Három alvállalatra bontja tevékenységeit a Pfizer

Három alvállalatra bontja tevékenységeit a Pfizer

A világ első számú gyógyszergyártója bejelentette, üzleti aktivitásait a jövőben három új divízióban kívánja végezni. Ezek közül kettő az innovatív gyógyszerekre, míg a harmadik az Ian Read ügyvezető igazgató (képünkön) által „érték” üzletágnak nevezett termékekre kíván fókuszálni.

Az átstrukturált vállalat egyes egységeit külön igazgatók fogják vezetni, akik 2014 első napján foglalhatják el pozíciójukat. A Geno Germano által irányított divízió – többek között az immunológia és a metabolikus eredetű megbetegedések területén – olyan gyógyszerekkel foglalkozik majd, amelyek szabadalmi védettsége csupán 2015 után jár le. Egy másik egység, amelyet Amy Schulman vezet, a vakcinákra, a rákgyógyszerekre és a consumer healthcare termékekre összpontosít. Ide szintén olyan készítmények tartoznak, amelyek még néhány évig élvezhetik a szabadalmi oltalmat.

A harmadik alvállalatot John Young igazgatja. Ennek égisze alatt olyan termékekkel foglalkoznak, amelyeknek már jelenleg is szembe kell nézniük a generikus konkurenciával, vagy olyan márkázott termékek, amelyek szabadalmi védettsége legkésőbb 2015-ben lejár. Ebbe az egységbe egyébként néhány bioszimiláris készítmény is beletartozik.

Read már 2011-ben, igazgatói székének elfoglalásakor meghirdette az egyes területek szétválasztását. A Pfizer ennek első lépéseként profiltisztítást hajtott végre: tavaly tápszer üzletágát adta el a Nestlének, idén pedig állategészségügyi divíziójától, a Zoetistől is „megszabadult”. A befektetők és a piaci elemzők üdvözölték a változásokat, egyesek szerint viszont az átalakulás így sem volt elég mélyreható. Az ügyvezető szerint a most tervbe vett változások mindhárom egységnél nagyobb függetlenséget és erősebb fókuszt fognak eredményezni.

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>