A többségnek képlékeny a jövőképe

Így látják a jövő gyógyszerészei

Itthoni és külföldi munkavállalás, fizetések, karrierlehetőségek és közélet – mit gondolnak a négy hazai gyógyszerészkar végzősei a szakma mai helyzetéről és saját lehetőségeikről? Összeállításunk második, befejező részében szegedi és pécsi hallgatókat szólaltatunk meg.

„Egyelőre a közforgalomban szeretnék elhelyezkedni, elsősorban azért, hogy a Dunaföldváron élő családom közelében maradhassak. De mivel érdekel a marketing, közben szeretnék részt venni a gyógyszerész-közgazdász szakirányú képzésen. Attól a patikától, ahol a gyakorlatomat végeztem, kaptam konkrét állásajánlatot, úgy hallom, ez nem ritka. Nagyon érezhető, hogy öregszik a szakma, sok megyében kapkodnak a frissen végzettekért” – mondja a Szegedi Tudományegyetemen tanuló Horog Mariann. Úgy becsüli, az évfolyam akár 60 százaléka szintén patikai állásra készül, bár „vannak hallgatók, akiket elgondolkodtatott a magasabb fizetés lehetősége”, így idén szerinte megnő a klinikairezidens-képzés iránti érdeklődés. „Sokakat érdekel az ipari terület is, de amit a kezdő fizetésekről lehet hallani, az a legtöbbüket elbizonytalaníthatja.”

Minél előbb függetlenedni

Ruzsa Roxána szeretné elkezdeni a PhD-t, ugyancsak Szegeden, és mivel van lehetőség arra, hogy párhuzamosan a rezidensképzésre is járjon, ez a terve a következő évekre. „Ha nem jönne össze, akkor szívesen elvégezném a tanári rezidensi képzést és tanítanék az egyetemen. Szeretnék minél előbb függetlenedni, és pusztán egy PhD-ösztöndíjjal ez nem reális, így nagyon örültem a párhuzamos képzés hírének”. Megjegyzi, a kórházi béremelés is fontos szempont, anélkül nem biztos, hogy ezt az irányt választotta volna.

123rf.com

Ambrus Réka másodév óta olyan helyre jár gyakorlatra, ahol sok lehetőség van a magisztrális gyógyszerkészítésre, amit nagyon szeret. A patikában már harmadév után mondták, hogy örülnének, ha maradna. „Megígértem, hogy így lesz, jól érzem ott magam, egy patikai állás mellett lehet saját élete is az embernek, és a biztos fizetés jól jön majd az első években” – magyarázza. „Megfordult a fejemben a kórházi terület is, de úgy tudom, azt a munkarendet nehezebb összeegyeztetni a családi kötelezettségekkel, a stressz is nagyobb. Persze sokat lehet tanulni, és a magasabb fizetés is vonzó, de annyira nem, hogy emiatt másképp döntsek. Legalább addig szívesen dolgoznék a közforgalomban, amíg a szakgyógyszerészképzést elvégzem, később viszont kipróbálnám magam az iparban, aztán ki tudja, talán nyugdíjasként visszatérnék” – vázol fel egy komplett pályaívet.

A külföld vonzása

Hambalek Helga mindig is klinikán képzelte el a jövőjét, az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetése csak megerősítette ebben. „Nagyon vonz a betegágy melletti gyógyszerelés, úgy érzem, ott még közvetlenebb módon segíthetek”. A szegedi rezidensképzésre jelentkezne, de mivel nem lehet biztos benne, hogy felveszik, megpályáz ismertetői állásokat is. Gondolkodik rajta, hogy szerencsét próbáljon külföldön, „az is a klinikai gyógyszerészet mellett szól, hogy ezen a területen könnyebb ott elhelyezkedni”. Nem telepedne le végleg, de 4-5 évet eltöltene Németországban vagy Franciaországban.

Roxánát is nagyon érdekli a gyógyszerészet külföldi helyzete, különösen a klinikai vonal, mert „a beszámolók alapján a nyugati országokban sokkal nagyobb szerepük és felelősségük van a szakmabelieknek, nemcsak javaslatot tehetnek, hanem dönthetnek is”. Mariann-nak ugyanakkor nem fordult meg a fejében a külföldre költözés, szerinte itthon is meg lehet találni mindazt, ami érdekli az embert, „bár az tagadhatatlan, hogy az egészségügy helyzetét nem lehet a nyugati országokéhoz hasonlítani”.

A szakma hazai helyzetéről megoszlanak a vélemények. Helga szomorúnak tartja, hogy az emberek nem igazán ismerik el a gyógyszerészetet. „Többnyire nincsenek is tisztában azzal, hogy mit csinálunk. Ezért fordulhat elő, hogy egy újságban le lehet tejfölárusozni a szakembereket.” Roxána egyetért azzal, hogy a mesterség megbecsültsége alacsony: „a laikusok nem látják, mi múlik a gyógyszerészeken, nem tudják felmérni, mi a szerepük abban, hogy az ellátás folyamatos, a saját gyógyszerszedésük pedig biztonságos legyen”. Réka viszont azt emeli ki, hogy egy gyógyszerésznek mindig lesz lehetősége dolgozni, „mostanában különösen jól látszik, mit jelent ez a biztonság más szektorokkal szemben”.

A patikus tekintélye

Roxána szerint ha valaki nem akar közforgalomban dolgozni, annak a fentiek mellett gyakran az is az oka, hogy a klasszikus gyógyszerészi gondozás nem tud megvalósulni, mert a betegek sokszor nem is igénylik. Igaz, ő is elismeri, hogy a kistelepüléseken ez másképp működik, ott sokkal nagyobb tekintélye van a patikusnak. Réka ezt a kérdést is optimistábban ítéli meg. „Úgy veszem észre, bizalommal fordulnak az emberek a gyógyszerészekhez, különösen, ha nem tudják elérni a háziorvost, szívesen kérdeznek, és hálásak is a válaszokért. Nem állítom, hogy pont úgy működik, ahogy elképzeltem, de javul a helyzet” – állítja. Hozzáteszi, a tapasztalatai egy kisvárosból származnak, ahol stabil a vevőkör, szinte minden vásárló visszatérő, tehát ismerős.

A szakmai közélet témakörére egybehangzóan azt mondják, hallgatóként abba egyelőre kevéssé látnak bele, de Helga jelzi, tapasztalt gyógyszerészektől azért sok mindent hall. „A legtöbben azt mondják, hogy a pandémia alatt hiányolták a hatékonyabb érdekképviseletet, különösen az orvosi kamara tevékenységével összehasonlítva.” A szakmai fórumok közül főként a Facebook-csoportokat követik, Roxána szerint ezek azért hasznosak, mert rendre előkerülnek olyan témák, amiket az egyetemen nem tanítanak, „legutóbb például arról olvastam, hogy miről lehet felismerni a hamis vényeket”.

Egy gyógyszerész-dinasztia

A Pécsi Tudományegyetemen csak egy végzős hallgató vállalkozott a beszélgetésre, Simonics Dórához azonban csatlakozott a negyedik évfolyamos Gara Bella, így kettejüket kérdeztük. Dóra úgy veszi észre, a karon többen is vannak, akik a családi hátterük miatt már pontosan tudják, mit akarnak csinálni, de a többségnek „elég képlékeny a jövőképe, különösen a járvány alatt változtak gyorsan az elképzelések”. Először neki is az volt a célja, hogy marad az egyetemen elkezdeni a PhD-kutatását, de úgy tűnik, ez nem fog menni. „Mivel a szakmai gyakorlatok során a közforgalmú gyógyszertár tetszett meg leginkább, itt is szeretnék elhelyezkedni. Mással éppen fordítva történt, ment volna egy patikába, aztán mégis inkább marad tanítani. Többen érdeklődnek a rezidensi helyek iránt, egyedül olyanról nem hallottam, aki a gyógyszeriparba készülne” – foglalja össze, amit társai terveiről tud.

Bellának kezdettől fogva egyértelmű, hogy a közforgalomba tart, főként a családi indíttatás miatt, hiszen a nagyszülei, a nagynénje, a nagybátyja, de még a dédapja is gyógyszerész volt. „A lakóhelyemen, Nagyatádon van egy családi gyógyszertárunk, így mondhatjuk, már azt is látom, hol fogok dolgozni. Egyébként egy ilyen helyzet nem mindenkinek határozza meg a szándékait, nemrég beszéltem két csoporttársammal, akiknél szintén adott a családi vállalkozás, és mindketten azt mondták, hogy külföldön vállalnának munkát” – említ egy nem mindennapi helyzetet.

Dórának még nincs meg a helye, az államvizsgára készülés közben nem volt sok ideje álláskereséssel foglalkozni, de nincs is rá szükség, „megtalálnak minket az állásajánlatok” – erősíti meg a szegediek tapasztalatait. Abban ugyanakkor már biztos, hogy noha Szlovákiában született, nemcsak Magyarországon, hanem valószínűleg Pécsen is maradna.

Elmélet és valóság

Bella szerint bár volt idő, amikor az orvosi és a fogorvosi képzés sokkal menőbb volt, egyre népszerűbb a pécsi gyógyszerészkar, „nem véletlen, hogy a 3. évfolyamon már nem három, hanem négy csoport van”. Úgy véli, a pálya népszerűségén sokat dob az egészségügyi szolgálati jogviszony, mert ha a kórházi gyógyszerészeket megbecsülik, az vonzóbbá teszi a területet. „De ez szerintem nem változtat azon, hogy a többség a közforgalomban akar elhelyezkedni. A bérezés ugyan fontos szempont, de ha valakit egyértelműen a patikai munka vonz, nem fog magasabb fizetésért egészen más típusú munkát végezni.”

Van véleményük a képzésről is. Dóra meglepőnek nevezi, hogy sok mindent másképp tanulnak, mint ahogy a gyakorlatban a patikában csinálják. „Az embernek ezekben az esetekben oda kell figyelnie arra, hogy amit a szakmai gyakorlaton látott, tanult, az a vizsgán nem teljesen lesz megoldható. Nem tudom, hogy ez az adott tanártól vagy az egyetemtől függ, esetleg a teljes magyar képzésben megvannak ezek a furcsaságok, de mindenképp bizarr tapasztalat” – jegyzi meg.

Bella ezt azzal egészíti ki, hogy a négy hazai kar követelményei között mintha nagy eltérések lennének. „Egy budapesti hallgatóval beszéltem nemrég, azt mondta, hogy a technológia a legegyszerűbb tantárgyuk, miközben nálunk rengetegen buknak belőle, mert az apró részleteket is nagyon szigorúan számonkérik. Furcsa az is, hogy túlteng a kémiai, analitikai ismeretek oktatása, oldalakon keresztül magoljuk a gyógyszervegyületek képleteit, mintha legalábbis mindenki a gyógyszeriparba készülne. A klinikai ismereteket viszont hiányolom, úgy érzem, erre a területre nem igazán készítenek fel, élettanból nem kapjuk meg a kellő alapokat. Úgy tudom, a készülő reform részben pont erre koncentrál majd: klinikai és közgazdaságtani ismeretek, utóbbi a Közgazdaság-tudományi Kar közreműködésével. Ez jó irány, mert a marketinges, a pénzügyi, az üzleti jártasság hozzátartozik a gyógyszerészethez.”

Megjelent a Pirulatrend 2021. júniusi számában.