Gyógyszerhiány? Rémálom!

A gyógyszerész adna, de még csak helyettesítő sincs

 

Van ahol szinte semmilyen gondot sem jelent, míg máshol napi fejtörést okoz, mit is csináljon a gyógyszerész, hogyan segítsen betegén, mikor a keresett gyógyszerét égen-földön hiába próbálja beszerezni. Gyógyszerhiány. A patikusok rémálma, főleg, ha nem helyettesíthető, akár életmentő készítményről van szó.

Színes a paletta, hol mennyire okoz gondot a gyógyszerhiány. Országosan nagyjából most 800 készítmény hiányzik, ez a hiányosság másként érinti az egyes patikákat. Van, ahol semmilyen komoly gondot nem látnak belőle, míg máshol napi problémát okoz a jelenség. Körbenéztünk, kérdeztünk vidéki, távoli, Pest közeli helyeket, fővárosi kisebb és nagyobb gyógyszertárakat, a kép nagyon vegyes.

A pesterzsébeti Cédrus Patikában például azt mondják, 20-25 éve volt csak kritikus a helyzet, ma nem látnak komolyabb fennakadást a gyógyszerek beszerzésében. Dr. Janca Tímea szerint az inzulin, vagy a HPV oltás terén, a gyomorsavlekötők esetében időnként vannak ellátási gondok, de összességében nincs nagy baj. A bicskei Oroszlán Patika tulajdonosa, dr. Czigány Norbert sem érzékel nagyobb problémát, bár azt elismeri, hogy vannak kritikus készítmények, ahol megoldhatatlan feladat az ellátás. ,,A Flexont például kvótára adják, és amikor abból nagyobb mennyiség kerül külföldre, akkor van a gond. Többször hiányzott már a Copaxon immunrendszer erősítő készítmény, valamint egyes vérhígítók. Ez utóbbi akkora kincs, hogy van, aki ezer dobozzal vesz belőle, amint kapható. De nincs helyettesítője, például a vírus ellenes Isoprinosine-nek, amit kis cég gyárt”– sorol néhány olyan terméket a gyógyszerész, ami rendre hiánycikknek számít.

,,Amelyik gyógyszernek sok gyártója van, nagy az árverseny, ritka az ilyen gond, ott van baj, ahol egy-két cég állítja csak elő. A fő probléma viszont egyrészt az, hogy nagyon szigorúan kell vennünk a felírásokat, ha 60 darabos szerepel a recepten, nem adunk két 30-as kiszerelés. Információk kellenének, hasznos lenne egy táblázat vagy fórum, amit lát  a gyógyszerész és a felíró orvos is. Ebből tudhatja az orvos, hogy melyek az aktuálisan hiányzó készítmények és ez alapján rendelné a gyógyszert a betegének” –  és tudja, aktuálisan mi nincs, s eszerint rendelne a betegének”- teszi még hozzá Czigány Norbert.
Makón viszont súlyos gondokról beszél dr. Várhegyi Katalin, a Fehér Tulipán patika vezető gyógyszerésze, aki azt mondja: nem emlékszik, hogy ennyire rossz lett volna bármikor is a helyzet, mint az utóbbi másfél évben. ,,Nehezen tudom megmondani, mi lehet a háttérben, három nagykereskedővel is kapcsolatban állunk, ennek ellenére például a vérhígítókkal  folyamatosan kritikus a helyzet. Havonta 80-90 doboz kellene, ehhez képest jó, ha tízet be tudok szerezni. Vagy van egy gyomorvédő készítmény, amelynek minden helyettesítője  hiánycikk, nagyon nagy probléma a Clexane injekció, amit frissen műtött betegeknek írnak föl. Könnyebb a helyzet, ha tudok helyette mást adni, de persze az is előfordul, hogy a felírt készítményhez ragaszkodnak a betegek”- sorolja a kisváros patikusa. ,,Kellemetlen a helyzet, mert küldhetem vissza a háziorvoshoz, rosszabb esetben a szakorvoshoz, ahol újabb időpontot kell kérnie, erre viszont sok idő elmegy. Egyszerűbb lenne persze felhívni a doktort, de a betegek többnyire a szegedi klinikáról jönnek, ott pedig elérni egy orvost szinte reménytelen”- mondja a vezető, aki a szociális otthonok gyógyszerigényét is ismeri.

A hétköznapi készítmények hiányát még csak-csak kezeli a gyógyszerész. Gond akkor van, amikor valóban életmentő, vagy pótolhatatlan termékek hiányoznak a polcokról, a raktárakból. Az inzulin folyamatosan visszatérő gond. Van, hogy a HPV-oltóanyag nem kapható és tört már ki riadalom a tetanusz hiánya miatt is.

33006685 - a picture of an unhappy doctor with laptop and documents sitting in the office
Kiszámíthatatlan hiány
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) szerint jelenleg mintegy 800 hiánygyógyszer szerepel a listán, ennek negyede a rendszeresen előforduló, hiányban érintett gyógyszer. Nem feltétlenül terápiás területek szerint, vagy akár jól kiszámítható mértékben, esetleg bármilyen logika mentén alakulnak ki a hiányhelyzetek. Még csak az ár sem jellemző, akad olyan készítmény, amely több terápia alapgyógyszere, nem is drága, nem is bonyolult a molekula, mégis rendszeresen előfordul belőle hiány. Van, hogy hirtelen olyan hatóanyag probléma miatt, amelyre korábban nem volt példa, de gyártási hiba is okozhat fennakadást.

,,A forgalomba hozatali engedély jogosultja vagy a nagykereskedő kötelessége bejelenteni a gyógyszerhiányt. Gyakran a kórházi gyógyszerárak, a betegek jelzik az észlelt ellátási gondot, de addigra lépéshátrányba kerülünk. Felszólítjuk a forgalomba hozatali engedély jogosultját a hiány hivatalos bejelentésére, de addig is megnézzük, mely készítmény alkalmas a hiányzó gyógyszer pótlására. Akár egyedi importra is szükség lehet. A mulasztás természetesen szankcionálható, de nem a bírság kiszabása, hanem a betegek maradéktalan ellátása a célunk, azaz a felénk történő kommunikáció, a korrekt tájékoztatás feltétlenül szükséges a cégek részéről, hogy időben felkutathassuk a külföldi forrásokat. Jelentős mozgásteret ad, és gyors segítség számunkra egy viszonylag új jog- intézmény, a kontingens engedély, melyet a nagykereskedő kérelmezhet”- mondja
Pálffyné dr. Poór Rita, a Módszertani és Egyedi Igénylések Főosztályának vezetője.

A gyógyszerhiány hivatalos bejelentéséről az OGYÉI honlapjáról tájékozódhatnak az engedélyben érintettek, itt valamennyi bejelentett gyógyszerhiányról, azok fennállásának idejéről, okáról, a helyettesítő készítményről olvashatók naprakész információk. ,,Ennek behozatalában valamennyi gyógyszer-nagykereskedő érintett lehet, vállalás kérdése. A tisztességes piaci verseny megtartását célozza egyrészt, hogy valamennyi nagykereskedő részt vehet a behozatalban, valamint, hogy a kontingens lejárati időn belül értékesíthető, illetve felhasználható akkor is, amikor a hiánygyógyszer már visszakerült a forgalomba. Intézetünk vizsgálja a behozni kívánt gyógyszert a helyettesítésre való alkalmasság szempontjából.

A gyógyszer eredete, mennyisége, esetenként az ára fontos információ számunkra, és az nem fordulhat elő, hogy a kényszer okán kifogásolható termékkel pótoljuk a megszokott hazai minőséget”– folytatja a főosztályvezető. Szerinte olyan eset viszont még nem történt, hogy a havária készlethez kellett volna nyúlni, olyan viszont már igen, hogy például a tetanusz oltóanyagból az oltóközpontok felhalmozott készletét kérték, legutóbb a migránshelyzet okozta hatalmas betegszám miatt.

Paralel export
Nem megengedhető, hogy a hazai igények kielégítése előtt haszonszerzés céljából külföldön értékesítsék a gyógyszerellátási lánc szereplői a hiányban érintett készítményeket, vagy éppen ezzel a tevékenységgel generáljanak gyógyszerhiányt. Ha ilyen, engedély nélküli működés az OGYÉI tudomására jut, a paralel exportot megtiltja, az illegális gyógyszerkivitel esetén szankcionálja az elkövetőt. ,,Gyógyszer- utilizációs értékelést is végzünk, ez a gyógyszerfogyasztás adatait statisztikusan elemző módszer, melynek segítségével, ha nem is 100 százalékos pontossággal, de megközelítően a hazai fogyasztást elôre tudjuk becsülni”- hangsúlyozza Pálffyné dr. Poór Rita, aki szerint a gyártót, forgalomba hozatalra jogosultat nem lehet kötelezni a folyamatos ellátásra, megteheti, hogy „csepegtetve”, vagy időszakosan, esetleg végérvényesen egyáltalán ne biztosítsa a termékét. Ugyanakkor az új jogszabályok támogatják, hogy a gyógyszerhiányt kezelni tudjuk. Míg a vis major helyzetek (mint például egy raktárépület leégése) nem láthatóak előre, a megnövekedett kereslet (például szezonális megbetegedések esetén) már megfelelő tervezést feltételez, ami az OGYÉI szakmai feladatai közé tartozik. Magyarország még mindig olcsó piaca a gyógyszereknek, az árképzésre nincs hatásunk, azzal a jelenséggel, hogy a cégek külföldi, magasabb árszínvonalú piacokra helyezik a hangsúlyt, gyakran találkozunk. Szerencsére rugalmas nagykereskedői hozzáállást tapasztalunk, piackutatást végzünk, nemzetközi kapcsolatainkat is felhasználjuk a források megtalálására” – tette még hozzá a főosztályvezető.
K.V.