Új vezérigazgató a TEVA Gyógyszergyár élén

Ez év januárjától Kaszás Mihály váltja a debreceni TEVA Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatói posztján a nyugdíjba vonuló Hegedûs Lajost, aki több mint tíz éven át irányította a vállalat hazai termelõi egységeit.

     Kaszás Mihály 1984-ben kezdett el dolgozni a TEVA jogelõdjénél, a BIOGAL-nál. Az új vezérigazgató legfontosabb feladatai között a jelenleg is folyamatban lévõ kapacitásbõvítést, valamint a hatékonyabb mûködést biztosító átszervezések és a nemzetközi integrációs folyamatok folytatását jelölte meg.

     A debreceni mellett korábban a cég gödöllõi és sajóbábonyi egységeit is irányító Hegedûs Lajos vezetésével a TEVA Gyógyszergyár Zrt. termelõkapacitása az elmúlt években megtöbbszörözõdött, és a generikus kutatás-fejlesztési tevékenysége is jelentõssé vált. A távozó cégvezetõ irányítása alatt a vállalat megkapta az Év legnagyobb újraberuházója díját, részesült a Magyar Innovációs Nagydíjban, valamint az Üzleti Etikai Díj és Kármán Tódor-díj elnyerése is a nevéhez fûzõdik. Hegedûs Lajos tanácsadóként továbbra részt vesz a vállalat munkájában.