Nemzetközi összefogás a koronavírus-járvány ellen

Donald Trump új programot indít a vakcinafejlesztés támogatására, Angela Merkel pedig az egészségügy területének erősítését, az Európai Unió stratégiai szuverenitását sürgeti, hogy a közösség minél eredményesebben védekezhessen a járványok ellen.

Németország: A közösségnek sikeresen kell védekeznie

Angela Merkel az azonnali kérdések és válaszok órájában a koronavírus-járvány lehetséges tanulságairól beszélve kiemelte, hogy az egészségügy tagállami hatáskör, és ezen nem is szükséges változtatni, de ki kell dolgozni közös mechanizmusokat, mert a járvány elleni védekezés nemzeti szinten tett lépései befolyásolhatnak közösségi szinten szabályozott folyamatokat. Ezt mutatják például az egyeztetés nélkül bevezetett határigazgatási szigorítások, amelyek hátráltatták a belső piac működését.

Fokozni kell az EU szuverenitását a gyógyszeralapanyagok és a gyógyászati védőfelszerelések, köztük a szájat és orrot takaró maszkok ellátásában is, és meg kell erősíteni az EU járványügyi ügynökségét, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központot (ECDC), hogy a tagországok összehangoltabban és közös alapra építve hozhassák meg döntéseiket – mondta a német kancellár.

USA: Új program a vakcinafejlesztés támogatására

Új programot indít a vakcinafejlesztés támogatására Donald Trump, aki bízik abban, hogy még az év vége előtt, „de talán még korábban is” lesz oltóanyag az új típusú koronavírus ellen.  Trump ígéretet tett arra, hogy az amerikai kormányzat minden erőforrást biztosít, nemcsak a vakcina kutatásához, hanem ahhoz is, hogy a már kifejlesztett oltóanyaghoz mindenki hozzájuthasson majd. „Amerikaiak millióihoz juttatjuk el, méghozzá nagyon gyorsan” – fogalmazott.

DonaldTrump bejelentette: a kormányzat új programot indít, amelynek keretében 14 ígéretes vakcinajelölt fejlesztését támogatja. Mint mondta: „rekordgyorsaságú” lesz a kutatómunka. A program irányítására a GlaxoSmithKline gyógyszeripari óriás vakcinarészlegének volt vezetőjét, Moncef Slaouit nevezte ki, a gyakorlati teendők összehangolását, majd a már kifejlesztett oltóanyag szétosztását pedig Gustave Perna, az amerikai hadsereg tábornoka felügyeli majd. Az elnök kifejtette: nem akarja, hogy az emberek azt gondolják, minden az oltóanyagtól függ. Vakcinával vagy anélkül, de az amerikaiaknak vissza kell térniük a mindennapi élethez. Az iskoláknak is meg kell nyitniuk a kapuikat.

Fotó: 123rf.com

Franciaországban összehangolt és közös választ sürgetnek
A koronavírus elleni oltóanyagra nem vonatkoznak tisztán a piaci törvények – nyilatkozta Emmanuel Macron. A francia államfő a Sanofi francia alapítású gyógyszeripari csoportnak üzent, amely jelezte, hogy elsőbbséget ad majd az Egyesült Államoknak, ha sikerül kifejlesztenie a vírus okozta Covid-19 betegség elleni oltást. A nyilatkozat érzékenyen érintette mindazokat, akik a vírus ellen küzdenek, így az elnököt is, aki egyeztet a Sanofi vezetővel – tette hozzá az Elysée-palota. „Az elmúlt hónapok erőfeszítései bebizonyították: elengedhetetlen, hogy az oltóanyag a világ közjavai közé tartozzon, és ne a piac törvényei alá essen” – mondta egy elnöki forrás a francia hírügynökségnek. Az elnöki hivatal szerint azért kell folytatni az erőfeszítést, hogy a pandémiára egy összehangolt és közös válasz szülessen valamennyi szereplő részvételével. Emmanuel Macron tárgyal a gyógyszergyártó képviselőivel, mert „fontos, hogy a Sanofival együtt folytatódjon az előrelépés”.

Édouard Philippe miniszterelnök egyeztetett Serge Weinberggel, a Sanofi igazgatótanácsának elnökével, és megerősítete, hogy az oltóanyaghoz való hozzáférés mindenki számára biztosított kell, hogy legyen. Franciaországban heves vitát váltott ki Paul Hudson, a Sanofi vezérigazgatójának interjúja, amelyben arról beszélt, hogy ha kifejlesztik a vakcinát, akkor a vállalat „elsőként” az Egyesült Államokat látja majd el oltóanyaggal, mert ez az ország részt vállal a kifejlesztés kockázataiból is. A Sanofi ugyanis az új koronavírus elleni vakcina kifejlesztését az amerikai egészségügyi minisztérium egy hatóságának (Barda) a támogatásával és vele együttműködésben végzik. A francia kormány nyilatkozatait követően a Sanofi az európai hatóságokra hárította a felelősséget, azt kérve tőlük, hogy legyenek ugyanolyan „hatékonyak”, mint az amerikai illetékesek.

Európai Bizottság: további erőforrások mozgósítása a cél

Adományozók 7,4 milliárd eurót (mintegy 2612 ezer milliárd forint) gyűjtöttek össze a koronavírus-járvány elleni küzdelemre, mindenekelőtt oltóanyag, továbbá egyéb gyógyszerek kifejlesztésére, valamint a tesztelésre – jelentette be Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió és az Egészségügyi Világszervezet.

Az uniós bizottság elnöke aláhúzta, az összetartozás és az emberiesség jegyében tett felajánlások a koronavírus elleni globális együttműködés azonnali megkezdéséhez járulnak hozzá a közjó érdekében. Arra hívta fel a figyelmet, hogy folytatni kell az erőfeszítést és készen kell állni arra, hogy további hozzájárulásra is szükség lesz a járvány végleges leküzdéséhez. Az adományozás lehetősége nem zárult le, a kormányokat követően a civil társadalomnak és az embereknek is lehetőségük van csatlakozniuk világszerte a remény és az elszántság globális kezdeményezéséhez.

Az elért eredmény rendkívüli, ugyanakkor meg kell kezdi további erőforrások mozgósítását is. A kezdeti 7,5 milliárd eurós célösszeg nem elegendő ugyanis a koronavírussal összefüggő egészségügyi eszközök gyártásának és szállításának biztosításához. Az Európai Bizottság ennek gördülékenysége érdekében együttműködési keretet javasol, hogy az oltások, a gyógyszerek, a diagnosztika és a tesztelés terén elért eredményeket és előrehaladást közös hozzáféréssel irányítsák és felügyeljék. Az együttműködési keret célja az érdekelt ipari szereplők, a kutatók, a szabályozók és a nemzetközi szervezetek összegyűjtése a kutatástól a gyártáson át a szétosztásig.

Az uniós bizottság május végéig veszi nyilvántartásba a felajánlásokat, a támogatások pedig közvetlenül a kedvezményezettekhez kerülnek majd, akik nem egyedül, hanem a közös felügyelet mellett dönthetnek az adomány felhasználásáról. „A közös kötelezettségvállalásunk, hogy minden a koronavírus elleni új oltást, diagnosztikai eszközt és gyógyszert globálisan, megfizethető áron elérhetővé tegyünk függetlenül attól, hogy hol fejlesztették ki azokat – fogalmazott. Von der Leyen tájékoztatása szerint az Európai Bizottság 1 milliárd euró támogatást és 400 millió eurót kölcsönök formájában biztosít a kezdeményezés sikeréhez.

A tagállami vezetők bejelentései szerint egyebek mellett Franciaország fél milliárd euró (mintegy 177 milliárd forint), Németország 525 millió euró (mintegy 185,4 milliárd forint) hozzájárulást nyújt a kezdeményezéshez. Nagy-Britannia 388 millió angol fontot (mintegy 155,5 milliárd forint) ajánlott fel, a visegrádi országok – Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia – 3 millió euróval (mintegy 1 milliárd forint), államonként 750 ezer euróval (mintegy 265 millió forint) járultak hozzá a kezdeményezés sikeréhez. Spanyolország 125 millió eurót (mintegy 44,1 milliárd forint) ajánlott fel a járvány legyőzéséhez. Olaszország 140 millió euró hozzájárulást nyújt a járványügyi felkészüléssel kapcsolatos újításokkal foglalkozó koalíció (CEPI), az Oltóanyag és Immunizációs Világszövetség (GAVI), valamint a Globális Alap és a nemzetközi gyógyszervásárlási mechanizmus (UNITAID) számára a vakcinakutatás felgyorsítására.

Bólyi Alexandra