A férfiak gyakran kérdezik a patikában:

Mi adhat természetes védelmet a prosztatának?

A középkorú és idősödő férfiakat sújtó egyik leggyakoribb problémáról lévén szó, különösen fontos a gyógyszerész szakavatott iránymutatása. Tekintsük át röviden, mit tanácsolhat a patikus a prosztata-megnagyobbodásra utaló panaszokkal érkező betegnek!

A prosztata (dülmirigy) a húgyhólyag alatt található, a húgycsövet körülölelő mirigy, amelynek váladéka adja a sperma folyékony részének jelentős hányadát. Idővel
minden férfinak elkezd megnagyobbodni a prosztatája, ez normális, élettani folyamat. Ötven éves kor felett azonban a férfiak mintegy harmadánál túlzott – bár jóindulatú – megnagyobbodás (benignus prostata hyperplasia, BPH) alakul ki, jellegzetes panaszokat okozva. Ez súlyos betegséghez is vezethet, hiszen a megnagyobbodott
prosztata állandó nyomást gyakorol a húgyvezetékre, akadályozza a vizelést és visszahat a vesére, károsítva azt. Elhanyagolt esetben akár teljes vizeletleállás és életveszélyes állapotot okozó hólyag-ruptura is bekövetkezhet.

BPH-ra utaló jelek:
– gyakori vizelési inger nappal és éjjel is;
– nehezen induló vizelet, erőlködéssel, hasprés alkalmazásával;
– kevés vizelet, és a hólyag nem teljes kiürülésének érzése;
– vékony, meg-megszakadó vizeletsugár;
– vizelés közbeni égő-csípő érzés.

Mi a teendő a jellegzetes panaszok esetén?
Az állapot felmérésére legtöbbször a Nemzetközi Prosztata Tünetértékelő Skálát (International Prostate Symptom Score, IPSS) alkalmazzák, amely hét, a tünetek gyakoriságára irányuló kérdést tartalmaz. Korai stádiumban (ha az IPSS pontszám maximum 7) a gyógyszerész feladata, hogy a tünetek enyhítésére alkalmas vény nélkül
kiadható szerrel lássa el a beteget, és felhívja a figyelmet a rendszeres ellenőrzés fontosságára.

A már panaszokat is okozó megnagyobbodás feltétlenül urológiai kivizsgálást és
kezelést igényel, mert hátterében nem csak jóindulatú elváltozás, hanem rosszindulatú
daganat vagy idült gyulladás is fennállhat. Bár nem kötelező, minden 50 évesnél idősebb férfinak évente javasolt az urológiai prosztata-szűrővizsgálat:
PSA-vizsgálat:
Vérvétellel meghatározzák a prosztata-specifikus antigén (PSA) vérszintjét. (Az ujjbegyből nyert vérmintából végzett PSA-teszt csak tájékozódásra alkalmas, PSA-eltérés esetén a beteget azonnal szakorvoshoz kell irányítani.)

Rektális digitális vizsgálat:
A prosztata végbélen át végzett tapintásos vizsgálata, amely egyszerű, gyors és fájdalmatlan.

Milyen életmód, táplálkozás javasolható?
Jót tesz a prosztatának: a szűk alsónemű és nadrág viselésének kerülése, az intim torna férfiakra szabott változata és a rendszeres nemi élet is.

A jótékonynak tartott tápanyagok:
– a likopin (pl. szárított paradicsom, vérnarancs, csipkebogyó, görögdinnye),
– a fitoösztrogének (pl. szójabab, szójatej, tofu, hüvelyesek, köztük a földimogyoró),
–  a polifenolok (pl. zöld tea, eper, gránátalma, málna),
– a glükozinolátok (pl. keresztesvirágúak, főleg brokkoli, kelbimbó, káposzta, karfiol)
– a szelén (pl. máj, vese, olajos halak, vörös és szárnyas húsok),
– az E-vitamin (főleg növényi olajok, csírák és diófélék, olajos magvak, illetve ezek olajai, tökmagolaj),
– az omega-3 zsírsavak (növényi olajok, olajos magvak, olajos halak).

Fotó: 123rf.com

Mi segíthet még a korai stádiumban?
A kezdeti stádiumokban gyógyszeres úton is elképzelhető a prosztata kisebbítése,
sorvasztása, és gyógynövénykivonatot tartalmazó készítményt is javasolhat az urológus a panaszok enyhítésére. A fitoterápia leginkább használt gyógynövényei a prosztata védelmére:
Szabalpálma (fűrészpálma, törpepálma, Saw Palmetto): A legtöbbet kutatott, BPH kezelésére alkalmas gyógynövény, drogja a termése. A betegség enyhe és közepesen
súlyos stádiumában is sikerrel alkalmazzák.
Hatásosságát a gyógyszer-engedélyezés szigorú feltételei szerint bizonyították, növényi eredetű gyógyszerként van forgalomban. Klinikai vizsgálatokkal igazolták, hogy a szabalpálma termése növeli a tesztoszteronszintet, ugyanakkor csökkenti a prosztata növekedéséért felelős anyagok mennyiségét. Gátolja és megállíthatja
a gyulladásos folyamatokat, valamint a prosztata további növekedését, jelentősen csökkenti a vizeléssel kapcsolatos problémákat (a nappali és az éjjeli vizelések
számát, a hólyagban maradó vizeletmennyiséget).

Csalángyökér: Hatását klinikai vizsgálatokban is tanulmányozták. Gátolja a prosztataszövet növekedését, gyulladáscsökkentő, immunerősítő, és a hormonegyensúlyra is kedvező hatást gyakorol. Rendszerint a szabalpálma termésével
kombinálva alkalmazzák, étrend-kiegészítő formájában.

Kisvirágú füzike: A népi gyógyászat a BPH I. stádiumában alkalmazza a növény virágos hajtását a folyamat lassítására, a vizeletürítéssel járó panaszok csökkentésére.

Afrikai szilvafa: A BPH korai stádiumaiban alkalmazott étrend-kiegészítő a vizelési nehézségek csökkentésére.

Dr. Igazvölgyi Katalin

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>