A francia gazdasági lap cikke szerint az ügyletről még nem született döntés, de az ajánlatot valószínűleg elő fogják terjeszteni. A Natixis egyik elemzője szerint a sanofi esetében igenis lenne értelme egy ilyen tranzakciónak, mivel a Crucell vakcinái jól illeA francia gazdasági lap cikke szerint az ügyletről még nem született döntés, de az ajánlatot valószínűleg elő fogják terjeszteni. A Natixis egyik elemzője szerint a sanofi esetében igenis lenne értelme egy ilyen tranzakciónak, mivel a Crucell vakcinái jól szkednének a francia gyógyszercég hasonló, jelenleg is létező portfóliójába. Ráadásul a két vállalat már dolgozott együtt azon az influenza elleni vakcinán, amelynek kifejlesztéséhez a holland cég géntechnológiai módszerét használták.