Mit hozott az új esztendő?

Egy salátatörvény margójára

Karácsony után, de még szilveszter előtt „pakkot” kapott a magyar gyógyszerforgalmazásban dolgozók jelentős része. Egy újabb salátatörvény néven emlegetett intézkedéscsomagot. Az azóta eltelt hetekben sokan értelmezték már a rendeleteket, s engedjék meg, hogy én is hozzátegyem a saját gondolataimat. Cikkemben próbálok az eddigiekben nem ismertetett szempontokat felvetni annak érdekében, hogy árnyaltabban szemlélhessük közös ügyünk, a magyar gyógyszer-kereskedelem érdekeit.

Nagyon jó hír, hogy a kormány jóvoltából pótlólagos, mintegy 4,5 milliárd forintos plusztámogatáshoz jutottak a gyógyszerészek patikában dolgozó tagjai. A hírek szerint e juttatás nem reorganizációs céllal nyújtott támogatás, hanem új feladatok elvégzéséhez kötött szolgáltatási díj, amit utólag, az OEP-elszámolással párhuzamosan lehet igényelni, a tárgyhónapot követő 20. napig.

A gyakorlatban mindez annyit jelent, hogy amennyiben a patika havi 2000 vényt dolgoz fel, akkor 80 ezer forint, ha havi 5000 vényt, akkor 140 ezer forint, tízezer vagy annál több vény havi feldolgozása esetén pedig 190 ezer forint szolgáltatási díjat igényelhet vissza. 

Cél és eszköz

Az intézkedésben azonban néhány dolgot nem értek. Először is azt, hogy amennyiben szolgáltatási díjról beszélünk, miért degresszív módon határozták meg a vénydíjakat? Úgy tanultam, hogy a szolgáltatási díj az elvégzett munkát honorálja, és érzésem szerint ugyanannyi munka van az ezredik, mint a kilencezredik vénnyel. Akkor viszont miért van eltérés a két díjtétel között? Vagy arról van szó, hogy a rendeletalkotók ily módon akarták mérsékelni a kis és a nagy vényforgalmú gyógyszertárak közötti különbségeket? Ha ez volt a cél, meglehetősen szerencsétlen módját választották a kompenzációnak azzal, hogy azt a szolgáltatási díjjal kötötték össze. Így ugyanis egy valós, mérhető teljesítményhez kötöttek egy nem a teljesítmény alapján értelmezhető tartalmat, aminek köszönhetően, bár a szándék helyes és támogatható, mégis van egy furcsa mellékíze az intézkedésnek.

Újabb feladatok, ellentételezés nélkül

Mindez egy másik problémagócra is rávilágít, miszerint nem tartom valószínűnek, hogy a rendelkezés jelentősen, ráadásul pozitív irányba befolyásolja majd a vidéki kispatikák eredendő versenyhátrányát. Már csak azért is nehezen érthető a szolgáltatási díj ily módon történő rendezése, mert pótlólagosan újabb feladatokat is hozzárendel a gyógyszerészek napi feladataihoz, s e tételekhez már nem rendeltek szolgáltatási díjat. Hogy csak néhány új feladatot említsek: az egészségügyi ellátásra jogosultak gyógyszerkiváltási szokásaira vonatkozó adatok taj szám szerinti nyilvántartása és nyomon követése; a kiváltott vények öt évig történő tárolása, nyilvántartása majd megsemmisítése; vagy éppen az internetes gyógyszerkiszállítás.

De azon is el lehet gondolkozni, hogy az alábbi baljóslatú mondat milyen extra terheket ró a gyógyszertárban dolgozó kollégákra: „A gyógyszertárban gyógyszer, tápszer, gyógyászati segédeszköz, gyógyszertárban forgalmazható egyéb termékek kiszolgálásához, továbbá a gyógyszerészi gondozás igénybevételéhez kötődő bármilyen e törvényben szabályozott kedvezmény, ajándékozás adása kizárólag a kiszolgáltató szakszemélyzet útján valósulhat meg a gyógyszertárban.”

Ugyanakkor a magisztrális gyógyszerkészítéshez kapcsolódó, gyógyszerbiztonsági ellenőrzés szolgáltatási díjaként meghatározott 90 forint/vény mértékét nem tartom alkalmasnak arra, hogy ezt az egyébként veszteséges tevékenységet nyereségessé tegye.

Összességében, az intézkedéscsomagot olvasgatva olyan érzésem támadt, hogy a nagyon jó és támogatható célok megvalósításához kevéssé hatékony megoldásokat találtak. Ám arra a kérdésre, hogy mi lesz a vidéki kispatikákkal, e rendelkezések sem adnak megnyugtató választ.

Korodi Karolina, a Hálózati Gyógyszertárak Szövetségének elnöke