A római szenátus egészségügyi bizottsága nemet mondott az RU486 néven ismert tabletta gyógyszertári forgalmazására azzal az indokkal, hogy kereskedelme a hatályos olasz abortusztörvényhez képest könnyebb utat kínál a terhesség szándékos megszakítására. Idén nyáron a gyógyszerkereskedelmet felügyelő olasz farmakológiai hivatal engedélyezte az abortusztabletta kereskedelmét, és úgy volt, hogy ősztől kapható lesz az olasz gyógyszertárakban. A parlament azonban közbeavatkozott, és leállította a más európai országban már vásárolható gyógyszer olaszországi bevezetését. Ez azt jelenti, hogy Itáliában az RU486-ost kizárólag kórházban kaphatják meg az abortuszt választó nők.
A művi terhesség-megszakítás 1974 óta engedélyezett Olaszországban, a fővárosban és Dél-Olaszországban azonban még ma is tízből nyolc orvos lelkiismereti okokból megtagadja a mesterséges terhesség-megszakítást.
Forrás: MR-1/Krónika