A székrekedés (obstipáció) önmagában nem betegség, hanem tünet, amelynek a kezelése az életmódbeli változtatásokon túl gyógyszerek alkalmazását is szükségessé teheti.

A székrekedés, vagyis a heti 3 alkalomnál kevesebbszer és gyakran nagy erőfeszítések árán megszülető széklet sokak életét keseríti meg. A kellemetlenségeket a betegek többféleképpen élik meg. Van, akinél az ürítéssel együtt járó erőlködés (52%) a probléma forrása. Másoknál a kemény, pelletszerű széklet a zavaró (44%). Vannak, akik arról számolnak be, hogy magával a székletürítéssel (34%) vagy a rendszertelen székeléssel (33%) vannak nehézségeik.

Az esetek túlnyomó részében nem áll szervi ok a székrekedés hátterében, de a panaszt mielőbb kezelni kell, hogy megelőzhetők legyenek a szövődmények, így például az aranyérbetegség vagy a vizelet-visszatartási problémák.¹ A kérdés, hogy ez pusztán életmódbeli változtatásokkal és/vagy gyógyszerekkel történjen.

A Gasztroenterológiai Világszervezet (World Gastroenterology Organisation, WGO) iránymutatása alapján az esetleges szervi okok és a következmények kivizsgálása és kizárása után három lépcsőben, fokozatosan történhet a székrekedés kezelése.¹

1. lépés: életmódbeli változtatások

A panaszok kezeléséhez az első teendő a megfelelő életmódbeli változtatások bevezetése. Növelni kell a rostbevitelt, vagy az ételek révén, vagy étrend-kiegészítőkkel – a cél a napi körülbelül 25 gramm rostmennyiség.¹ A krónikus székrekedés kezelésében leggyakrabban alkalmazott rostok között említhető az útifűmaghéj, amelynek hasi feszülésre, fájdalomra és székletkonzisztenciára kifejtett hatását randomizált, kontrollált vizsgálatok is alátámasztják. Emellett előnyös hatású lehet az aszalványok (például szilva), a kivi és a lenmag fogyasztása is.² Lényeges továbbá, hogy a napi folyadékbevitel legalább 1,5-2 liter legyen.¹

2. lépés: székletlágyítók

Nem biztos, hogy az életmódbeli változtatások elegendők a szorulás kezeléséhez, különösen idős korban. Amennyiben az életmódbeli változtatások kevésnek bizonyulnak, általában székletlágyítók alkalmazására kerül sor.

Az ozmotikus laxatívumként funkcionáló székletlágyítók közül a legmagasabb szintű evidencia a makrogolok (polietilénglikolok) alkalmazását támogatja, de erősen támogatott a laktulóz ilyen célú használata is.¹ A makrogol- vagy laktulóz-tartalmú készítmények már akár 1 hónapos kortól alkalmazhatók és terhesség, szoptatás alatt is ajánlhatók. Fel kell azonban hívni a páciensek figyelmét arra, hogy a székletlágyítók hatása nem azonnali, általában 2-3 nap elteltével jelentkezik.³

3. lépés: kontakthashajtók, prokinetikumok

Ha a székletlágyítók nem vezetnek a kívánt eredményre, a kolorektális motoros aktivitást fokozó kontakthashajtók (bizakodil, nátrium-pikoszulfát, szennozidok) adhatók. Ezek orálisan, illetve rektálisan is adagolhatók, használatuk azonban rendszeresen nem, csak szükség esetén, alkalomszerűen javasolt.¹ ³ Alkalmazásuk esetén – hatóanyagtól és gyógyszerformától függően – akár percek vagy órák elteltével várható a megkönnyebbülés.³

Szükség esetén beöntések (klizma), székelési ingert kiváltó végbélkúpok (például glicerines kúp), illetve prokinetikus hatóanyagú gyógyszerek, így a hazánkban is forgalomban lévő prukaloprid tartalmú (vényköteles) szerek alkalmazására kerülhet sor.¹ ³ ⁴

A székrekedés kezelésében alkalmazható, hazánkban is forgalomban lévő hatóanyagok és az alkalmazásukhoz köthető evidenciaszint¹ ⁴

*A: Evidenciákkal erősen támogatott alkalmazás a székrekedés kezelésében

B: Mérsékelt erősségű evidencia támogatja alkalmazását a székrekedés kezelésében

C: Gyenge erősségű evidencia áll az ajánlása mellett a székrekedés kezelésében

Dr. Harsányi Mária
szakgyógyszerész

Forrás: [1] World Gastoenterology Organisation Global Guidelines. Constipation: a global perspective. November 2010. [2] Bellini M et al. Chronic Constipation: Is a Nutritional Approach Reasonable? Nutrients. 2021;13(10):3386. [3] www.ogyei.gov.hu; gyógyszerinformációk [4] Rao SS. Constipation: Evaluation and Treatment of Colonic and Anorectal Motility Disorders. Gastronintest. Endoscopy Clin. N. Am. 19; 117-139. 2009.