Lesújtanának a gyógyszerárakra 

A gyógyszernagyhatalmak keresik a megoldásokat

A világ legfontosabb gyógyszerpiacai közül kettőn is törvényi erővel befolyásolnák az árakat a politikai paletta bal oldaláról. Nagy-Britanniában a Munkáspárt állami tulajdonú generikus gyártót „gründolna”, mely olcsón kapná meg az új fejlesztéseket. Amerikában már azzal is megelégednének a demokraták, ha az államnak csak egy kicsivel kellene többet fizetnie a drága gyógyszerekért, mint amennyibe azok a fejlett világ más országaiban kerülnek. 

“Úgy kívánjuk újratervezni a rendszert, hogy a magánvagyonok helyett a köz- egészségügyet szolgálja. (…) Megértetjük a gyógyszercégekkel, hogy ha kutatási támogatásokhoz akarnak jutni a közösbôl, akkor mindenki számára megfizethetővé kell tenniük a termékeiket” – a Guardian brit napilap internetes kiadásának tudósítása szerint így foglalta össze Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt (Labour Party) vezetője pártjának szeptember végi kongresszusán tett egyik legfontosabb ígéretét. Bejelentette, hogy ha megnyerik a soron következő választást, létrehoznak egy állami gyógyszergyártó vállalatot, amely bizonyos szereket a szabadalmak megkerülésével kívánnak gyártani és a betegek számára elérhetővé tenni. 

Jeremy Corbyn beszéde idején még nem lehetett tudni, mikor tartják az országban a következő parlamenti választásokat. Azóta kiderült, hogy nagyon hamar, már idén december 12-én eljön ez a nap. Bár a Labour nem számít esélyesnek a győzelemre, a pártelnök szavai nyugtalanságot keltettek a gyógyszeripari szereplők körében. Mindenekelőtt azért, mert az ötlet ugyan első hallásra a baloldali brit szavazók aktivizálását célzó kampányízű nagyotmondásnak tűnik, valójában egyáltalán nem olyan képtelenség. 

A Munkáspárt célja bizonyos esetekben törvénnyel kötelezni a nagy gyártókat üzleti titkaik, kutatási eredményeik átadására, hogy a felállítandó állami szervezet lényegében generikus gyógyszereket gyárthasson még a szabadalmi védettségek lejárta előtt. Erre pedig jogi lehetőséget ad a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) miniszteri konferenciája által 2001 novemberében elfogadott Dohai Nyilatkozat: felhatalmazza a WTO-tagországokat, hogy közegészségügyi érdekbôl “rugalmasan” alkalmazzák a szabadalmi jogot, azaz a szabadalomtulajdonos beleegyezése nélküli kényszerengedélyeket adjanak ki, a gyógyszerekhez való hozzáférés javítása végett. A jogtulajdonost megilleti valamilyen kompenzáció, de nyilván sokkal kisebb, mint amennyit ő méltányosnak tartana. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy az elvi lehetőség a fejlett világ gyakorlatában példa nélküli lenne: Németországban nemrég bírósági döntés tette lehetővé egy HIV-gyógyszer esetében. Korábban pedig Malajziában, Brazíliában és Indiában is nyúltak már ehhez az eszközhöz. 

Kötelesség visszaadni a támogatásokból

A Munkáspárt törekvésének támogatói azzal érvelnek, hogy a cégeknek a megfizethető gyógyszerárak formájában kötelességük visszaadni a közösségnek abból, amit különféle támogatásokkal kapnak. A BBC egy, a témában írt cikke idézi az adatsort, mely szerint a brit gyógyszercégek évente 4,3 milliárd fontot költenek kutatás-fejlesztésre, a központi költségvetés által finanszírozott szervezetek ugyanakkor 2,4 milliárd fonttal, a különböző alapítványok pedig további 1,3 milliárddal járulnak hozzá a fejlesztési költségekhez. Szívesen citálják a reumatoid artritisz kezelésében használt Humira példáját: a világ legnagyobb mennyiségben eladott Rx-gyógyszerét egy cambridge-i egyetem laboratóriumában fejlesztették ki, egy állami finanszírozású kutatási programban.
“Amikor a kormány gyógyszerfejlesztést finanszíroz, azt tervszerűen kell tennie, hogy az előnyök biztosan eljussanak azokhoz a páciensekhez, akiknek szükségük van rá. Ehelyett a jelenlegi rendszerben az innováció kockázata közös, de a folyamat végén keletkező nyereséget privatizálják a diszfunkcionális szabadalmi jogok, a tisztán pénzügyi szempontok alapján működtetett üzleti modell és az adófizetők hozzájárulását el nem ismerő árazási politika révén” – idézte a Guardian Mariana Mazzucatót, a University College London professzorát. 

A magánérdek az egészség elé helyezi a profitot

Jeremy Corbyn mindezt egyszerűen úgy fogalmazta meg, hogy a brit innovációs modell “alapvetően befuccsolt”, mond-án, a haszonélvezői nem osztják meg a nyereséget a társadalommal. Jó érzékkel egy olyan ügy apropóján vette elő a javaslatát, amely országos feltűnést keltett, és az átlagember számára is könnyen érthető. A brit egészségügyi szolgálat (NHS) évek óta huzakodik a cisztás fibrózist gyógyító Orkambi gyártójával a szer áráról, a Vertex ugyanis betegenként bő 100 ezer fontot kért érte, az NHS pedig közölte, hogy ezt nem tudja kifizetni. Közben a skót társintézménynek sikerült megállapodnia az amerikai vállalattal, a brit médiában pedig egyre több olyan gyerek története jelent meg, akik az Orkambi híján napi négyórás kezelésre szorulnak. A politikusok könnyen fel tudják mutatni ezt az esetet annak szimbólumaként, hogy a magánérdek emberek egészsége, sőt élete elé helyezi a profitot, ezért, a gyógyszeriparban valamelyest vissza kell szorítani a tisztán piaci viszonyokat. 

Az iparág képviselőinek reakciói egyfelől a “szocialista módszer” feletti elképedést tükrözik, másrészt emlékeztetnek, hogy a Nagy-Britanniában nagyon erős innovatív szektorra katasztrofális hatást gyakorolna az ötlet megvalósulása: a befektetések megtérülésének bizonytalanná válása a K+F költések azonnali visszafogásával, majd az érintett gyártók külföldre költözésével járna. Ami nemcsak az állások ezreinek, akár tízezreinek megszűnésével fenyegetne, hanem az állami adóbevételek megcsappanásával is. Hosszabb távon pedig természetesen rosszul járnának a betegek, mivel kevesebb új szer segítené a gyógyulásukat. Az aggodalom annak ellenére érthető, hogy a Munkáspárt jelen állás szerint aligha nyeri meg az előrehozott választást, hiszen a magáncégek profitja és a közjó közötti egyensúly kérdéseiről folytatott vita sokkal tovább gyűrűzhet. 

A gyógyszerárak leszorításával dollármilliók spórolhatók

Az Egyesült Államokban is a gyógyszerárak leszorításán dolgozik a politikai paletta bal oldala, bár szofisztikáltabb technikákkal. A demokrata többségű Képviselőház olyan törvényjavaslatot készít elő, amelynek értelmében a Medicare, az alacsony jövedelműek egészségbiztosítójaként működő szolgáltató, köteles lenne 2021-től évente egyedi ártárgyalásokat folytatni a legdrágább 125 gyógyszer közül 25 gyártójával. Az így kialkudott összeg nem lehetne magasabb, mint a termék Ausztráliában, Kanadában, Franciaországban, Németországban, Japánban és az Egyesült Királyságban érvényes átlagárának 120 százaléka. Az egyeztetésre nem hajlandó cégeket 95 százalékos extra adóval sújtanák. 

A Kongresszus költségvetési irodájának (CBO) számítása szerint, ha a törvény életbe lépne, az állami egészségbiztosító az első hét évben 345 millió dollárt spórolna meg. Az említett 125 gyógyszerre költi ugyanis a Medicare gyógyszerkasszája kétharmadát. A becslések szerint egyes termékek esetében 72 százalékos árcsökkenést is el lehetne érni. A CBO is elismeri ugyanakkor, hogy a cégek megpróbálhatják manipulálni a rendszert, például azzal, hogy az említett hat országban megemelik az árakat – bár ez az ottani szabályozás miatt nyilván csak korlátozottan alkalmazható eszköz lenne –, vagy azzal, hogy kedvezményekkel elfedik, a valóságosnál magasabbnak tüntetik fel az árszintet. 

Egyelőre a szenátus elé sem kerül a tervezet

Egyáltalán nem biztos, hogy eljut eddig az ügy, a szenátusban ugyanis a piac korlátozásától hagyományosan berzenkedő republikánusok vannak többségben. Mitch McConnell frakcióvezető sietett jelezni, hogy ebben a formában nem engedi a szenátus elé a javaslatot, mert az “nagy károkat okozna az egészségügyi rendszernek”. Közben megmozdult az álláshelyeket féltő szakszervezeti lobbi, és persze a gyártók is igyekeznek meggyőzni a közvéleményt arról, hogy több gondot okozna a piaci beavatkozás, mint amennyit megoldana. Stephen J. Ubl, a gyógyszergyártók amerikai szövetségének (PHRMA) ügyvezető igazgatója “pusztító” hatást vizionált arra az esetre, ha a törvényjavaslat mégis átmenne. 

A szkeptikusok szerint persze az ágazat csak az óriási profitját félti, melybôl pedig könnyen ki tudja gazdálkodni a K+F ráfordításokat. A Los Angeles Times szerint ezt bizonyítja, hogy 2018-ban a Pfizernek 54 milliárd dolláros árbevétel mellett 11 milliárdos nyeresége volt, miközben 8 milliárdot költött kutatásra. A Johnson & Johnson bevétele 82 milliárd dollárra, a nyeresége 15 milliárdra rúgott, míg kutatásra 11 milliárdot költött. A lap emellett idézi a New York-i Sloan Kettering onkológiai központ egy 2017-es számítását, mely szerint a 15 vezető gyógyszergyártónak a globális árszínvonalhoz képest felszámított amerikai árprémiumából származó extra bevétele (vagyis amennyivel drágábban adják a terméküket az USA-ban) a K+F költségeik 163 százalékát tette ki. 

Egyesek még azt is kétségbe vonják, hogy a gyógyszeripar igazat mond a fejlesztési kiadásairól. Miután a massachusettsi Tufts University 2014-ben 2,6 milliárd dollárra becsülte egy új termék kifejlesztésének teljes költségét, sokan támadták azzal, hogy az egyetem finanszírozásához komoly összeggel hozzájáruló gyógyszercégek érdekeinek akar megfelelni, ráadásul nem is hozta nyilvánosságra, hogy milyen adatokból dolgozott. 

Galambos Péter 

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>