A kalciumtól a kollagénig

A csontok és az ízületek egészségét támogató készítmények

A társadalom elöregedése, illetve a mozgásszervi panaszok ebből következő gyakorisága miatt nő az igény a csontok és ízületek egészségét támogató készítmények iránt. A kínálat széles, és folyamatosan bővül. Miközben évtizedek óta alkalmazott gyakorlatok hatásosságát kérdőjelezik meg a legfrissebb vizsgálati eredmények, feltűntek olyan új hatóanyagok és beviteli módok, amelyek hatásosságáról még kevés az információ.

Az elmúlt években többször felvetődött a táplálékkal, illetve a szupplementáció révén elfogyasztott kalcium esetleges negatív hatása. Egyesek a kalciumot egyfajta „kardiovaszkuláris méregnek” kiáltották ki, amelynek a szokásosnál magasabb adagjai súlyos szív- és érrendszeri következményekkel járhatnak. Úgy tűnik azonban, hogy azoknál az egészséges felnőtteknél, akik naponta 2500 mg kalciumnál kevesebbet vesznek magukhoz, nem nő a kardiovaszkuláris rizikó. Az Egyesült Államok Nemzeti Oszteoporózis Alapítványa (NOF) és az Amerikai Preventív Kardiológiai Társaság (ASPC) 31 vizsgálat eredményeinek áttekintésével jutott arra, hogy nem mutatható ki dózis-hatás összefüggés a napi kalciumfelvétel (200-2500 mg), illetve a szélütéssel vagy a kardiovaszkuláris kórképekkel járó mortalitás között.¹ Vagyis a megfelelő mértékű kalciumbevitel nem fokozza a szív- és érrendszeri kockázatokat.

123rf.com

A magyar adatokat tekintve egyébként eddig sem kellett egy esetleges kalcium-túlfogyasztás okozta kardiovaszkuláris rizikótól tartani, ugyanis az átlagos hazai napi kalciumbevitel még az ajánlott napi referenciaértéket sem éri el. Túlzásokba sem kell esni azonban! Nincs bizonyíték arra, hogy az ajánlott napi dózisok (700-1300 mg/nap) feletti bevitelnek pozitív hozadéka lenne a csontok egészsége vagy a csontritkulás megelőzése szempontjából.¹

Csak a természetes a jó kalcium?

A természetes szerek reneszánszának idején sokan keresik a természetes eredetű kalciumot. Nem árt azonban óvatosnak lenni. A dolomit, a csontliszt, a korallból nyert kalcium és az egyéb „természetes” kalciumforrások néhány esetben nehézfémekkel (ólom, higany stb.) szennyezettek lehetnek. A megbízható gyártó és a megfelelő minőségű termék választása ebben az esetben kiemelten fontos.

A D-vitamin kivédi az osteomalaciát?

A csontfájdalommal és izomgyengeséggel járó csontlágyulás (osteomalacia) gyakori időskorban, elsősorban a nőknél. Az alacsony D-vitamin-bevitel az oszteoporózis fokozott rizikójával és súlyosabb formájával függ össze. Kimutatták, hogy a napi legalább 800 NE D- vitamin-bevitel csökkenti a csontvesztés mértékét.

Néhány klinikai vizsgálat ugyan azt mutatta, hogy nincs kapcsolat a D-vitamin, a kalcium vagy mindkettő szedése, illetve a csonttörési rizikó csökkenése között, de a vizsgálatok nagyobb része igazolta, hogy van. Feltehető, hogy az eredmények különbségeit a betegek különböző mértékű adherenciája okozza. Emellett a vizsgált betegpopuláció összetétele sem lényegtelen: a D-vitamin szupplementációja a leglátványosabb eredményt (a törési rizikó legnagyobb mértékű csökkenését) azoknál eredményezi, akik korábban D-vitamin-hiányosak voltak (például a szociális otthonokban élők).³ A megfelelő kalcium- és a D-vitamin-ellátottság tehát alighanem a csontok egészségének alapköve.

Különbség glükózamin és glükózamin között

Kevés hatóanyagról születtek megosztóbb eredményű klinikai vizsgálatok, mint a glükózaminról. Míg egyes vizsgálatok a hatóanyag porcokra és ízületi funkcióra gyakorolt kedvező hatását mutatták, mások csak placebóhatást észleltek. Azóta tudjuk, az ellentmondó eredmények hátterében az áll, hogy glükózamin és glükózamin között van különbség, és az elérhető terápiás hatás – az alkalmazott kémiai formától függően – jelentősen eltér.

Pontosan nem ismert okból a glükózamin szulfát-sóinak a biohasznosíthatósága magasabb (kb. 90%), mint a szabadon alkalmazott glükózaminé (kb. 26%).⁴ Továbbá orális adagolással a glükózamin szulfát-sóival mintegy 6-szor magasabb szérumszintek érhetők el, mint a hidroklorid-sókkal. Egy terápiaváltásos tanulmányban a glükózamin szulfát-sójának a hidroklorid-sóra való cserélése 50 százalékos csökkenést eredményezett a plazmában mért maximális glükózamin-koncentrációban, és 75 százalékkal csökkentette a biohasznosíthatóságot.⁵ Azaz a glükózamin-szulfát sóktól várhatunk kedvező terápiás hatást, a glükózamin hidroklorid-sóktól nem. Végezetül ne feledjük, hogy a több étrend-kiegészítőben szereplő N-acetil-glükózamin nem tekinthető glükózaminnak.⁴

Glükózamin bőrre kenve

A szájon át szedett glükózaminos szerek mellett a bőrre kenhetők is megjelentek a kínálatban. Egy klinikai vizsgálat (n=240) egy 10 tömegszázalékos glükózamin-szulfát tartalmú krémnél számszerűsítette, hogy topikális alkalmazás esetén mekkora a szinoviális glükózamin-koncentráció. A vizsgálat a hatóanyag felszívódását igazolta: 100,56 ng/ml, valamint 17,83 ng/ml szinoviális átlagkoncentrációkat mértek a kezelt, illetve a kontrollcsoportban. Megállapították azt is, hogy az életkor lényeges szerepet játszott a felszívódásban, és a készítményalap döntő fontosságú a bőrön keresztüli glükózamin-szulfát bejuttatás szempontjából.⁶

Hialuronsav szájon át is

A hialuronsav az ízületek viszkoelasztikus sajátosságú kenőanyaga, melyet régóta alkalmaznak osteoarthritises panaszok, elsősorban térdfájdalom enyhítésére. A hialuronsav ízületekbe injekciózása a szinoviális folyadék viszkoelaszticitásának helyreállítását segíti, és az ízületi porc hibajavító folyamatait serkenti. Emellett a hialuronsavhoz gyulladásgátló és fájdalomcsillapító hatás is köthető.⁷

Az elmúlt évek friss vizsgálati eredményei arról tanúskodnak, hogy a hialuronsav nemcsak ízületi injekcióként, hanem szájon át adagolva is képes a kopásos térdpanaszok enyhítésére.⁸ ⁹ A hialuronsav, különösen annak nagy molekulatömegű (kb. 1 MDa) formája, per os adagolást követően is eljut a kötőszövetekbe, és javulást idéz elő a betegek állapotában. A vizsgálatok során jellemzően napi 48 mg és 225 mg közötti dózisú hialuronsavat alkalmaztak, általában 3-4 hónapon keresztül.⁹

Ízületi kopásra: zselatin, kollagén?

Az interneten számos zselatinos receptet lehet találni, és sok beteg grammszámra eszi a zselatint, attól remélve ízületi fájdalmai enyhülését. Annak ellenére, hogy a zselatin fogyasztása – napi maximum 10 gramm 6 hónapon át – nagy valószínűséggel nem jár biztonsági kockázattal, egyelőre nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű adat ahhoz, hogy az ízületi fájdalmak csillapításában mutatott hatékonysága megítélhető legyen.¹⁰

Hasonlóan, a kollagén és kollagén-derivátumok osteoarthritis esetén mutatott hatásosságáról is kevés eredmény áll rendelkezésre.¹¹ Az egyik leggyakoribb aggály, hogy a makromolekulák felszívódás előtt lebomlanak a gyomorsav és a béltraktus enzimjei hatására. Az abszorpció és a terápiás hatás tekintetében az egyes kollagénkészítmények között jelentős különbségek lehetnek. A csak hővel kezelt zselatinkészítmények olyan oligo- és polipeptid-keverékek, amelyek nem képesek ellenállni a gyomor savas kémhatásának és a béltraktus bontóenzimeinek. A természetes (nem-denaturált) kollagénkészítményeknél viszont a polipeptid-struktúra intakt maradhat a gyomor- és béltraktusban.¹²

Dr. Harsányi Mária
szakgyógyszerész

Forrás
(1) Stephen L Lack of Evidence Linking Calcium With or Without Vitamin D Supplementation to Cardiovascular Disease in Generally Healthy Adults: A Clinical Guideline From the National Osteoporosis Foundation and the American Society for Preventive Cardiology Ann Intern Med 2016;165:867-868.
(2) Roberts HJ. Potential toxicity due to dolomite and bonemeal. South Med J. 1983.76:556-559.
(3) Boucher BJ. The Problems of Vitamin D Insufficiency in Older People, Aging Disease 2012;3:313-329.
(4) Glucosamine. www.examine.com; 2019. jún. 27.
(5) Bruyére O et al. Efficacy and safety of glucosamine sulfate in the mangement of osteoarthritis: Evidence from real-life setting trials and surveys. Semin Arthritis Rheum 2016; 45:12-17.
(6) Kong M et al. Penetration of Topical Glucosamine Sulfate into the Synovial Fluid of Patients with Knee Osteoarthritis: A Nonrandomized, Open-Label, Single Dose, Bioavailability Study. J Biosci Med. 2019;7:76-90.
(7) www.ogyei.gov.hu
(8) Fallacara A. Hyaluronic acid in the third millennium. Polymers 10, 701. 2018.
(9) Oe M. et al. Oral hyaluronan relieves knee pain: a review. Nutr. J. 15:11. 2016.
(10) https://medlineplus.gov/druginfo/natural/1051.html; 2021. júl. 6.
(11) Honvo G et al. Role of collagen derivatives in osteoarthritis and cartilage repair: A systematic scoping review with evidence mapping. Rheumatol Ther. 2020;7:703-740.(12) Szántó S. Porcvédelem szájon át szedett korszerű, természetes kollagén-készítménnyel. www.medicalonline.hu; 2021. júl. 6.

Megjelent a Pirulatrend 2021. szeptemberi számában.