A gyógyszerészhallgatók gyakorlati képzésének támogatásáról, valamint a közös oktatási és tudományos tevékenységek erősítéséről kötött együttműködési megállapodást az Egis Gyógyszergyár Zrt. és a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara. A partnerség célja, hogy az egyetemi és az ipari tudás összekapcsolásával hozzájáruljon a korszerű gyógyszerészképzéshez és a hazai gyógyszeripari szakember-utánpótlás biztosításához.
A megállapodást november 2-án, Pécsett, az Egis képviseletében dr. Kaczor Erzsébet, a vállalat kormányzati kapcsolatok vezetője, a Pécsi Tudományegyetem részéről pedig prof. dr. Fittler András, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja írta alá.
A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara a dél-dunántúli régió gyógyszerészképzésének és gyógyszertudományi kutatásainak meghatározó központja. Az intézmény kiemelt figyelmet fordít a magas színvonalú oktatásra, a tudományos tevékenység fejlesztésére és a gyakorlati ismeretek átadására. Aktív gyógyszeripari kapcsolatainak köszönhetően a pécsi gyógyszerészhallgatók már a képzés során kipróbálhatják magukat a kutatási és gyártási környezetben, így szerezve a munkaerőpiacon kincset érő gyakorlati tapasztalatokat már tanulmányaik során. Az Egisszel kötött együttműködés újabb lehetőséget teremt arra, hogy a hallgatók már egyetemi tanulmányaik során közvetlen tapasztalatokat szerezhessenek a gyógyszeripar működéséről.
A megállapodás keretében az Egis szakmai gyakorlatra fogad hallgatókat, emellett a felek együttműködnek a „Gyógyszeripar A-tól Z-ig” tantárgy oktatásában. A kurzus az Egis szakembereinek közreműködésével átfogó betekintést nyújt az iparág működésébe, a kutatás-fejlesztéstől a hatóanyag- és késztermékgyártáson át a minőségbiztosításig, a gyógyszerengedélyezésig és az értékesítésig. A képzést gyárlátogatás is kiegészíti, így a hallgatók közvetlenül is megismerkedhetnek a gyógyszeripari folyamatokkal.
„A Pécsi Tudományegyetemmel kötött megállapodás egy újabb fontos lépés az Egis oktatási szerepvállalásában. A gyakorlati képzés és az oktatási együttműködés mellett a felek további közös tudományos tevékenységek lehetőségét is megteremtik, erősítve az egyetemi és az ipari szféra közötti tudásmegosztást, valamint a hazai gyógyszeripar jövőbeli szakember-utánpótlását” – fogalmazott dr. Kaczor Erzsébet, az Egis kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője.
„A pécsi Gyógyszerésztudományi Kar és az Egis már régóta kapcsolódik egymással sok szálon, szakmai és személyes vonalon egyaránt, ezt erősíti a most aláírt megállapodás is. Így gördülékenyebbé válik egy olyan kutatási együttműködés, mely korábban már létezett a pécsi gyógyszerészkar és az Egis között” – mondta el a megállapodás kapcsán dr. Pál Szilárd, szervezetfejlesztési és kapcsolati dékánhelyettes, a Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézet igazgatója.
A természettudományos oktatás és a szakember-utánpótlás támogatása az Egis hosszú távú elkötelezettségének része. Magyarország és Közép-Kelet-Európa egyik meghatározó generikus gyógyszeripari vállalataként az Egis tevékenysége a kutatás-fejlesztéstől a hatóanyag- és késztermékgyártáson át az értékesítésig a gyógyszeripari értéklánc valamennyi meghatározó területét átfogja. A vállalat kiemelt figyelmet fordít a természettudományos ismeretek népszerűsítésére, a tehetséggondozásra és a gyakorlatorientált képzés támogatására, ezért több hazai oktatási intézménnyel is együttműködik.
A vállalat az elmúlt években tudatosan bővítette felsőoktatási kapcsolatrendszerét, Budapesten a Semmelweis Egyetemmel, a Metropolitan Egyetemmel, az ELTE Természettudományos Karával és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem két karával alakított ki szoros szakmai együttműködést. A vidéki egyetemek közül pedig a Szegedi Tudományegyetemmel közösen alapított SZTE–Egis Ipari Partnerségi Tanszék működése segíti a hallgatók gyógyszeripari ismereteinek elmélyítését.
Az Egis oktatás területén betöltött szerepe ugyanakkor már az egyetemi tanulmányokat megelőzően elkezdődik. A vállalat különböző oktatási és tehetséggondozási kezdeményezésekkel ösztönzi a fiatalok természettudományos érdeklődését, hozzájárulva ahhoz, hogy minél többen válasszanak tudományos vagy műszaki pályát.