Csábító perspektívák, szakmai fejlődés 

A gyógyszeripari munkaerőpiac legfőbb elemei

Sok fiatal diplomás számára vonzó karrierlehetőség a gyógyszeripari szegmensben elhelyezkedni, ahol számos lehetőség között válogathat. A Randstad vállalat, a HR-szolgáltatói ágazat egyik meghatározó munkaerőközvetítő cége hasznos útmutatót állított össze segítségül a szakma iránt érdeklődők számára. 

A gyógyszeripar szűk piac ugyan, de annál különlegesebb. A munkavállalás feltételeit és körülményeit erősen befolyásolja, hogy mely cégről van szó, milyen a vállalati kultúra, milyen termékekkel foglalkoznak, és milyen személyiségek dolgoznak ott. Más lehet egy generikus és egy innovatív gyógyszeripari cégnél dolgozni, és ez meghatározhatja, hogy milyen tudást és kompetenciákat keresnek. 

Előbbinél a minél olcsóbb vagy gazdaságosabb előállítás, az új csomagolás és dizájn, az erős márkaépítés és a nagyszámú értékesítés a fő cél. Ezzel szemben utóbbi cégeknél innovációval foglalkoznak, azaz új gyógymódokhoz új gyógyszereket készítenek, még hatékonyabb, még újabb hatóanyagok előállításával kísérleteznek, így a szakmai ismeretek előtérbe kerülnek. Szakorvos-látogatóknál fontos lehet az adott szakorvosok ismerete, meglévő kapcsolatrendszer, az adott termékek és betegségek szakmai ismerete is előnyt képezhet a felvételinél, majd később a termékek értékesítésénél is. 

Generikus termékeknél kevésbé fontos, hogy ismeri-e az adott orvoscsoportot vagy magát a terméket, mivel már ismert hatóanyagok olcsóbb verzióiról van szó. Náluk a legfontosabb a dinamizmus és a kereskedelmi véna. Míg egy innovatív vállalatnál érték a szakmai tudás, a gazdag, több éves tapasztalat a megcélzott orvosokkal, a hosszú évek alatt kiépített kapcsolatrendszer az adott szakorvosokkal, hiszen ezek mind-mind fontos versenyelőnyt jelentenek a cég számára konkurenciájával szemben. Minderre azért van szükség, mert az innovatív cégeknél az orvoslátogatók nemcsak értékesítéssel, hanem szakmai tanácsadással is foglalkoznak, fontos, hogy értsék is, hogy hogyan működik az adott termék. 

Tipikus gyógyszeripari pozíciók 

Kereskedelem és marketing, gyártás (fizikai pozíciók is), illetve minőségbiztosító és mérnöki pozíciók, gyógyszerkutatás és kutatáshoz kapcsolódó pozíciók (CRA-tól a regulatory-ig) Magyarországon túlnyomórészt a kereskedelmi pozíciók (értékesítés és marketing) vannak többségben. Itt-hon kevesebb cég foglalkozik gyártással, ezért kevesebb laborhoz kötött, gyógyszerkutató, fejlesző pozíció van, mivel a gyógyszer-hatóanyagokat túlnyomórészt külföldön fejlesztik (kivéve a magyar cégek, mint a Richter, Egis). Külön területet képviselnek azok a szakemberek, akik a klinikai kutatást kiszervezett formában támogatják, vagy akik a gyógyszerek és hatóanyagok kereskedelmi forgalomba való jutását támogatják, menedzselik: tözskönyvezés területén működők, monitorok, klinikai kutatási munkatársak stb. 

Némely cégek megkövetelik az orvosi vagy gyógyszerészi végzettséget

Értékesítés területen orvoslátogatók dolgoznak, akiknek egy nap akár 10-15 doktorhoz is el kell jutniuk. Azonban nemcsak az orvosok száma a meghatározó, hanem az értékesített termékeké is, illetve utóbbiak értéke. Klasszikus orvoslátogatás esetén a törvény írja elő, hogy milyen végzettséggel lehet jelentkezni, ezek valamely felsőfokú egészségügyi képzésen szerzett szakképesítést jelentenek. Nemcsak a törvény, de a pozíció természete is előírhatja a feltételeket: bizonyos cégek például megkövetelik az orvosi, gyógyszerész végzettséget egyes pozíciók esetén (ilyen például az orvosi tanácsadók, medical advisorok). 

Akadnak azonban olyanok is, akik másoddiplomás képzésben valamilyen gazdasági végzettséget is szereztek. Munkaidejük rugalmas, fôként az orvosok szabadidejétől és rendelkezésre állásától függenek – maximum egy napot töltenek irodában, a többi időben pedig körbejárják területüket. Ebből kifolyólag akár szabadidejükben is dolgoznak, nem ritka, hogy a vacsorát vagy néhány órát a hétvégéből partnerrel töltik különbözô szakmai rendezvényeken. 

Az irodai pozíciók köre bővebb: az irodában marketingesekkel, medical advisorokkal – orvostanácsadókkal, menedzserekkel, vezetőkkel találkozhatnak. A magasabb szintű pozíciókat betöltő szakemberek is főleg az irodában tevékenykednek (business unit menedzser, sales menedzser stb.), de nem ritka, hogy pár napot a terepen töltenek, azaz a saját területeiken partnerekkel, orvosokkal találkoznak. Emellett találkozhatunk még elemzőkkel, törzskönyvezési munkatársakkal, market accessekkel, kormánykapcsolati menedzserekkel. Az irodai dolgozók munkaideje kötöttebb, jellemzően irodai keretek között dolgoznak vagy laborban. A túlóra esetében eltéréseket találunk, mert nem mindegy, hogy milyen pozícióban és milyen cégkultúrában dolgozik az adott szakember. 

OTC és RX: milyen különbségek vannak?

OTC, vagyis vény nélkül kapható termékek értékesítése esetén nem ragaszkodnak az orvos vagy gyógyszerész végzettséghez, más felsőfokú, akár közgazdasági végzettségűeket is szívesen látnak. RX, vagyis vényköteles termék értékesítésével csak egészségügyi végzettséggel rendelkezők foglalkoznak, ahol preferálhatják az orvos vagy gyógyszerész végzettséget, hiszen ők járatosak a különböző hatásmechanizmusokban. 

De nemcsak a végzettség területen vannak eltérések a két termékcsoport kapcsán, hanem a fô hangsúlyokban is. OTC patikalátogatóknál például fôként az eladási mennyiségre vonatkozó célokat kell teljesíteni, míg RX orvoslátogatónál előtérbe kerül a szakmai tanácsadás, akár konkrét betegség esettanulmányokon, kórtörténeteken keresztül. 

Az értékesítés mellett a marketing területeken is észrevehetünk különbségeket az OTC és RX termékkörök között. OTC esetén gazdagabb eszközkészletet használhatnak, hiszen TV-ben és egyéb csatornákon is promotálhatóak, fogyasztói marketing eszközöket is alkalmazhatnak, hiszen nemcsak az orvosokat, hanem a betegeket is el akarják érni. 

Az RX termékek promócióját a törvények erősen szabályozzák. Utóbbinál inkább az orvossal való szoros szakmai együttműködés a hangsúlyos, kevesebb eszközzel élhetnek, hiszen vényköteles termékek nem reklámozhatóak a klasszikus fogyasztói marketing eszközökkel (TV, egyéb reklám, minták). Ezen a területen a szakmai tanácsadás és az orvosi kapcsolattartás kerül a középpontba. 

Elvándorlás, patikai munka, vagy gyógyszeripar? 

Két év után hozta nyilvánosságra a többek között az egészségügyben dolgozók migrációs statisztikáit is vezetô Állami Egészségügyi Ellátó Központ – Emberi Erőforrás-fejlesztési Főigazgatóság a legfrissebb adatokat. Ezekből valóban leszűrhető, hogy az utóbbi években csökkent a még itthon maradt magyar orvosok, fogorvosok, szakdolgozók külföldi munkavállalási kedve, azonban még így is elég sokan kértek hatósági igazolást ahhoz, hogy a határon túl gyakorolhassák hivatásukat. A gyógyszerészekre vonatkozó adatokból pedig kitűnik: náluk tavaly ugyanolyan, sőt picivel nagyobb volt az elvándorlási hajlandóság, mint az előző években. 

A gyógyszerészek elvándorlási kedve úgy tűnik megnőtt: a hivatalos adatok szerint 2018-ban 58-an kértek hatósági bizonyítványt a külföldi munkavállaláshoz közülük 41 magyar. A korábbi két évben ez csak 32-32 volt, tehát tavaly 28 százalékkal többen igyekeztek külföldre. A kérelmezők többsége 25-39 éves nő volt, és főleg Németországban, Svájcban és Svédországban szeretett volna dolgozni – értesült a weborvos.hu. 

A hazai szakmát nem fenyegeti a számottevô kivándorlás, hiszen itthon is jó feltételekkel és könnyen tud álláshoz jutni egy végzett gyógyszerész. Sok fiatal a tapasztalatszerzés és a nyelvtanulás miatt, ideiglenesen választja a külföldi munka lehetőségét. 

Az elvándorlás nem az egyetlen problémája a szakmának, hiszen sok friss diplomás többsége a változatos és szakmai előmenetelt ígérő gyógyszeripart választja. Hazánkban négy egyetemen van gyógyszerészképzés, mégis nagy a hiány patikai dolgozókból, hiszen vagy a gyógyszercégek csapnak le az álláskeresőkre, vagy a fiatalok választják a klinikai gyógyszerészetet. 

A diplomához elengedhetetlen a gyógyszertári szakmai gyakorlat, ahol a hallgató betekintést nyerhet a patikai életbe, megtapasztalhatja a betegekkel való kommunikáció fortélyait, ami talán az egyik legfontosabb szempont a tára mögötti munkában. Ismereteket szerezhet nem csak a gyógyszerekről, de a patikai készítményekről is. 

A gyógyszeripart preferáló diplomást nem csak a magasabb bérek, de a több lehetőség is kecsegteti, hiszen nemcsak a kutatás, de a jog és a marketing területén is kipróbálhatja képességeit.