A Semmelweis Egyetem és a Sanofi Magyarország megújították stratégiai partnerségi együttműködésüket, amelynek célja, hogy a magyar betegek a lehető leggyorsabban hozzáférjenek a legkorszerűbb terápiákhoz, miközben a felek segítik hazai klinikai kutatásokat és a jövő szakembereinek képzését is.
A stratégiai partnerségre vonatkozó megállapodást a felek a Sanofi nemzetközi vezetőinek háromnapos magyarországi látogatása alkalmából, ünnepélyes keretek között írták alá a Semmelweis Egyetemen. A megújított partnerség a két intézmény több éve tartó, eredményes szakmai együttműködésének tudományos, kutatási és oktatási irányait erősíti meg, az innovációt és a betegellátás színvonalának emelését helyezve a középpontba. A stratégiai megállapodás három fő pillérre, a klinikai kutatásokra, a légúti immunológia területén való együttműködésre és a tehetséggondozásra épül.
Az együttműködés a klinikai kutatások területén kiemelten a korai fázisú (fázis 1.) vizsgálatokat célozza: ezek a terápiák fejlesztésének legkorábbi szakaszát jelentik, amikor azok hatását először tesztelik pácienseken. Az együttműködés magában foglalja új klinikai vizsgálatok indításának támogatását, a kutatási kapacitások és szakmai kompetenciák fejlesztését, valamint a tudományos publikációk és kutatási eredmények közös hasznosítását is. A keretmegállapodás a légúti immunológiai betegségek területén folytatott közös kutatást és szakmai együttműködést is megerősíti.
Kiemelt fókuszt kap a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD), amely Magyarországon 5-600 000 beteget érint, világszerte pedig a 3. leggyakoribb halálozási ok. A felek a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájával együttműködve a COPD immunológiai megközelítésű kezelésének fejlesztéséhez és a betegek életminőségének javításához kívánnak hozzájárulni.
A partnerség keretében a tervek szerint a Semmelweis Egyetem 20 hallgatója vesz részt évente a Sanofi mentorprogramjában, amelynek keretében olyan szakemberektől tanulhatnak, aki az innovatív gyógyszeriparban szereztek széleskörű tapasztalatokat. A program célja az elméleti tudás és annak gyakorlati hasznosítása közötti szakadék áthidalása, valamint a hallgatók pályaválasztásának tudatos támogatása.
„A Semmelweis Egyetem és a Sanofi között megújított megállapodás egy közös jövőkép megerősítése, ahol az egyetemi tudás, a klinikai gyakorlat és az ipari innováció egymást erősítve szolgálják a betegek érdekeit. Az együttműködésnek köszönhetően az egyetem hallgatói és fiatal kutatói olyan környezetben fejlődhetnek, ahol a tudás nemcsak megszületik, hanem gyakorlati alkalmazásban is testet ölt.” – emelte ki prof. dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.
Madeleine Roach, a Sanofi Business Operations területéért felelős globális alelnöke hozzátette: „Magyarország kiemelt szerepet tölt be a Sanofi nemzetközi hálózatában. A Sanofi Budapest HUB pedig az egyik legnagyobb és legdinamikusabban növekvő globális kompetencia- és szolgáltatóközpontunk. Célunk, hogy aktívan segítsük a hallgatókat tanulmányaik teljes időszaka alatt és korai karrierszakaszukban is, mentorprogramokkal, vendégelőadásokkal, szakmai workshopokkal. Hiszünk a jövő tehetségeiben, és elkötelezettek vagyunk az egészségügyi innovátorok következő generációjának támogatása mellett.“
Müller Veronika, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának professzora a COPD népegészségügyi jelentőségére hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy “a légzőszervi betegségek – jelentős terhük ellenére – gyakran háttérbe szorulnak a közegészségügyi programokban. Ahhoz, hogy ezen változtassunk, elengedhetetlenek a COPD cselekvési tervek, melyek célja az egészségi kimenetelek javítása, a kórházi kezelések számának csökkentése, valamint a halálozási arány mérséklése. A Sanofival való partnerség ezért is fókuszál többek között a tudományos és kutatási együttműködés mellett az adat alapú szemléletre a gyógyításban és a betegoktatás és betegút-fejlesztésére.”
Michaela Scheiffert, a Sanofi Közép és Déleurópai régióvezetője hangsúlyozta: “jelenleg mintegy 40 klinikai kutatást folytatunk Magyarországon, amelyeken keresztül közel 1000 magyar beteg jut hozzá ingyenesen a legmodernebb, innovatív terápiákhoz – sok esetben már a fejlesztés korai szakaszában, jóval azelőtt, hogy a terápiák széleskörűen elérhetővé válnának. Büszkék vagyunk arra, hogy a Semmelweis Egyetemmel való komplex együttműködésünk révén továbbra is sok oldalról segíthetjük a betegek gyógyulását, életminőségük javulását.”
A Sanofi Magyarországról
A Sanofi számára kiemelten fontos Magyarország, ezért a vállalat folyamatosan növeli hazai jelenlétét, építve a Chinoin több mint 115 éves hagyományaira. A Sanofi kivételes helyzetben működik hazánkban, hiszen pár-huzamosan folytatunk gyártási, szolgáltatási és kereskedelmi tevékenységeket, telephelyeink szimbiózisban működnek, így erősítve nemzetgazdasági lábnyomunkat.
Több mint 2200 embert foglalkoztatunk Magyarországon a gyógyszergyártás, kereskedelem, klinikai vizsgálatok és üzleti szolgáltatások területén. A hazai kereskedelmi, orvosi és értékesítési központunk közel 200 fővel az immunológia, a vakcinák, a diabétesz, és a ritka betegségek területén kínálnak innovatív terápiás megoldásokat.
A Csanyikvölgyben közel 400 munkatársunk 1986 óta állít elő kritikus fontosságú, életmentő gyógyszereket. Budapesti székhelyű nemzetközi szolgáltatóközpontunk, a Sanofi Budapest Hub létszáma és tevékenységi köre 2019 óta dinamikusan nő. Jelenleg közel 2000 munkatársunk nyújt pénzügyi és könyvelési, HR, törzskönyvezési, beszerzési, digitális és kutatás-fejlesztési, valamint gyártás- és ellátástámogató szolgáltatásokat a Sanofi szervezeteinek. A szolgáltató központ vonzza a magyar és külföldi tehetségeket, a létszám pedig folyamatosan bővül, hozzájárulva a legjobb magyar tehetségek itthon tartásához is.
