Dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutatóval most megjelenő, „Az orvoslás jövője – Ember és technológia” című könyve kapcsán beszélgettünk az egészségügy világát felforgató új technológiákról és az egyes szereplők – orvosok, gyógyszerészek, páciensek, döntéshozók – felelősségéről arról, hogy a változások eredője pozitív legyen.
Pirulatrend: Mi a könyv vezérfonala?
Dr. Meskó Bertalan: Van egy vízióm arról, hogy technológiai cunami jön felénk, és ha úgy ér el minket, ahogy most vagyunk, akkor ebbôl nagy káosz lesz. Ma még attól félnek páciensek és orvosok egyaránt, hogy az orvoslás elveszíti majd emberi arcát: a robotok lecserélnek minket, algoritmusokkal jutunk el a terápiás megoldásokig. De az orvoslás nem ilyen egyszerû. Nem arról szól, hogy adatokat mérünk és azok alapján hozunk döntést, hanem ez sokkal több ennél. Szerintem a technológiai változáshullám azt hozza, hogy emberségesebb lesz a beteg-orvos viszony, az egészségügy pedig olcsóbbá válik. De ehhez minden egészségügyi szereplõnek változnia kell már most, ugyanis nem állunk erre készen.
PT: Globálisan vagy mi még nem vagyunk felkészülve?
M.B.: Globálisan, de a felkészületlenség a miénkhez hasonló szervezetekben még jobban kiütközik. Egy olyan rendszert, ahol nincsenek mért adatok, nem lehet fejleszteni. Az egészségügynek olyannak kellene lennie, mint egy repülôgép: a döntéshozók bent ülnek a pilótafülkében és minden adat megjelenik elôttük. Ehhez képest nálunk néhányat papíron hoznak be, néhány pedig ki sem ér a repülôtérre. A közelmúltban pedig olyan technológiák jelentek meg, amelyekkel a beteg és az orvos egy pilótafülkébe kerül.
Hippokratész óta létezett egy elefántcsonttorony, amiben az orvosok elzárkóztak, és néha beengedték a pácienst. Az elefántcsonttorony mára eltûnt, és az orvosnak a kulcs ôrzôje helyett más szerepe lesz: inkább idegenvezetôvé kell válnia a digitális dzsungelben. Mivel a technológiai változások gyorsabbak, mint ahogy adaptálódni tudunk, egyelôre a hátrányokat látjuk: az orvostársadalom azt érzi, hogy a beteg rendel tôlük, nincs partneri viszony, miközben csak a betegek fele tartja be a terápiákat. Az én küldetésem, hogy bemutassam, ha megértjük és beengedjük ezek használatát, jobbá tudjuk tenni az orvoslást és az egészségügyet: emberségesebbé, olcsóbbá, hatékonyabbá.
PT: Feltételezem, az orvosok között is vannak különbözõ csoportok, akik jobban vagy kevésbé tudják követni a változásokat.
M.B.: Az orvosok egyik fele állítja, hogy az orvoslás mûvészet, amit nem lehet helyettesíteni. Pedig senki nem akarja helyettesíteni. Az orvosok többsége ma nem élvezi a munkáját, nem azt csinálja, amiért orvosnak ment. Adminisztrál, miközben egy-egy perce jut csak egy betegre. Ez szürreális. Azt vallom, hogy a konzervatív értékeket érdemes megôrizni, de ahol gyorsabbá, hatékonyabbá, mérhetôbbé lehet tenni, ott tegyük. A technológia nem lecserél, hanem segít, kiegészít, kiterjeszti a készségeimet. Olyan készségekkel dolgozunk, amelyek nem cserélhetôek le: az empátia, a klinikai döntéshozatal, a kollégák közti kommunikáció.
PT.: A gyógyszerészeket hogyan érintik a változások?
M.B.: Ahogy az orvos és a páciens szerepe változik, a gyógyszerészé is változik majd. Olyan technológiákat vizionálok, amelyekkel a gyógyszerész szerepe felerôsödik. Ma a kórképemre kapott gyógyszer az én koromban, nememben általában millióknak jó, miközben van egy saját DNS-állományom egyedi mutációkkal és érzékenységekkel, ezért olyat szeretnék kapni, ami nekem a legjobb. Akár az is elôfordulhat, hogy az orvosnál ott van a DNS-em szekvenálva, és a problémámra egy mesterséges intelligencia segítségével tervez egy egyedi gyógyszert, amit a gyógyszertárban manufakturális jelleggel, 3D printerrel kinyomtatnak.
PT: Van-e kevésbé elemelkedett példa is?
M.B.: A gyógyszerészek nincsenek könnyû helyzetben, hiszen azt adják el, amit a gyógyszeripar szállít. Amíg az ipar nem változik meg, addig nem nagyon tudnak belenyúlni. Olyan régiókban, ahol sok a hamis gyógyszer, ott születtek projektek ezek kiszûrésére. A mai magyar gyógyszerészközösségben nem látunk óriási technológiai változásokat, és nem is tõlük várjuk, hogy megváltoztassák a gyógyszeripart.
PT: Mi a helyzet a megelőzéssel?
M.B.: Pár éve még sok helyen lehetett látni hatalmas kioszkokat, amikkel méréseket lehetett végezni. Ebben az a kihívás, hogy az egészség nem keresztmetszet. Azt tudom elképzelni, hogy hosszanti mérésekre dolgoznak ki programokat, amikkel a betegekre jobban rálátnak, mint most. Ha a gyógyszerész tudna néhány eszközzel, gyorsan pár dolgot mérni, életmódtanácsot adni, abban látnék potenciált. Ehhez arra lenne szükség, hogy a motivált gyógyszerészek elkezdjék, mert a beteg nem fordul hozzájuk ilyen igénnyel, a gyógyszeripar és a döntéshozók sem erôltetik ezt. Szerintem itt nem a technológia a kiugrási pont, hanem a személyes figyelem.
PT: A rendszer többi szereplõje hogyan kapcsolódik ebbe a vízióba?
M.B.: A gyógyszeripar is hatalmas változások elôtt áll, a jövôben nem lesz elég csak gyógyszert fejleszteni. Kell mellé valami más: digitális egészségügyi szolgáltatás, termék, eszköz, szenzor. Gyógyszert bárki tud majd gyártani. És itt jön a prevenció. Ha a gyógyszeripar továbbra is úgy gondolkozik a jövôrôl, hogy a beteg az ô felvevõpiaca, akkor nagyon bátor, mert ezekkel a technológiákkal egyre kevesebb beteg lesz, viszont ugyanannyi pénzt és energiát kell majd a megelõzésre fordítani. Az eltolódás a kezeléstõl a prevenció felé teljesen nyilvánvaló, és el kell kezdeniük alkalmazkodni hozzá, új megoldásokat nyújtani.
A technológiai fejlõdés kapcsán az volt a gyakori meggyõzõdés, hogy új megoldásokat kínál, de nagyon költséges, így túlterheli az egyébként is nyomás alatt álló társadalombiztosítást. Viszont úgy tûnik, számos fejlesztés van, amely kifejezetten hatékonyabbá, olcsóbbá teszi a rendszert.
Tíz éve tényleg így volt: ami jó, diszruptív technológia, az drága volt vagy nem elérhetõ. Ma már egy klinikai minõségben dolgozó, elemzést adó EKG-eszközt meg tudok venni otthonra mintegy tízezer forintért. A digitális fonendoszkóp, amivel elmenthetõ, elküldhetõ a hang, feleannyiba kerül, mint a mostani fonendoszkópok. Bolíviában a 3D printereket nem a klinikákra viszik, hanem a falvakba, mert gipszet vagy mankót olcsóbb így készíteni, mint beszállíttatni. És a jövõben exponenciálisan gyorsabb és olcsóbb technológiákra számíthatunk. Ha egy technológia nem olcsó, akkor még nem elég jó. Az nem is lehet megoldás, hogy csak a tehetõsebbek juthassanak hozzá mindehhez, mert akkor pénzügyi különbségbõl elõbb technológiai, majd biológiai különbség lesz köztünk.
PT: Van, ami az új technológiák közül már hozzánk is elért?
M.B.: Ezek nem érnek el hozzánk, hanem mi hozzuk el õket. A Petõ Intézetben például a Nintendo Wii-t használják arra, hogy játékkal rehabilitáljanak stroke-on átesett betegeket. Debrecenben orvostanhallgatók készítettek egy alkalmazást, amely a hallgatók számára eseteket szimulál és ezzel segíti a tanulást. A magyar fejlesztésû, számos nyelven elérhetõ Laborom mobilalkalmazás az orvossal is megosztja a laboradataimat. Az a nehéz feladat, hogy ezek a mainstream magyar egészségügybe bekerüljenek, mert a döntéshozók tudása a diszruptív technológiákról közel nulla.
A könyvemben a több száz kielemzett technológiából, fejlõdési irányból arról a 22-rõl írtam részletesen, ami szerintem tényleg változást hoz. Megvizsgáltam, mit csináljunk velük orvosként, háziorvosként, gyógyszerészként, páciensként. Milyen elvek, filozófiák, mindennapi tevékenységek, készségek szükségesek ahhoz, hogy felkészüljünk erre a cunamira és az optimista jövõkép valósuljon meg. Ebben mindenkinek van felelôssége.
Csillag Zoltán
