Az egészségipar területén tevékenykedő kis- és közepes vállalkozások fejlődését segítő innovációs klaszter jött létre a Magyar Biotechnológiai Szövetség közreműködésével – jelentette be Hajdú Szabolcs, a szervezet pénzügyi munkacsoportjának vezetője Szegeden.
A BioPharm klaszterben részt vevő tizenöt tagvállalat többsége, valamint a kezdeményezéshez csatlakozó támogatók – a Szegedi Tudományegyetem, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja, valamint a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány – már korábban is együttműködött kutatási projektekben, részt vettek közös pályázatokon.
A klaszterszervezet létrehozásának célja az együttműködés elmélyítése, a tagvállalatok fejlődésének elősegítése volt. Ennek érdekében többek között biomenedzser képzéseket szerveztek, amelyeken a résztvevők pályázatokkal, adózással, pénzügyekkel, piackutatással, marketinggel, kockázati tőkebefektetéssel kapcsolatos információkhoz jutottak.
A klaszter a tagok számára nemzetközi konferenciákon, kiállításokon való részvételhez is támogatást nyújtott, és három közös – köztük egy gyógyszer-rezisztencia előrejelzésére alkalmas tesztrendszer kidolgozását célzó – kutatás-fejlesztési projekt is elindult.
Hajdú Szabolcs elmondta, a szervezetet szeretnék akkreditált innovációs klaszterré továbbfejleszteni, s céljuk, hogy egy-két éven belül közös termékkel vagy szolgáltatással jelenjenek meg a nemzetközi piacon.