Patikaháború a láthatáron

A Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége (GYNSZ) állásfoglalásban tiltakozott a gyógyszertárakkal kapcsolatos korlátozások ellen. Az aggodalmat vélhetően az váltotta ki, hogy a Fidesz egészségügyi programjában meglehetősen egyértelművé tette: kormányra kerülését követően a patikák csak a gyógyszerészek többségi tulajdonában működhetnének – írja Napi Gazdaság.
    Mint ismeretes, 2007-től vált lehetővé, hogy a már meglévő vagy újonnan alapított gyógyszertárakban a patikusok mellett új szereplők (gyógyszer-nagykereskedők, gyógyszergyártó cégek, orvosok) is megjelenhettek tulajdonosként.
    A GYNSZ ellenzi, hogy a gyógyszerellátás terén korlátozzák a tulajdonosi kört, szűkítsék a vállalkozási formákat vagy akár a szakmai érdekképviseleteket ruházzák fel a patika alapításával, illetve a működtetésével kapcsolatos jogosítványokkal. Támogatnák ugyanakkor, hogy az új patikák alapításához minimum 30 millió forintos tőkerészt írjanak elő, – ugyanis jelenleg semmi ilyen jellegű kikötés nincs.