Akármilyen irányba fordul majd a koronavírus-világjárvány, egyvalamire már biztosan felhívta a figyelmet a globális krízis. Jelesül arra, hogy az oltóanyagok fejlesztésének jelenlegi rendszere aligha képes hatékony védelmet nyújtani az efféle pandémiákkal szemben. A jelek szerint a piac speciális ösztönzők hiányában alkalmatlan a feladatra, egy dollár-százmilliókkal támogatott nonprofit szervezet sem tudott eddig igazi sikereket elérni. Sokan a szerepvállalákormányok szerepvállalását sürgetik.
Számon tartani is nehéz, augusztus közepéig szerte a világon hány kisebb-nagyobb gyógyszergyártó, egyetem és állami szervezet állt neki, egyedül vagy konzorciumi partnerekkel, a COVID-19 elleni vakcina kifejlesztésének. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) több mint 130 ilyen kutatásról tud, köztük van magyar finanszírozású, illetve részvételű projekt. Bár Vlagyimir Putyin orosz elnök a hónap elején bejelentette, hogy elkészültek egy oltóanyaggal, és hamarosan elkezdik a tömeges oltást, a WHO arra figyelmeztetett, hogy mivel az orosz vakcina nem esett át az előírt tesztelési fázisokon, a használata nem veszélytelen. A biztonságos oltóanyag elkészültét legkorábban 2021-re, a pesszimistábbak inkább 2022-re teszik. Azaz valószínűnek látszik, hogy akkorra lehet csak vakcinánk, amikorra a pandémia már alaposan kitombolta magát a világ legtöbb országában – és még ez a tempó is döbbenetesen gyors lenne ahhoz képest, amennyi időbe telt korábban egy oltás kifejlesztése.
Ha azt nézzük, hogy hány súlyos, egykor gyógyíthatatlan betegségre létezik már vakcina, ez a terület a gyógyszeripar sikertörténetének tűnik, de az összkép valójában messze nem ilyen szép. Az elmúlt két évtizedben több olyan vírusfertőzés tört ki a világ különböző pontjain, amelyek fertőzőképessége és így a károkozásuk mértéke ugyan nem mérhető ahhoz, amivel 2020-ban állunk szemben, de ezt eleinte egyik esetében sem lehetett sejteni. SARS, MERS, Zika, nyugat-nílusi vírus, Ebola – mostanáig csak az utóbbi ellen készült hatékony vakcina, holott az első ijedtségre okot adó jelek megjelenése után minden esetben majdnem ugyanolyan látványos fejlesztési versenyfutás indult, mint most. Aztán amint világossá vált, hogy a baj nem is olyan nagy, hiszen viszonylag gyorsan sikerült megfékezni a terjedést, gyorsan le is álltak a kutatások. (Pedig ha folytatódtak volna, akkor nemcsak rendelkezésre állna néhány olyan oltóanyag, amely alkalomadtán még nagyon jól jöhet, hanem a tapasztalatokat a jelenlegi helyzetben is lehetne hasznosítani.)
Vajon miért történt így? A válasz a piaci logikában és a globális gyógyszeripar működési sajátosságaiban keresendő. Míg a tudomány a feladvány bonyolultsága és a kötelező biztonsági protokollok miatt túl lassan képes csak reagálni egy új vírus megjelenésére, a piac, ha elül a járvány, túl gyorsan ejti a kétséges megtérülésű vállalkozást – írta egy nemrég megjelent elemzésében a Guardian brit napilap internetes kiadása. A vakcinagyártás úgy általában óriási üzlet, az utóbbi két évtizedben a hatszorosára nőtt, jelenleg évente 35 milliárd dollár forog benne. Csakhogy annyira speciális terület, hogy még az összefoglalóan Big Pharma néven emlegetett óriásvállalatok közül is csupán néhánynak van igazán jelentős szerepe benne. A CNBC amerikai hírtelevízió összesítése szerint a brit GlaxoSmithKline, a francia Sanofi, valamint az amerikai Merck és Pfizer által alkotott négyesfogat lefedi e piac 85 (!) százalékát. Ezeket a cégeket pedig, méretüknél fogva, elsősorban olyan termékek fejlesztése érdekli, amelyek széles körű használatával stabilan lehet számolni. Ilyen, például, a Merck HPV elleni oltása, a Gardasil, melyet majdnem húszévnyi fejlesztés után dobtak piacra 2006-ban. Igazi kasszasiker lett, évente egymilliárd dollár fölötti bevételt hoz, vagyis megérte a befektetést.
Egy hirtelen felbukkanó, ismeretlen, következésképp teljesen kiszámíthatatlanul viselkedő új vírus elleni vakcina azonban kereskedelmi szempontból egészen más kategória, a legnagyobbak által követett üzleti modell egyszerűen nem húzható rá. A mostanában gyakran hivatkozott Londoni Higiéniai és Trópusi Betegségek Intézete (LSHTD) vezetője, Peter Piot úgy fogalmazta meg a problémát, hogy “a kutatás-fejlesztés teljes rendszere alkalmatlan” új oltások és terápiák megalkotására ott, ahol nagy a kereslet alakulásának bizonytalansága. Ezt három éve, a davosi Világgazdasági Fórumon mondta, ahol az akkor éppen aktuális Ebola-krízisről egyeztettek kormányok és gyógyszercégek képviselői, és ahol több százmillió dolláros felajánlásokkal megtámogatva megalakult az Innovációk a Járványügyi Felkészültségért Koalíció (CEPI). Az oslói székhelyű, többek között Bill Gates alapítványa által pénzelt szervezet arra törekszik – eddig mérsékelt sikerrel –, hogy a legveszélyesebb vírusok semlegesítésére még úgy is induljanak kutatások, ha nem kecsegtetnek komoly profittal. A CEPI egyik célja ugyanis, hogy készüljenek olyan “oltásplatformok”, amelyeket szükség esetén a felbukkanó vírusvariánsok tulajdonságaihoz lehet igazítani. Ilyen lehet egy RNS-alapú megoldás, mely elvileg könnyebben testre szabható, mint a hagyományos fehérjealapú vakcinák.
Fotó: 123rf.com
Ám ha az efféle programok közül valamelyik célba is ér, még mindig ott lesz a gyártás problémája: kis biotechnológiai cégek vagy egyetemi laborok képtelenek akkora mennyiséget előállítani, ami egy világjárvány megelőzéséhez vagy akár mérsékléséhez szükséges. A nagyvállalatok ebben a kérdésben egyelőre megkerülhetetlenek, ennek ellenére egészen addig nem siettek jelentkezni, amíg Anthony Fauci, az amerikai Allergia és Fertőző Betegségek Nemzeti Intézetének (NIAID) igazgatója frusztrálónak nem nevezte a hozzáállásukat. Ezután jelentette be a Sanofi és a Johnson&Johnson, hogy partnerségi megállapodást kötött a washingtoni kormánnyal arra az esetre, ha lesz mit legyártani.
Az igazsághoz tartozik, hogy a cégek szempontjai is méltánylandók. Azzal érvelnek, számukra egyáltalán nem fenntartható, ha minden hasonló válság alkalmával előrángatják őket azzal, hogy akkor mostantól ezt és ezt kellene tenni, félbeszakítani a rendes napi működést, újraallokálni az erőforrásokat, alkalmazkodni az éppen aktuális elvárásokhoz… Amellett akad olyan történelmi példa is, amely óvatosságra intheti őket. 1976-ban az amerikai hatóságok nagyon tartottak egy sertésinfluenza-járványtól, mert az akkoriban felbukkanó vírus az 1918-ban pusztító spanyolnátha-kórokozó közeli variánsa volt. Noha a szakemberek kivárást javasoltak, az újraválasztása miatt aggódó Ford-adminisztráció nem akart kockáztatni, elrendelte 45 millió ember beoltását. A vírus végül nem bizonyult igazán veszélyesnek, a költségvetésnek viszont 100 millió dollárjába kerültek a későbbi kártérítési perek – a rohamtempóban előállított vakcináról ugyanis kiderült, hogy több száz beoltott esetében szerepe volt a Guillain-Barré-szindróma néven ismert autoimmun betegség kialakulásában. A megrendelt 100 millió adagnyi oltóanyagot leszállító cégek – Sharp & Dohme, Merrell, Wyeth, Parke-Davis – szerencséje az volt, hogy a fejlesztés gyorsasága miatt előzetesen ragaszkodtak hozzá: a kormány garantálja nemcsak a nyereségüket, de a mentességüket is minden felelősség alól.
A történtek feltehetően hozzájárultak az oltásellenesség megerősödéséhez a helyi lakosság körében, de nem ez az egyetlen sajnálatos következményük. Valószínűleg legalább részben a fiaskó számlájára írható, hogy az amerikai szövetségi kormányok a ’70-es évek vége óta tartózkodnak a tömeges immunizációs programok erőltetésétől. A világ legfejlettebb gazdaságában ma nincs megfelelő, állami kézben lévő vakcinagyártó-kapacitás, jóllehet az ország majdnem 600 millió dollárnyi költségvetési pénzt költött koronavírus-kutatásokra az utóbbi húsz évben. A 2001-es lépfene támadások utáni riadalom nyomán szó volt róla, hogy szükség lenne rá, de aztán elhalt a javaslat. Nagy-Britanniában annyiban jobb a helyzet, hogy ott épp nemrég jelentették be egy ilyen létesítmény létrehozását, de az oxfordi intézmény várhatóan két év múlva kezdhet csak működni.
Márpedig egyre több epidemiológus figyelmeztet arra, hogy a kormányoknak részt kell vállalniuk a jövőbeni járványokra történő felkészülésben, beleértve a vakcinák kutatását és gyártását is. A magánszféra helyét nem tudnák és nem is lenne indokolt teljesen átvenniük, de szükség lenne annak belátására, hogy a vakcinaüzletnek vannak olyan szegmensei, ahol a vállalati szektor nem képes kielégíteni az igényeket. Egyes közgazdászok ugyanakkor úgy vélik, az állami szereplőknek elegendő lenne a finanszírozást magukra vállalniuk, önmagában ezzel el lehetne ugyanis érni, hogy a kutatási eredmények féltve őrzött titkokból közkinccsé váljanak, és így versengés helyett globális együttműködési folyamat legyen a termékfejlesztés, az árak pedig mérséklődjenek. Az egyik legismertebb amerikai makroközgazdász, a 2008-as válságot az elsők között megjósoló Dean Baker írt erről márciusban a tekintélyes New Republic folyóiratban, felvetve egyebek mellett azt is, hogy a szabadalmak rendszere elavult, drága és akadálya a valódi innovációnak.
Galambos Péter
