Nincs gyógyszer-vészhelyzet a kórházakban

Biztosított a kórházak folyamatos gyógyszerellátása – tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága az MTI-vel.

A Világgazdaság szerdai számában ugyanis azt írta, a Hungaropharma valamennyi kórházzal felbontotta a szerződését, miután a cégnek a korábbi szerződések alapján már kezelhetetlenné váltak a kintlévőségei. A lap emlékeztetett arra, hogy a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségéhez tartozó hét vállalat kintlévősége március végén együttesen 15 milliárd forint volt.

Az egészségügyi államtitkárság közölte: a Hungaropharma 2013 márciusában az összes vele szerződésben álló kórházzal megújította a már fennálló megállapodást. A gyógyszer-nagykereskedők – így a Hungaropharma is – különböző szerződések alapján jelenleg is szállítanak gyógyszert a betegellátó intézményeknek. A kórházak folyamatos gyógyszerellátása biztosított – tették hozzá.

A közleményben az Emmi kiemelte, a kórházak adósságállományával kapcsolatosan jelenleg is tartanak az egyeztetések az egészségügyi kormányzat, a beszállítók képviselői, a nagykereskedelmi partnerek és a társtárcák között.