II. negyedéves eredmények: itt profit, ott veszteség

A Wyeth gyógyszergyártó cég a múlt szerdán a tavalyinál 13 százalékkal magasabb második negyedéves nyereségről számolt be. Ez elsősorban annak tudható be, hogy költségcsökkentéseinek hatása felülmúlta a csökkenő értékesítésekből, és az erős dollárból származó negatív hatásokat. A vállalat emellett az idei évre várható nyereség előrejelzését is megemelte. 
    A Wyeth nettó nyeresége 1,27 milliárd dollárra, részvényenként 94 centre emelkedett az egy évvel korábbi 1,12 milliárd dollárról, és részvényenként 83 centről. A mérleget némiképp megbillentették a 44,9 millió dolláros szerkezetátalakítási költségek, illetve a Pfizer által véghez vitt akvizíciójából származó 21,2 milliárd dolláros bevétel, amelyeket figyelmen kívül hagyva a vállalat nyeresége 98 cent lenne részvényenként, ami 13 centtel magasabb az elemzők várakozásainál. A cég bevétele 4 százalékkal, 5,7 milliárd dollárra csökkent az egy évvel ezelőtti 5,95 milliárdról, amelybe a „főbűnös” a dollár  erősödése. 
    Ugyanezen időszakban – az egy évvel korábbihoz képest – 11 százalékkal növelte nyereségét   a világ második legnagyobb, s egyben Európa vezető gyógyszergyára, a brit-amerikai GlaxoSmithKline.    Adózott eredménye 1,46 milliárd font volt  a tavalyi második negyedévi 1,31 milliárd font helyett, bevétele pedig 15 százalékkal, 6,75 milliárd fontra nőtt az egy évvel korábbi 5,87 milliárd fonthoz képest, főleg a font gyengesége miatt (változatlan árfolyamon számolva azonban két százalékkal esett). A céget a felzárkózó piacokon elért jó eredmények segítették, ellensúlyozva a gyenge amerikai szereplést.
    A világ legnagyobb gyógyszergyára, az amerikai Pfizer múlt szerdán 2,26 milliárd dolláros, részvényenként 34 centes adózott eredményt jelentett a második negyedévről, elsősorban a kiemelkedő forgalmú koleszterinellenes szere iránti gyengülő kereslet, és a dollár erősödése miatt. Mindez 19 százalékkal kevesebb a tavalyi második negyedévi 2,78 milliárdnál, illetve részvényenként 41 centnél.
    A német Merck KGaA gyógyszergyártó és vegyipari cég második negyedévi adózott eredménye a vártnál nagyobb mértékben, éves szinten 48 százalékkal esett, a kutatásra és a marketingre fordított kiadások növekedése miatt. A június végén záródott negyedévben a Merck adózott eredménye 108,5 millió euróra csökkent, az egy évvel korábbi 207,4 millió euróról.
    A Merck bevétele azonban nem változott tavalyhoz képest, amikor is 1,9 milliárd euró volt.    A gyógyszergyártó egyben azt is bejelentette, hogy megerősíti az idei évre vonatkozó bevételi előrejelzését: decemberig öt százalékos bevétel-növekedést vár a darmstadti székhelyű cég.
    Tengerentúli névrokona, az amerikai Merck & Co. ugyanerre az időszakra 1,59 milliárd dolláros, részvényenként 74 centes adózott eredményt jelentett –  koleszterinellenes szereinek kisebb forgalma, és az erős dollár miatt 10 százalékkal kevesebbet a tavalyi második negyedévi 1,77 milliárd dollárnál, és részvényenként 82 centnél. Az eredményt segítette az adminisztrációs kiadások és a piaci munka költségének tízszázalékos csökkentése, és az előnyös adófizetési megállapodás is a hatóságokkal. A vállalat bevétele ugyanezen időszak alatt három százalékkal, 5,9 milliárd dollárra csökkent.

Forrás: Privatbankar.hu, Profitline.hu, Elemzeskozpont.hu