Az Egis is a kormány stratégiai partnerei között

December elején stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány és az Egis gyógyszergyár. Az eseményen egyúttal az Egis 4,6 milliárd forintos beruházással elkészült, új hatóanyag-technológiai kutató- és fejlesztőközpontját is felavatták Budapesten.

Az Egis új hatóanyag-technológiai K+F központját két meglévő, egymás mellett álló épületben alakították ki, amelyekben a legmodernebb műszerekkel és eszközökkel ellátott műveleti, technológiai, analitikai fejlesztő és a reakcióbiztonsági vizsgálatok elvégzésére alkalmas egységek kaptak helyet. A 4,6 milliárd forint összköltségű projektet az Európai Unió és a magyar kormány 1,149 milliárd forinttal támogatta.

Hodász István, a vállalat vezérigazgatója azt már a cég negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón mondta el, hogy az Egis – a Servier 96 százalékos tulajdonszerzése ellenére is – magyar vállalatnak tartja magát. A vállalat továbbra is jelen van a magyar piacon: önálló irányítással és magyar menedzsmenttel rendelkezik, budapesti székhellyel működik, és mind a gyártását, mind a kutatás-fejlesztést, mind a kereskedelmét innen irányítja.

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>