Újabb milliárdos akvizíció a gyógyszeriparban

A Bristol-Myers Squibb körülbelül 2,5 milliárd dollárért felvásárolja az Inhibitex nevű biotechnológiai céget. Lamberto Andreotti, a BMS ügyvezető igazgatója mindezt úgy kommentálta, hogy a jelenlegi akvizíció egy fontos befektetés a vállalat hosszú távú növekedése érdekében. 

     A megállapodás értelmében a gyógyszergyártó birtokába kerül az Inhibitex vezető, a hepatitis C kezelésére fejlesztett molekulája, az orálisan alkalmazható nukleotid polimeráz-inhibitor INX-189. Elliott Sigal, a BMS kutatási vezetője szerint a klinikai tesztek II. fázisában járó gyógyszerjelölt jobb gyógyulási arányt, rövidebb kezelési időt és kevesebb káros mellékhatást eredményez a betegek számára, mint a jelenleg alkalmazott készítmények. A Bristol-Myers Squibbnél úgy számolják, a szer leghamarabb 2016-ban hoz bevételt a vállalat számára.

     Az elemzők szerint a felvásárlás segíteni fogja a BMS-t abban, hogy pótolja a Plavix szabadalmi védettségének lejártából adódó veszteséget. Mint ismeretes, a clopidogrel-hatóanyagú készítményt a cég a sanofival közösen forgalmazta. Az évi körülbelül hétmilliárd dollár forgalmú szer piaci kizárólagossága az Egyesült Államokban múlt év májusában járt le, Európában pedig a jövő év februárjában fog erre sor kerülni. A szakértők úgy vélik, a hepatitis C-gyógyszerek mezőnye jelenleg meglehetősen erős, és az akvizíció azt jelzi, a BMS sem akar kimaradni a versenyből.