Idén június 2-án rendezik meg a Patika Napot. Az országos programsorozat kiemelt témája a gyógyszerészi gondozás, amelynek középpontjában a fájdalom-csillapítás áll, különös tekintettel a fejfájásra, annak típusaira, és azok csillapítására.
A Patika Nap célja a lakosság, a betegek és a gyógyszertár közötti kapcsolat elmélyítése, valamint annak a hangsúlyozása, hogy a megfelelő szakértelemmel rendelkező gyógyszerészek hasznos tanácsokkal látják el a betegeket, vagyis nem csupán medicinákat „árulnak”. Ezen a napon a gyógyszertárak a megszokott szolgáltatásokon felül, egyes kiemelt témákban bővebb szakmai tanácsadással és külön szolgáltatással várják a betérő látogatókat. Az idén már hetedik alkalommal megrendezésre kerülő, egyre sikeresebben zajló s egyre nagyobb érdeklődést kiváltó eseménysorozat hagyománnyá vált nemcsak a betegek, a családok, hanem a szakmai közönség számára is.
Ezen a napon, ami tekinthető akár a gyógyszertárak nyílt napjának is – a kereskedelmi szemlélettel szemben – fokozottan hangsúlyozzuk a gyógyszerészszakmai munka fontosságát. A patikák ez alkalommal még közelebb tudnak kerülni a betegeikhez, jobban megismerik a problémáikat, ők pedig a gyógyszertárat. Fontos, hogy a betegekben tudatosuljon, a gyógyszertár nem egy bolt, hanem egy egészségügyi intézmény, ahol nemcsak a betegségek kezeléséhez, hanem az egészség megőrzésére is hasznos tanácsokat kaphatnak.
A rendezvénynek arra is rá kell mutatnia, hogy a gyógyszerész az orvossal együttműködve komplex egészségügyi szolgáltatást nyújt: míg az orvos a diagnózist állapítja meg és a terápiát határozza meg, addig a gyógyszerész a terápiában szereplő gyógyszerekről és kiegészítő készítményekről ad felvilágosítást. Ebből az is nyilvánvalóvá válik, hogy a gyógyszeres terápia nem más, mint a gyógyszer és a hozzátartozó információ együtt, amit a beteg csak a patikában dolgozó, erre felkészült gyógyszerésztől kaphat meg.
A Patika Nap megnyitójára június 2-án 10 órai kezdettel a Belvárosi Gyógyszertárban (Budapest, V. Szervita tér 5) kerül sor.