A homeopátia azt vallja, hogy a hasonlót a hasonló gyógyítja: azok az anyagok, amelyek töményen valamilyen tünetet okoznak, nagy hígításban éppen ellenkezőleg hatnak és a tünet enyhítésére képesek.
A homeopátiás módszerhez hasonló eljárások ugyan fellelhetôek az ókori népek gyógymódjaiban is, illetve Hippokratész és Paracelsus is próbálkozott ilyen eljárással, a módszer kidolgozása mégis Samuel
Hahnemann (1755-1843) nevéhez fûzôdik. Hahnemann kilencévi orvosi praktizálás után kiábrándult korának szegényes és legtöbb esetben ártalmas gyógyszereibôl, amelyek inkább a betegséget súlyosbították, mint kezelték. Helyette kísérletezéssel, könyvek írásával és fordításával foglalkozott és 1790-ben elolvasta William Cullen skót orvos munkáját, aki a kínakéregrôl azt állította, hogy azért alkalmas a malária kezelésére, mert nagy dózisban lázat, szívdobogást és nagyfokú izzadást okoz. Hahnemann saját magán kipróbálta és meglepetésére belázasodott. Innentôl kezdve csak azzal foglalkozott, hogy a számára fellelhetô anyagok hatásait megvizsgálja, hogy aztán nagy hígításaikkal éppen ellenkezô hatásokat érjen el.
Alapvető tudnivalók
A homeopátiás szerek készítésének filozófiájában két fontos elem van: a hígítás és a potenciálás. A hígítás mindig egy tömény oldatból indul és vagy tízszeres (decimális, D) vagy pedig százszoros (centezimális, C) lépésekben történik. Az egyes hígítási lépéseket akár harmincszor vagy még többször is elvégzik, így gyakran elôfordul, hogy a hígítás végére egyetlen molekula sem marad a törzsoldatból. A kiindulási oldat tartalma lényegében bármi lehet (növényi, állati és ásványi eredetû), akár még erôsen mérgezô anyag is.
A homeopátiás szer „hatékonyságát” a homeopaták szerint a készítmények potenciálja adja meg, ami összefügg a hígítás fokával. A potenciálás (vagy dinamizálás) nem más, mint a hígítási lépések közben elvégzett speciális ütve rázogatás, melyet a homeopátia szabályai szerint a Föld középpontja felé kell elvégezni. Ha például egy oldatot tízszeres hígítási lépésekben 8-szor potenciálnak, akkor az a D8-as jelölést kapja, a hígítás foka pedig 108. A homeopaták úgy tartják, hogy a potenciálás mértékétôl függ az egyes készítmények testi, alkati vagy mentális bajokra való alkalmassága. Alkati problémák alatt többnyire a testi és lelki tünetek együttesét értik, illetve belefoglalják az egyes ember lélektani adottságait is. A mellékelt táblázat foglalja össze az egyes potenciák homeopátiás felhasználási területeit.
Nem bizonyított hatásmechanizmus
A homeopátia hatásmechanizmusa a mai napig még körvonalaiban sem ismert, sok homeopata azt vallja, hogy nem is érdemes ezzel foglalkozni, az a lényeg, hogy szerintük hatásos a módszer. Egyesek szerint a vízmolekulákban egy mágneses lenyomat képzôdik azokról a molekulákról, melyekkel találkoznak és ez a nyomat ôrzôdik meg a végtelen nagy hígítások után is. Egy másik nézet szerint a módszer az úgynevezett káosz elmélet alapján is mûködhet, ehhez csak tudni kell a beteg kiindulási állapotát. Ennek érdekében a betegeket alapos részletességgel kikérdezik fontos, kevésbé fontos vagy éppen egyáltalán nem fontos dolgokról. Így két ugyanolyan betegségben szenvedô páciens nagy valószínûséggel nem kap ugyanolyan homeopátiás szert. Egy harmadik elmélet szerint a homeopátia hasonló a védôoltásokhoz, ugyanakkor a homeopátia fôleg a nem fertôzô betegségeket kezeli, így ez az elmélet is sántít.
Szedési útmutató
A homeopátiás szerek általában golyócska alakúak, ami azért van, mert ezeket a nagyon híg oldatokat cukor golyócskák felületére szárítják rá. Emiatt nem szabad megfogni kézzel a homeopátiás golyókat, mert azt a minimális mennyiségû száraz anyagot, ami a golyók felszínén van, azt ujjunkkal letöröljük. Lényegében úgy kell bánni vele, mintha valami nagyon kis mennyiségben ható szer lenne, ugyanakkor eredetileg is nagyon kis mennyiség (vagy egyáltalán semmi sem) található a rászárítandó oldatban, így lényegében a „semmit” próbálják megôrizni ezzel az óvintézkedéssel.
Komplex homeopátia
A homeopátia egyik speciális formája az úgynevezett komplex homeopátia. Ennek lényege, hogy egyrészt kisebb hígítású/potenciálú szereket alkalmaz, melyekben nagyobb a hatóanyag koncentráció, másrészt valamilyen gyógynövényes kivonatot is tartalmaz, ami nem homeopátiás, így valódi gyógynövényes hatást ér el. Ugyanakkor ehhez nincs szükség a homeopátiás összetevôkre.
A homeopátiával szemben támasztott kifogásokat a következôkben lehet összefoglalni:
– nincs hatásmechanizmusa, még csak közelítôleg sem, azaz nem lehet tudni, hogy mi játszódik le a szervezetben homeopátiás kezelés hatására, ha egyáltalán történik valami,
– az eddigi számos klinikai vizsgálatokban nem sikerült bizonyítani a homeopátia hatását, csupán néhány alkalommal azt írták le, hogy valószínûleg jobb, mint a placebo, azaz bizonytalan a hatásossága,
– valószínû, hogy a homeopátia elindulása is már egy szerencsétlen véletlennek köszönhetô, ugyanis a Hahnemann által magán észlelt láz egyáltalán nem jelentkezik kínakéreg (és a benne található kinin) túladagolásakor. Kinin hatására csak akkor következik be lázas állapot, ha egy enzim (glükóz-6–foszfát-dehidrogenáz) nem mûködik rendesen a szervezetben. Ennek az enzimnek a hiányos mûködése ma sem ritka és a legtöbb esetben komoly panaszt nem okoz addig, amíg valaki be nem vesz olyan gyógyszert, ami az enzim hiányában furcsa mellékhatásokat okoz.
– a Hahnemann által és a terápiásan malária ellen használt kinin dózisok közt nincs „homeopátiás” különbség. Hahnemann saját feljegyzései szerint 30 g kínakérget vett be, melynek maximum 2 g körül lehetett a kinintartalma. Ehhez képes a terápiás kinin egyszeri adagja malária esetén 0,6 g, azaz még tizedével sem kisebb dózisról van szó. Ebbôl sem következik tehát, hogy nagy hígításokat kellene alkalmazni.
– Csak filozófiai alapon értékelhetô az az elképzelés, hogy a pusztán potenciálás képes megváltoztatni egy oldat szervezetre gyakorolt hatását. Ez azonos szinten említhetô pl. a különféle kövek „energiájával” történô kezelésekkel.
Helye a mai orvoslásban
A homeopátia annak ellenére, hogy Magyarországon csakis orvosi diplomával mûvelhetô, illetve a gyógyszertárakban készítményei beszerezhetôek, a filozófiai elven mûködô alternatív terápiás eljárások közé tartozik. Hatásossága leginkább a placebo hatással magyarázható és mindez azt igazolja, hogy számos bajunk „magától” is meggyógyul, és sokkal kevesebb gyógyszert kellene szednünk.
Samuel Hahnemann korának kiemelkedô tudósa volt, aki felismerte azt, hogy az akkori gyógyszerek nem voltak alkalmasak az akkori, elsôsorban fertôzô betegségek (pl. kolera, tífusz, pestis) terápiájára, és egy olyan módszert dolgozott ki, amirôl egy dolgot tudunk biztosan állítani: nem árt. A homeopátia a 19. században megteremtette annak lehetôségét, hogy aki elég erôs volt ahhoz, hogy túléljen egy járványt, azt nem ölték meg a korabeli beavatkozásokkal, hanem túlélhette a betegséget lényegében spontán gyógyulással. Ugyanakkor számos betegségnek van már biztos gyógy-
módja, így egy olyannal próbálkozni, ami csak „nem árt” felelôtlenség lenne, és sok esetben felesleges kockázatvállalást, vagy akár életveszélyt jelenthet.
Dr. Gáspár Róbert
egyetemi docens
Szegedi Tudományegyetem
