Kapcsolatban a természettel

A Bayer a világon elsőként kötött hosszú távú megállapodást az ENSZ Környezetvédelmi Programjával (UNEP), gyermekek és fiatal felnőttek környezetvédelmi oktatását szolgáló projektek támogatására. Az együttműködés számos eseményének, kreatív alkotó versenyének egyike 1991 óta a Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermek Rajzpályázat is. A pályázat távlati célja a gyermekek, a jövő generáció környezettudatosságra nevelése. Éppen ezért idén a Bayer Hungária Kft. az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központjával együttműködve a magyarországi ökoiskolákat is bevonta a pályázatba, és számukra egy speciális versenyt hirdetett a nemzetközi pályázathoz kapcsolódóan.
A pályázat központi témája a biodiverzitás, a Föld élővilágának sokszínűsége volt. Az ökoiskolák 2010. február 28-án zárult versenyére 86 résztvevő tanintézetből, közel 5000 rajz érkezett. A verseny győztese, tehát a legtöbb érvényes pályázatot beküldő iskola a miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény lett. A verseny 200 ezer forintos fődíját az iskola képviselői március 24-én ünnepélyes keretek között vehették át a Bayer Hungária Kft. székhelyén, a vállalat ügyvezető igazgatójától, dr. Gerhard Waltltől.
 
Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>