Évi egymilliárddal csökkentené költségeit a Pfizer

A Pfizer globálisan és éves szinten egymilliárd dollárral faragná le kiadásait. Ebbe nem tartoznak bele azok a korábban bejelentett takarékossági intézkedések, amiket a cég elsõsorban a kutatás-fejlesztés területén kíván megvalósítani.

    Meg nem nevezett források szerint a jelzett összeg felét már ebben az évben is meg akarják spórolni, a takarékosság további lehetõségeit pedig 2012-ben kívánják megtalálni. A legnagyobb mértékû „ésszerűsítést” az adminisztráció szintjén tervezik, ahol felszámolnák például a New York-i központ és a nemzetközi irodák működtetésében jelenleg tapasztalható átfedéseket.

    A vállalat vezetése emellett a promócióra, utazásra, szórakozásra és konzultációra fordított összegeket is megvizsgálná, de annak is utánanézne, mennyit költenek a nyomtatott gyógyszerismertetõi és egyéb segédanyagokra, valamint az elektronikus eszközök használatára. A Wall Street Journal megjegyezte: a takarékossági intézkedések mintegy öt százalékkal csökkentenék a Pfizer 19,6 milliárd dolláros büdzséjét.

     A vállalat emellett továbbra sem tett le kevésbé központi üzletágainak (állatgyógyszerek, csecsemõtápszerek, egészségmegõrzést szolgáló készítmények) eladásáról, amivel tovább konszolidálhatná mûködését.

    A híreket kommentálva a Pfizer szóvivõje mindössze annyit jegyzett meg: „a jövõben a
vállalati működés minél hatékonyabb lehetõségeire kívánunk fókuszálni”.