Kapitalista hiánygazdaság a gyógyszeriparban 

Módosítani kell a már megkezdett terápiákon, s halasztani egyes kezeléseket 

Amerikától Izraelig a fejlett világ szinte összes országában szaporodnak az olyan esetek, amikor egy fontos gyógyszert egyszerűen nem lehet kapni. A jelenség felmérése egyelőre a definícióalkotásnál tart, de már most sejthető, hogy erre a nemzetközi problémára nehéz lesz orvosságot találni. Addig is maradnak a gyógyszerészek kezdeményezései: információs hálózatok kiépítése, internetes adatbázisok felállítása. 

A létező szocializmus egyik legbosszantóbb jellemvonása volt, hogy bizonyos árucikkeket időnként (más dolgokat meg egyáltalán) nem lehetett kapni. Ezzel szemben az elmúlt harminc évben hozzászoktunk, hogy a kapitalizmusban lényegében nincs tartós hiány semmiből: amire van kereslet, abból kell, hogy legyen kínálat is, készüljön a szomszédban vagy a világ túlsó felén. Tehát csak a pénzügyi lehetőségeinktől függ, hogy meg tudjuk-e venni akár a legfeleslegesebb luxuscikkeket. 

Annál meglepőbb, hogy újabban a sokszorosan túlbiztosított, állami és nemzetek feletti hatóságok által szigorúan szabályozott és árgus szemekkel ellenőrzött gyógyszeripar létfontosságú termékeiből van egyre gyakrabban hiány. Az utóbbi időben nálunk is, de szó sincs arról, hogy ez magyar probléma lenne. Egy, a farmakológiával foglalkozó Frontiersin.org által júliusban közzétett tanulmányból kiderül, hogy az ezredforduló óta mind gyakrabban kerül a fókuszba ez a téma a fejlett világban, és különösen ebben az évtizedben szaporodtak meg a hiányészlelések, nyomukban pedig a tendenciát leírni, illetve rá magyarázatot keresni próbáló tudományos munkák. 

Mikor nincs, ha nincs? 

A kutatóknak ugyanakkor nagyon nehéz dolguk van, mert amit vizsgálnának, azt elég nehéz megfogni. Nincs ugyanis általánosan elfogadott definíció arra, hogy mit tekintünk gyógyszerhiánynak – olyan legalábbis biztosan nincs, amit az illetékes nemzeti szervek többsége elfogadna. Ha egy gyógyszer az adott ország patikáinak felében nem kapható, az vajon már hiány? És mennyi idő után tekintjük annak? Három nap? Két hét? Bizonyos országok szabályozása nem is egyetlen kifejezést használ a jelenségre, inkább körülírja, mások megkülönböztetik, ha valami csak “ritka”, de elvileg még beszerezhető – ám a legritkább esetben határozzák meg pontos paraméterekkel, hogy mikor minősül valami hiánycikknek. 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2017-ben kidolgozott egy kettős definíciót, mely természetesen csak ajánlás, az intézményeknek egyáltalán nem kötelező figyelembe venniük. Eszerint a kínálat oldalán az minősül hiánynak, ha valamely már engedélyezett és a piacra bevezetett, az egészségügyi rendszer által alapvető fontosságúként kezelt készítmény készletei nem képesek kiszolgálni a közegészségügy és a betegek igényeit. A keresleti oldalon pedig az, ha az ellátási lánc bármely pontján a kereslet meghaladja a kínálatot, és a készlet emiatt bekövetkező kiürülése nem szüntethető meg időben a betegnek szükséges kezelés szempontjából időben. Mint látható, a WHO fogalma sem igazán egzakt: az “alapvetô fontosságú” és az “időben“ kifejezés egyaránt értelmezhető szubjektíven. 

Kontinens-semleges a baj 

Jóllehet az érzet szinte mindenütt az, hogy a páciensek által hiányként megélt helyzetek egyre gyakoribbak, a standard definíció hiánya miatt nincsenek összevethető hosszú távú statisztikák. Egy svéd, lengyel és kolumbiai kutatók által jegyzett tanulmány azonban közöl néhány, a probléma súlyát érzékeltetni képes számot az elmúlt évtized hosszabb-rövidebb periódusaiból. 

Így azt, hogy Belgiumban 2009 és 2013 között az idegrendszeri betegségek kezelésére használt gyógyszerek 23 százaléka esetében fordult elő hiány, míg a kardiovaszkuláris szerek, a gyulladásgátlók és a rákgyógyszerek esetében ugyanez az arány rendre 21, 11 és 9 százalék volt. Izraelben 2013 és 2015 között ugyanezen kategóriáknál 8 és 21 százalék között változott a hiánnyal érintett termékek aránya. 2017-es adatok vannak Dél-Amerikából, 10 és 21 százalék között, valamint Ausztráliából: 10 és 20 százalék között. Az Egyesült Államokban pedig 9 százalék a legalacsonyabb érték, és 18 a legmagasabb (időszak: 2013-2017). 

Ha ezek az adatok nem is feltétlenül összevethetők az esetlegesen eltérő módszertan miatt, az azért látszik, hogy e nagyon különböző szerkezetű és fejlettségű piacok egyikén sem elhanyagolható a gond, ha ezt a négy nagy gyógyszercsoportot nézzük. 

Élen az injekciós oldatok 

Egy másfél évvel korábbi, szintén a Frontiersin.org által közölt tanulmány szerint bár országonként eltérő, hogy melyek a problémás termékek, vannak olyan típusok, amelyek a vizsgált piacok többségében rajta vannak a hiánylistákon. Az amerikai kórházak visszajelzései szerint, mint azt az Egyesült Államok számvevőszéke (GAO) is megállapította már, a steril injekciós oldatok a hiányesetek leggyakoribb szereplői, és ugyanez a termékkör dominálja az elérhető statisztikákat Bel- giumban, Hollandiában, Nagy-Britanni- ában, Olaszországban, Németországban, Spanyolországban és Franciaországban. Az amerikai kórházi gyógyszertáraknak egyébként a 99 százaléka számolt be arról egy 2014-es felmérésben, hogy a megelőző tizenkét hónapban kifogyott valamilyen gyógyszerből, és egynegyedük azt is hozzátette, hogy ebből kifolyólag előfordult az intézményben legalább egy “gyógyszerbiztonsági esemény”. 

A válaszadók 83 százaléka állította, hogy hiány miatt módosítani kellett már a megkezdett terápiákon, 43 százalék szerint pedig el kellett halasztani a kezelések bizonyos szakaszait. Tekintve, hogy a világ legnagyobb gyógyszerpiacáról beszélünk, ahova minden gyártó be akar jutni a termékeivel, ezek elég meglepő információk. (Ráadásul, mivel néhány évvel ezelőtti számokról van szó, azóta romolhatott is a helyzet. Az érzéstelenítőkkel legalábbis ez a helyzet: míg 2014-ben az amerikai aneszteziológusok 90 százaléka jelezte, hogy akadt már gyógyszerhiányból fakadó nehézsége, három évvel késôbb a 98 százalékuk közölte ugyanezt.) 

Egy hasonló európai felmérésben a belgiumi kórházi gyógyszerészek átlagosan heti 109 percre becsülték azt az időt, amit a gyógyszerhiányok menedzselésével kénytelenek tölteni, míg a közforgalmú patikákban dolgozó kollégáik saját bevallásuk szerint hetente fél órát töltenek azzal, hogy áttekintik a rendelésekből hiányzó tételeket, valamint nagykereskedőkkel és gyártókkal egyeztetnek ez ügyben. 

Próbálkoznak a kárenyhítéssel 

A probléma elterjedtségét mutatja, hogy mindkét idézett dolgozat megjegyzi, a vizsgált országok többségében léteznek alulról jövő kezdeményezések, melyekkel az ellátási lánc szereplői igyekeznek a maguk eszközeivel enyhíteni a kialakuló hiányokat, illetve mérsékelni az okozott károkat. 

Ausztriában és Norvégiában, például, a kórházi gyógyszerészek szövetségében külön munkacsoport alakult az ilyen esetek kezelésére, Csehországban informális hálózatot szerveztek az információcsere segítése érdekében, Írországban pedig a közforgalmú patikákban dolgozók a szakmai szövetségük által létrehozott online platformon teszik közzé a legfrissebb tudnivalókat. Spanyolországban, Szlovákiában és Svájcban is saját hiányadatbázist működtetnek a patikusszervezetek, nem titkoltan azért, mert elégedetlenek az állami intézmények által nyújtott hasonló, de lassabb és kevésbé differenciáltan működô szolgáltatással. 

A rendszer szüli a zavarokat 

Mindezek a próbálkozások nagyon hasznosak, de értelemszerûen nem lehetnek hatással az okokra. A kutatók szerint a legnagyobb dilemma, hogy a gyógyszerhiányok részben abból erednek, ahogyan a társadalmak kialakították a piac, az egészségügyi rendszerek és a szabályozói környezet működését. Utalnak jelek, például, arra, hogy lehet valamilyen összefüggés a gyógyszerárak emelkedése és a hiányok megjelenése között. 

Ez nem feltétlenül ok-okozati kapcsolat, inkább az a valószínű, hogy ugyanaz a faktor állhat mindkét tendencia mögött. (Idézik az Egyesült Államok esetét, ahol az egészségügy szereplői számára is meglepően nagymértékben drágultak a gyógyszerek az évtized első felében – több mint 300 generikus termék került legalább dupla annyiba 2015-ben, mint 2010-ben.) Valószínű tehát, hogy bármely lehetséges megoldási javaslat sérteni fogja bizonyos csoport vagy csoportok érdekeit: nem lesz végigvihető súlyos kompromisszumok, az egészségügyi rendszeren belüli bonyolult és nehéz változtatások, valamint a prioritások újragondolása nélkül. 

Ok van bőven 

A szakirodalom többféleképpen csoportosítja a hiányok okait. Az előre látható és előre nem látható felosztás esetében előbbiek közé tartozik a gyártás végleges leállítása, az iparági konszolidáció, a korlátozott gyártási kapacitás, a készletezés minimalizálása, az ármanipuláció végett szándékosan elôidézett hiány, a piaci átrendeződés és a lejáró szabadalom. Előre nem látható ok pedig a természeti katasztrófa, a gyártási nehézség, a szabályozói előírások megsértése, az alapanyaghiány, a csomagolóanyag-hiány, a váratlan keresletnövekedés, a járvány, a párhuzamos import, a versenyképességi probléma és az állami fizetôképességi gond. Létezik ugyanakkor olyan osztályozás is, amely aszerint különbözteti meg az okokat, hogy hol keletkeztek: a piacon, az ellátási láncban, a gyártási folyamatban vagy a szabályozói-politikai szférában. 

Galambos Péter

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>