Szűk parcellán virágzik a magánegészségügy

Minden vállalkozásnak tartogat támpontokat az Inspira felmérése

Jelentős társadalmi szakadékra mutat rá az Inspira Research magán egészségügyi kutatása. Az adatok azt is nyilvánvalóvá teszik, hogy a magyar lakosság zöme nem a privát gyógyítóktól reméli az ágazat ellátási problémáinak megoldását. Ám a velük kapcsolatos tanulságok minden egészségügyi szolgáltató számára hordoznak végkövetkeztetéseket.

Az egészségügyi befektetők és magánszolgáltatók gyakran publikált sikerjelentései kelthetik azt a benyomást, hogy Magyarországon lassan már mindenki magánorvoshoz jár. S talán nem is olyan nagy tragédia a közellátás megannyi problémája, hiszen az emberek könnyen megtalálják maguknak a megoldást: a magánrendelést. Ezt a hamis képet zúzta szét mindenekelőtt az Inspira kutatása, amikor felmérték a magánszolgáltatások tényleges igénybevételét, illetve az arra való hajlandóságot. (1.  ábra) A válaszokból kitűnt: a népesség nagyobb része elutasítja, hogy magánorvost vegyen igénybe, ők egyértelműen a közellátásban keresik a gyógyulást. Mindössze a lakosság kereken negyede napi valóságának része a privát egészségügy. Hozzájuk egy még közel ugyanekkora tartaléksereg csatlakozik: ugyan ők sem járnak ma magánorvoshoz, de azt is el tudnák képzelni.

Az Inspira-kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy a magánegészségügy mélyíti a társadalmi szakadékot. Nagyon erősen függ a ‒ képzettséggel, foglalkozással, vagyonnal jellemezhető ‒ társadalmi státusztól, illetve a jövedelemtől, hogy ki miként viszonyul a privát szolgáltatásokhoz. Az átlagosan 26%-os igénybevétel például azt “mossa össze”, hogy míg a legmagasabb státuszú rétegekben (pl. diplomásoknál, menedzsereknél, a háztartások kereken negyedénél) 41% ez az arány, addig a legalacsonyabbakban (szakmunkásoknál, kisvállalkozóknál, azaz a családok mintegy felénél) mindössze 16-17%. Ha az elzárkózást tekintjük, ott az 53%-os átlag mögött ugyancsak nagyon eltérő értékek állnak: a “fentiek” 27%-a és a “lentiek” 62-72%-a.

A hozzáférés legnyilvánvalóbb gátjának a jövedelem bizonyult. A privát egészségügyi szolgáltatást nem használók 41%-a válaszolta azt, hogy erre anyagi okai vannak. (E mellett 42%-nak nem is kellett orvos, s 6% volt megelégedve az államival.) Az átlag itt is óriási különbségeket fed el a társadalmi hierarchiát tekintve: míg “fent” 10-23%, addig “lent” 45-57% azok aránya, akiknek egyszerűen túl drága a magánorvos.

A magánegészségügytől távolmaradók tömege ugyanakkor egyáltalán nem elveszett közönség a gyógyszertárak számára. Ők ott vannak a patikákba betérő fogyasztók között (1. táblázat), s egyáltalán nem csak közfinanszírozott gyógyszereket vásárolnak.

Érdekes eredménye az is a kutatásnak, hogy bár az alacsony státuszú családok ritkábban vesznek igénybe magánszolgáltatást, ám amikor azt megteszik, akkor nem költenek keveset. Sőt, az egy-egy esetre vetített kiadásuk jóval meg is haladja az átlagot. Ebből úgy tűnik, hogy egyes kritikus helyzetekben akár szélesebb körből is mozgósítják a tartalékokat egy-egy drágább vizsgálat vagy kezelés kifizetéséhez.

A kutatás arra is rámutat, hogy a magánellátás előretörése a szakterületek tekintetében is eléggé behatárolt. (2.  táblázat) A klasszikusnak mondható fogorvoshoz és nőgyógyászhoz csak az általános szűréseknek, állapotfelméréseknek sikerült felzárkózniuk. A képalkotó és laborvizsgálatok, valamint a kisebb-nagyobb műtétek igénybevétele is legfeljebb 1-5 százalék közötti a magánegészségügy fogyasztói között. A kutatás talált ugyanakkor bizonyos korosztályi sajátosságokat is. A fiatalabbaknak a bőrgyógyászat, a sportorvoslás és a plasztikai sebészet, míg az idősebbeknek a neurológia, az onkológia és reumatológia felülreprezentált a fogyasztói kosárban.

Az állami helyett a magánellátást választók motivációi az egészségügy minden szereplője számára figyelemre méltóak lehetnek. Bár a közellátást gyakran jellemzik a lepusztult környezettel, a parttalan várakozással, s ellenpontozzák ezt a magánklinikák modernitásával és ipari profizmusával, a betegek nem ennyire egyszerű séma szerint választanak. A kutatásban a páciensek megjelölhették, hogy a szolgáltató választás esetében mely körülmények mennyire fontosak a számukra. Közel tíz szempont kapott szinte azonosan erős pontszámot. Közöttük a modern eszközök, a gyorsan megkapott eredmények, az időpontfoglalás lehetősége, a várólista-mentesség, az udvariasság, kedvesség, a megbízható szolgáltatás, illetve a vizsgálatok alapossága egyaránt a magánellátás választása melletti fontos érvnek mutatkozott. Csakhogy amikor rákérdeztek a legfontosabb szempontra is, akkor ezek közül is kiemelkedett három a mezőnyből. Sorrendben: 1. “Alaposak a vizsgálatok, a páciensek nagy figyelmet kapnak”, 2. “A páciensek megbízható szolgáltatást kapnak”, 3. “Várólista, hosszas várakozás nélkül lehet ellátáshoz jutni”. A beteg személyének jutó figyelem és a kezelés alaposságának érzése annyira domináns, hogy minden negyedik magánpáciensnek ez volt a legfontosabb választási szempontja. Ez is egy olyan tanulság, ami akár a gyógyszertári munkában is hasznosítható.

A kutatók a következtetéseik megállapításánál azt is az elsők között ajánlották a szolgáltatók figyelmébe, hogy hosszú távon felértékelődik a betegek elégedettségének monitorozása.

Az idézett vizsgálatban is rákérdeztek a magánegészségügy mai fogyasztóinak elégedettségére, illetve annak okaira. Sőt vizsgálták annak az életkorral való összefüggését is. (2. ábra) Az eredménynek talán az a kevésbé meglepő része, ahol a fiatalok és az idősebbek hasonlóan ítélik meg a kapott szolgáltatást. Az eltérések azonban elgondolkodtatóak lehetnek. Talán már az is, hogy az idősebbek jóval aktívabbak az orvosok előzetes leinformálásában. S ők azok, akik inkább érzik a személyes gondoskodást a magánellátásban: a 40-59 évesek 81 százaléka tapasztalta ezt, míg a 18-39 éveseknek csak 69 százaléka érezte így. Több más paramétert, mint a várakozási időt, a figyelmet, az átadott információ bőségét tekintve is, az idősebbek mutatkoztak elégedettebbnek. Ennek ellenére igen meglepően a saját választásukról utóbb éppen fordítva vélekedtek. Míg a fiatalabbak 78 százaléka szerint megérte magánorvosra költeniük, az idősebbeknek jóval kevesebb, csupán 62 százaléka gondolja, hogy ezzel jó üzletet csinált.

Az adatokat szolgáltató Inspira-kutatás 2018-ban, 1000 hazai felnőtt személyes megkérdezésével készült. A minta országosan reprezentatív.

K.J.

 

 

 

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>