Miért nincsenek fájdalomspecialisták?

A professzionális fájdalomcsillapítás helye a hazai egészségügyi ellátásban

A minőségi egészségügyi ellátás a fájdalom megszüntetésével kezdődik, ezt az igényt a világ számos országában a fájdalomspecialisták aktív közreműködésével teljesítik. Magyarországon jelenleg nincs ilyen jellegű képzés. Dr. Budai Erika aneszteziológus, képzett fájdalomspecialista elemzéséből kiderül, milyen egészségügyi és gazdasági hátrányokkal jár, ha a beteggel nem szakember foglalkozik, ha a fájdalomambulanciák működése szabályozatlan.   

Annak ellenére, hogy hazánkban a felnôtt lakossággal közel azonos számú „fájdalomspecialista” él, az akut és a krónikus fájdalom elkülönítése napi szintû problémát jelent. Márpedig éles határt kell vonni a kétféle fájdalom között, hiszen kezelésük nagyon sokban különbözik egymástól. Az akut fájdalom gyors lefolyású, sôt gyakran spontán meg is szûnik két héten belül. A diagnózis felállítását és a kezelést az adott betegséggel kapcsolatos szakterület szakorvosa végzi: pl. heveny szívizom elhalás-kardiológia, lábtörés-traumatológia, hashártyagyulladás-sebészet, stb.
A krónikus fájdalom 3 hónapnál hosszabb ideje áll fenn vagy ez idô alatt többször visszatér, s nem mindig szûnik meg a kiváltó ok eliminálására.

A pontos diagnózis
Funkcionális agyi képalkotó vizsgálatok alapján ma már tudjuk, hogy a krónikus fájdalomban szenvedô beteg agya eltérô módon reagál az akut fájdalmat kiváltó ingerre. Ez azt sugallja, hogy a krónikus fájdalomhoz társult agyi változások hatékony kezelésre reverzibilisek lehetnek. Minél hamarabb szakítjuk meg a kóros fájdalom kört, annál nagyobb a siker lehetôsége. Ezen a ponton lép a kezelésbe a fájdalomspecialista, aki multidiszciplináris képzést kapott a fájdalom minden lehetséges okának felderítésére. A képzett szakembernek (orvosnak) erre megvannak a diagnosztikus eszközei és tudása a megfelelô (invazív, non-invazív) terápia, vagy azok kombinációjának alkalmazására. A fájdalom kórtörténet részletes felvétele és a fizikális vizsgálat alapján nagy pontossággal megmondja a fájdalom feltételezhetô okát, okait. Megfelelô képzettség mellett egyetlen vizit elegendô lehet a diagnózis felállításához és a hatékony kezelés megkezdéséhez, s a betegnek nem kell hónapokat, éveket „keringenie” a hazai ellátórendszerben.


A fájdalomspecialista
Magyarországon jelenleg nincs fájdalomspecialista-képzés, azonban a világ több intézetében nemzetközi vizsgát lehet tenni (pl. Fellow of Interventional Pain Practice), amely az Európai Unióban, Észak-Amerika országaiban, Japánban és a világ számos helyén érvényes. Azok az orvosok, akik rendelkeznek valamely nemzetközileg elismert vizsgával, azok hazánkban is jogosan használhatják a fájdalomspecialista megnevezést. A nem multidiszciplináris képzésû, fájdalommal foglalkozó szakorvosoknak meg kell jelölni a specifikációt: pl. fejfájás-specialista, derékfájás-specialista, reumatológiai betegségek fájdalomspecialistája, stb. Ezzel egyértelmûvé válna mindenki számára, hogy milyen fájdalmakkal foglalkozik, és milyen szakvizsgája van.
Hozzáteszem: személyes véleményem szerint, aki szakterületén belül, az adott szakterülethez tartozó kórképek fájdalmának csillapításával foglalkozik, az nem fájdalomspecialista, csak az adott szakterület szakorvosa. Tehát egy aneszteziológus szakorvos nem mondhatja azt magáról, hogy a posztoperatív fájdalomcsillapítás specialistája, mert ô aneszteziológus, aki megkapta a megfelelô képzést arra, hogy a posztoperatív fájdalmat csillapítsa, s ez egyben kötelessége is.
A fájdalomspecialista fájdalom szakrendeléseken/ambulanciákon végzi tevékenységét.

Hiányzó képzés
Mivel hazánkban hiányzik a fájdalomspecialista képzés, ezért a fájdalom ambulanciák mûködése is szabályozatlan. Jelenleg a járóbeteg-szakellátásban az aneszteziológia szakon belül mûködik „fájdalomambulancia” és a neurológián belül „fejfájás- és fájdalomambulancia”. Viszont található néhány, zömében állami finanszírozású kórházakban napi szinten mûködô, a klasszikus, multidiszciplináris szemléletet követô fájdalomambulancia, ahol több évtizede a nemzetközi fájdalomcsillapítási elveket figyelembe vevô szakorvosok dolgoznak. Ôk önképzéssel jutottak el a mai szintre, illetve néhányuk nemzetközi fájdalomcsillapítási vizsgával is rendelkezik. Ez a néhány szakember próbálja meg „kiképezni” a következô generációk szakembereit.
Minden eddigi, a fájdalomcsillapítási szakvizsga irányába tett törekvésünk elhalt. Sem a saját- sem a társszakmák vezetôi, sem az egészségpolitika résztvevôi, sem a gazdasági szakemberek nem látják, vagy nem akarják belátni, hogy fájdalomcsillapítási szakvizsga nélkül a krónikus fájdalomcsillapítás problémáját nem lehet megoldani. Az IASP (International Association Study of Pain) nagyon jól látja ezt, s minden segítséget (irányelvek, összefoglalók, terápiás algoritmusok, továbbképzések, stb.) igyekszik megadni a fájdalomcsillapítással foglalkozó szakembereknek. A képzés fontosságát hangsúlyozandó, a 2018-as esztendôt „A fájdalomcsillapítási képzés” évének szenteli.

Ki csillapíthatja a fájdalmat?
Ma Magyarországon nincsenek meg a különbözô krónikus fájdalmakkal járó kórképek kivizsgálási és terápiás algoritmusai, nincs meghatározva, hogy ki, milyen feltételek mellett foglalkozhat krónikus fájdalomcsillapítással. Nincsenek kidolgozva a beteg utak. Nincs meghatározva, hogy mit nevezünk fájdalomambulanciának, annak milyen típusai vannak, azokon ki, milyen feltétekkel, milyen beavatkozásokat végezhet. A fájdalomcsillapítási kódok alulfinanszírozottak, sokszor a beavatkozásért járó összeg a tû árát sem fedezi.
A fájdalomambulancián dolgozó ténylegesen fájdalomspecialista aneszteziológus szakorvos nem írhat fel gyógyászati segédeszközt (pl. TENS készülék, stb.). Sôt nem írhat fel kiemelt támogatással, és nem javasolhatja kiemelt támogatásra az általa diagnosztizált krónikus fájdalomban alkalmazott gyógyszert (pl. mozgásszervi indikációban adott major opiát, diabéteszes polineuropátiában adott gyógyszereket), így tehát a megfelelô jogosítványok hiánya miatt a hozzá küldô szakorvoshoz vissza kell küldeni a beteget.

Kanyargós, költséges betegutak
Az amúgy is szegény és leterhelt egészségügyben felesleges betegutak generálódnak, tovább növelve az egészségügy és a betegek terheit. Ehhez társul a nem kellôen kezelt akut, szubakut fájdalmak krónikussá válása, a krónikus fájdalmak késôn megkezdett hatékony kezelése következtében kialakult betegszabadság és táppénz, majd rokkantság miatti nemzetgazdasági bevételcsökkenés és egészségügyi többletkiadás. A munkából való tartós kiesés, a szociális helyzet romlása, a társas kapcsolatok szétesése, az egyén magába fordulása, a következményes depresszió egyenesen vezet a krónikus fájdalom tünet-
együttes kialakulásához. Ez már túlmutat a fájdalom idôbeliségén, s kezelése csak fáradtságos, hosszas, interdiszciplináris együttmûködéssel lehetséges, ha egyáltalán lehetséges.
A világ felnôtt lakosságának 20 százaléka szenved krónikus fájdalomban. Ez Európában 200 billió, az USA-ban 150 billió euró kiadást jelent évente.1 Mind-ezek ellenére a fájdalomcsillapítási szakvizsga bevezetése nem érdeke a piac bizonyos résztvevôinek. Addig, amíg nincs szabályozás, mindenki lehet önjelölt fájdalomspecialista, s dolgozhat nagybetûs fájdalomklinikákon. S míg a szenvedés az emberiség része lesz, mindig lesznek vámszedôi.

A műtét sikerült, mégis fáj
Elôfordul, hogy a diagnózis és kezelés túllép a kiindulási szakterület kompetenciáján. Lássunk egy viszonylag gyakori példát: a beteg térdízületi kopás miatt teljes endoprotézist kap. A mûtét tökéletesen sikerült, a beteg lába a megfelelô szögekben mozog, nem instabil, a protézis minden képalkotó vizsgálat szerint jó helyzetben van, de a beteg lába még mindig fáj, annak ellenére, hogy a mûtét óta egy év telt el. Az ortopéd sebész csak azt tudja leírni és elmondani a betegnek, hogy sebészileg minden rendben. Jó esetben továbbküldi a pácienst egy fájdalomambulanciára, rosszabb esetben széttárja a karjait, és közli a beteggel, hogy így kell leélnie az életét. A beteg természetesen rendkívül csalódott, hiszen nem azért feküdt a sebész kése alá, hogy fájdalmai ugyanolyan mértékûek, vagy erôsebbek legyenek, mint a mûtét elôtt. A beteg orvostól orvosig jár majd, felkeres jó néhány „fájdalom klinikát”, kipróbál számos módszert, de igazából senki sem ismeri fel a fájdalom pontos okát, s mire kiderül (komplex regionális fájdalom szindróma), addigra már több kezelési lehetôség szóba sem jöhet.”

Dr. Budai Erika FIPP
Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
és Rendelôintézet,
Fájdalomambulancia, Budapest

1 Van Hecke O et al: Chronic pain  epidemiology and its clinical relevance.  Br J Anaesth 2013