Mellrák megelőzése gyógyszerrel?

Európában elsőként Nagy-Britanniában tesznek kísérletet arra, hogy egészséges nők gyógyszerszedéssel megelőzzék a mellrákot. A június végén életbe lépett új ajánlás alapján gyógyszerszedéssel több ezer olyan brit nő veheti elejét a daganat kialakulásának, akinél a családi előzmények miatt magas a mellrák kockázata. A kezelésről a kezelőorvosok és a páciens együtt döntenek.

Ha a páciensek öt éven át naponta szedik a tamoxifen vagy raloxifen nevű ösztrogéngátlókat, az 40 százalékkal csökkenti a mellrák kockázatát – idézte a BBC online kiadása a brit Országos Egészségügyi és Gondozási Intézet (NICE) ajánlását.

A kutatások szerint a tamoxifen vagy a raloxifen öt éven át naponta történő szedése által kifejtett védőhatás legalább egy évtizedes lehet. Szakértők szerint ugyanakkor mérlegelni kell a lehetőségeket, hiszen a mellszövet-eltávolítás gyakorlatilag nullára redukálja a daganat kockázatát, míg például a tamoxifen mellékhatásai között hőhullámokkal és vérrögök képződésével is számolni kell.

„A tamoxifent negyven éve használják nagy sikerrel a mellrák utókezelésére, mert megakadályozza a daganat kiújulását. Nem is drága gyógyszer, egy nő ötéves adagja130 font, míg a mellrák kezelése 12 ezer fontba kerül” – magyarázta Susan Herd, a NICE ajánlását kidolgozó csoport szakápoló tagja.

Az új brit irányelvek azt jelentik, hogy körülbelül félmillió angol és walesi nő számára lehet alternatívája a melleltávolító műtétnek. Valószínűleg Észak-Írország is hamarosan követi az angol példát. Skóciában annak ajánlják fel a gyógyszeres megelőzést, akinek két vagy több családtagja szenvedett mellrákban.

Nagy-Britanniában évente átlagosa 50 ezer nőnél és 400 férfinál diagnosztizálnak emlőrákot, ami a szigetországban a leggyakoribb a daganatos megbetegedések közül.

Forrás: MTI