Hatmilliárd forintból innovációs központ épül Debrecenben

Csaknem hatmilliárd forint összköltséggel kutatás-fejlesztési és innovációs szolgáltató központot hoz létre Debrecenben a Pharmapolis Gyógyszeripari Tudományos Park Kft. A projekt a Gazdaságfejlesztési Operatív Program innovációs és technológiai parkok támogatására kiírt pályázaton 50 százalékos támogatást nyert – jelentette be Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.
    Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója elmondta: a Pharmapolis Kft.-t a Debreceni Vagyonkezelő Zrt., a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Richter hozta létre. A kft. zöldmezős beruházással alakítja ki mintegy nyolcezer négyzetméteren a gyógyszeripari kutatás-fejlesztési és innovációs célokat szolgáló úgynevezett Science parkot.
    A vezérigazgató emlékeztetett, hogy a Richter 15 milliárd forint beruházással biotechnológiai üzem építésébe kezdett tavaly Debrecenben. Ennek szellemi hátterét erősíti majd a most bejelentett Science park. A Richter biotechnológiai beruházása egyedi kormánydöntéssel csaknem 1,4 milliárd forint állami támogatást nyert el tavaly.
    Miklóssy Ferenc, a megyei iparkamara elnöke hangsúlyozta, hogy a kialakítandó kutatóbázis lehetőséget ad a gyógyszeripari kis- és középvállalkozásoknak arra, hogy nagy forrásigényű beruházás nélkül, a szolgáltató központ eszközeit bérelve hasznosíthassák szellemi kapacitásukat.
    Kósa Lajos, Debrecen polgármestere kiemelte, hogy a fejlesztés összecseng a város gazdaság-fejlesztési stratégiájával, miszerint támogatni kívánják a magas hozzáadott értéket képviselő ipari és szolgáltató cégeket.

Forrás: MTI/Menedzsment Fórum