Dr. Paller Judit az új országos tiszti főorvos

Dr. Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) vezetője július 7-i hatállyal, felmentette tisztségéből dr. Falus Ferenc országos tiszti főorvost. A miniszter úgy nyilatkozott, voltak problémák az ÁNTSZ működésével, és az egészségügyi kormányzat szívesebben dolgozna egy olyan emberrel, akivel szemben nagyobb bizalom van. „Új kezdethez új személy kell” – mondta.
Falus Ferencet három és fél évvel ezelőtt még Molnár Lajos nevezte ki az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat élére. Menesztése Székely Tamás minisztersége idején többször is szóba került, a kormányváltás óta pedig biztosra vehető volt, hogy mennie kell.
Az új tiszti főorvos dr. Paller Judit, aki 2007 óta a Nyugat-dunántúli Regionális Intézet tiszti főorvosi feladatait látta el. Azt megelőzően, 1991-től az ÁNTSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Intézetének helyettes megyei tiszti főorvosa, 2002. szeptember 1-jétől pedig tiszti főorvosa volt.
Az OTH frissen kinevezett vezetője a jelenlegi struktúra átalakítását, racionalizálást, az irányítás és az operatív munka szétválasztását tervezi, amivel egy gyorsabb reakciójú, a lakosságot jobban kiszolgáló, eredményesebb ÁNTSZ-t szeretne létrehozni.