Ötmilliárdos beruházás keretében bővít a Teva Debrecenben

Mintegy ötmilliárd forintos beruházással, 460 millió forintos uniós támogatással úgynevezett „magas fokon zárt üzemet” létesítettek a Teva Gyógyszergyár Zrt. debreceni létesítményében. Hegedűs Lajos, a cég vezérigazgatója szerint az üzemben – amelynek befogadásáért a Teva indiai, kínai, izraeli és csehországi leányvállalatai is versenybe szálltak – az eddigi éves nyolcmilliárdos tabletta-kapszulagyártási kapacitásukat további kétmilliárddal növelték meg, és néhány éven belül megduplázzák, vagyis elérik a húszmilliárdos kapacitást.

Ugyanerre az időszakra, 2012-re, a Teva gyáraiban a jelenlegi 40 milliárdról 90-100 milliárd darabra nő gyógyszergyártás, s e mennyiségnek a 20 százaléka készül majd Debrecenben. A gyártósorról itt lekerülő termékek 80 százalékát exportálják.

A gyárigazgató hozzátette: a Teva 2006 őszén, a gyógyszergyárak közül a világon elsőként vette át ezt a technológiát. A fokozott zártságú üzemben, különleges biztonsági körülmények között folyik a generikus gyógyszerek kutatása, fejlesztése és gyártása – tette hozzá.

Forrás: Menedzsment Fórum