Elmarasztalta a Tevát a GVH

A közelmúltban három, a Tevát érintő ügyben is döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A szervezet jogsértőnek minősítette a Saballo reklámját, amiben a gyártó – még 2008-ban – azt állította, hogy a termék megelőzésre is szolgál, használatával hosszú távon biztosítható a jó közérzet és az időskori műtét is elkerülhető. A GVH emiatt egymilliós bírságot szabott ki a vállalkozásra.

A termékkel később is akadtak gondok, hiszen a Teva 2012 folyamán egyrészt árakat összehasonlító reklámokban, másrészt az ajánlott fogyasztói ár feltüntetésével népszerűsítette a Saballót, ám a fogyasztók bizonyítottan több esetben is a hirdetésekben megjelenő ajánlott fogyasztói árnál drágábban, vagy kisebb árkülönbséggel vásárolhatták meg a készítményt.

A Teva a fenti pénzbírságok megfizetésén túl vállalta, hogy 15 millió forintos költséggel edukációs kampányt indít, amelyben elmagyarázza a fogyasztóknak, mi a különbség az ajánlott árak és az alkalmazott fogyasztói árak között; valamint hogy mit jelent a fogyasztói átlagár-különbség; és milyen formái ismertek az ár-összehasonlításnak. A cég a kampány részeként önálló honlapot készít, televíziós spotokat helyez el az országos kereskedelmi- és kábeltelevíziókban, valamint tájékoztató füzetet készít és terjeszt, elsősorban a gyógyszertárakban.

Továbbá, a vállalat a Saballo kapcsán arra is kötelezettséget vállalt, hogy valamennyi vásárlónak, aki igazolni tudja, hogy a vizsgált időszakban az ajánlott fogyasztói árnál (1499 forint) magasabb összegért, vagy a hirdetettnél kisebb árkülönbséggel vásárolta meg a Saballo 30x terméket, megtéríti az ajánlott és a tényleges ár közötti különbséget – írta a Napi.hu.

A GVH szerint a TEVA a Lactiv étrend-kiegészítő reklámjával is megtévesztette a fogyasztókat, amikor is azt állította, hogy a készítmény ellensúlyozhatja a rendszertelen étkezés és a stressz miatti hasi panaszokat és a rossz emésztés okozta fáradékonyságot, valamint erősítheti a szervezet természetes védekezőképességét. A hivatal emiatt büntetésül 3 millió forintos bírságot szabott ki a cégre.

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>