A vizsolyi patika csak a kezdet

Szabálysértés antipszichotikumokkal és egy furcsa magyarázattal

Ötmillió forintos bírság, lakat a patikán – egyelőre itt tart a vizsolyi Attila Patika ügye, pontosabban annak a patikusnak az esete, aki vény nélkül adott ki szigorú orvosi kontroll mellett szedhető gyógyszereket, főleg nyugtatókat. Jelenleg a rendőrség nyomoz, de úgy tudjuk, még 4-5 patika juthat a borsodi gyógyszertár sorsára.

A hetekben kapta fel a sajtó annak a patikusnak az ügyét, akit az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) elmarasztalt, mert vény nélkül adott ki vényköteles készítményeket tömegével: a vizsgálat alapján összesen 26,5 millió forint értékû vényköteles gyógyszer kiadásával követett el dr. Kelemen Attila szabálysértést. A patikus az ellenôrzés során nem tudta bemutatni a vényköteles gyógyszerek vény nélküli kiadását rögzítô nyilvántartását,  így a gyógyszert átvevô személyek azonosítására nem volt lehetôség. A patika élén álló személyi jogos gyógyszerész állítása szerint a gyógyszereket 20-30 környékbeli, vizsolyi, vilmányi, hernádcécei lakos részére adta ki, ám mint mondta: „név szerint nem ismerte ôket, csak látásból”.

Megkerestük az ügyben a hatóságot, a gyógyszerészi kamarát és természetesen az érintett patikust is. Kértük, mondja el a történetét az ô olvasatában, de egyelôre nem akart megszólalni: elfáradt. Korábban viszonylag részletesen beszélt az ügyrôl az Index-nek is: Húsz éve vagyok patikus a környéken. Korábban két patikát vittem egyszerre. Hol Vizsolyban voltam nyitva, hol Váralján. Épp Váralján voltam, amikor bejött egy nô a patikába, és kért egy doboz nyugtatót. Én meg adtam neki. Vény nélkül. Óriási hiba volt.”

A nô visszajárt hozzá – folytatta a sztorit –, ô pedig mindig adott neki egy-egy dobozt vény nélkül. Aztán jöttek hozzá mások is, de nem sokan, és nem is vittek sok gyógyszert. Az a mennyiség nem szúrt szemet a hatóságoknak. Közben egyre többen kezdtek el hozzá járni vény nélküli altatókért és nyugtatókért. Valószínûleg szépen lassan terjedt a hír, hogy Vizsolyon mi a helyzet. Attila nem bánta, legalább a forgalmat tudta növelni. A végére, a lebukás elôtti utolsó évre több mint húszezer dobozra duzzadt az eladott mennyiség. És állította azt is: csak a jó szándék vezérelte, amikor kiadta az erôs gyógyszereket. Például volt, aki arra hivatkozva kérte, hogy haláleset volt a családban. Azt elismerte, hogy hibát követett el, amit megbánt, és ami miatt meg is bûnhôdött, de azt mondta, nem történt anyagi visszaélés.

Azt egyébként a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke is megerõsítette, hogy a patikus nagyon megbánta a tettét.
Dr. Hankó Zoltán személyesen beszélt Kelemen Attilával, mélységesen elítéli azt, ami történt, azt azonban furcsállja, hogy az ügy lezárása el
õtt már megvan a ,,népítélet. Annak tálalása pedig valahogy az egész gyógyszerész szakmába vetett bizalmat próbálja aláásni. ,,Az etikai bizottságunk most tárgyalja az ügyet, a rendôrség is nyomoz, tehát nincs még vége. Nem szerencsés, hogy egy folyamatban lévõ esetrõl össze-vissza írnak mindent, mielõbb kiderülne, mi is történt valójában. Azt azonban fontos hangsúlyozni, hogy a több ezer patika szigorú szabályokat pontosan betartva dolgozik, az általunk is már sokszor kezdeményezett átfogó ellenõrzés során pedig úgy tudjuk, négy vagy öt helyen találtak a vizsolyihoz hasonló problémákat, õk számíthatnak még Kelemen Attiláéhoz hasonló eljárásra – tette hozzá a kamarai elnök, aki szerint mint bármely más terület, ez is szabályozott piac, ahol kötelezõ az elõírások betartása. Nemcsak egészségpolitikai, hanem szakmapolitikai szempontból is különösen fontos, hogy a gyógyszerész tevékenységi monopóliumához tartozó területen a gyógyszerészek normakövetõek legyenek, mert hivatásuk értelmét kérdõjelezi meg az ezzel ellentétes gyakorlat.

Az OGYÉI szerint a gyógyszertárból a betegekhez olyan szigorú orvosi kontrollt igénylô – klonazepám, alprazolám, és efedrin-hidroklorid tartalmú – készítmények kerültek, amelyek a megfelelô szakorvosi, orvosi ellenõrzés teljes hiánya miatt fokozott egészségügyi veszélyhelyzetet jelentenek. Ezeknél a hatóanyagoknál kiszámíthatatlan hatások léphetnek fel, gyógyszerfüggõség alakulhat ki és veszélyes kölcsönhatásban állnak az alkohollal. Így az intézet visszavonta a vizsolyi Attila Patika mûködési engedélyét és ötmillió forint bírságot szabott ki a gyógyszertárat mûködtetõ cégre, mivel az súlyosan megsértette a gyógyszerek forgalmazására vonatkozó jogszabályokat, szakmai szabályokat.

A patikus sorsáról a továbbiakban a kamara etikai bizottsága és a rendõrség dönt. Hamarosan 4-5 patika is hasonló szankcióra számíthat. A hatósági vizsgálatot folytató OGYÉI fõigazgató-helyettese szeretne tiszta vizet önteni a pohárba. Dr. Nagy Szilárd tavaly novembere óta irányítja az Ellenõrzési és Technológiai Fõigazgatóságot – ennek része a Tisztigyógyszerészeti Fõosztály, mely a lakossági gyógyszerellátás felügyeletét végzi –, az intézeten belül ez a szervezeti egység felügyeli a gyógyszerek teljes életútját, a klinikai vizsgálatoktól kezdve a patikai expediálásig. A fõigazgató-helyettes szerint a 2015 márciusával felállt intézet az új szervezeti struktúrájának köszönhetõen végre alkalmas arra, hogy teljes és valós képet lásson a gyógyszerpiac valamennyi szereplõjének tevékenységérõl. (A patikák ellenõrzését korábban az ÁNTSZ végezte.) „Mi nem nyomozunk, nem ez a feladatunk, ám kapcsolatban állunk más hatóságok képviselõivel is, így például az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral, a NAV-val és a rendõrséggel is.

36403998 - pharmacist using computer at desk at the hospital pharmacy

Közösen és folyamatosan monitorozzuk a piaci folyamatokat, sokféle helyrõl érkezõ, ám különbözõ tartalmú, de sok tekintetben mégis egybevágó információkra alapozva vizsgálódunk, így tudnak fennakadni a vizsolyihoz hasonló esetek is.

Ez az alaposan átgondolt és logikus elv mentén felépülõ minisztériumi háttérintézmény, illetve a társhatóságok közötti szinte napi, heti rendszerességgel zajló egyeztetési metódus számos, korábban észrevétlen maradt szabálytalanságra deríthet fényt. Ez az, ami valóban segítheti az illegális gyógyszer-kereskedelem visszaszorítását.”

Nem csak magyarországi adatokkal dolgoznak – állítja dr. Nagy Szilárd, a külügyi kapcsolataikon keresztül is kapnak jelzéseket, legutóbb például Észak-Európából, ahol a patikákban a drága készítményekkel nagyon is versenyképes a magyar „csempészáru”. A hatóság tapasztalatai szerint leggyakrabban nyugtatók, altatók, véralvadás gátlók, illetve a drága gyógyszerek, mint a daganatellenes készítmények kerülnek az illegális kereskedelembe. Az OGYÉI fõigazgató-helyettese hangsúlyozza: a patikák döntõ többsége a szabályokat szigorúan betartva, tisztességesen mûködik, az pedig valamennyiünk érdeke, hogy a néhány jogszabálysértõ gyakorlatot folytató gyógyszerészt kiszûrjük a rendszerbõl.

Dr. Nagy Szilárd szerint a gyógyszerellátás folyamatos a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, felvették a kapcsolatot a helyi polgármesterrel és a gyógyszerészi kamara elnökével, így a közeljövõben újra mûködhet gyógyszertár Vizsolyban. Ahhoz, hogy Vizsolyban újra nyithasson gyógyszertár, a helyi önkormányzatnak, vagy egy a közelben lévõ patikának kell az OGYÉI-hez fordulnia.

A vizsolyi patikus megbánta, amit tett, s bizonyára hasonló megbánást érez a többi érintett gyógyszerész is. Az illegális gyógyszerkereskedelem azonban a patikákon kívül is megtalálja a lehetõségeket, különösen, ha antipszichotikumokról van szó. Rövid keresés után mi magunk is gyorsan ráakadtunk néhány beszerzési forrásra, egy doboz Xanaxot például akár 5000 forintért is meg lehet vásárolni.

Kun J. Viktória

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>