A gyógyszerekért pl. fizetni kell – Az ingyenes lombikprogram ára

A Pénzcentrum utána járt, milyen költségekre kell számítania a pároknak, akik a meddőséggel küzdenek. 

A meddőség az Európai Unióban 25 millió lakos érint, a világon 6 párból 1 küzd ezzel a problémával. Ma már Magyarországon is számos magánklinika áll azok rendelkezésére, akik természetes úton nem tudnak gyermeket vállalni. Nem csak a lehetőségek bővültek: az utóbbi években az állam még inkább támogatja a meddőség problémájával küzdő párokat a gyermekvállalásban. A 2017 októberében lépett életbe az a módosítás, amely szerint ha öt teljes, az embrió beültetésével végződő kezelés közül bármelyik sikerrel jár, tehát az anyának gyermeke születik, úgy a következő gyermek, gyermekek esetében is négy-négy teljes beavatkozás vehető igénybe az Egészségbiztosítási Alap terhére.

A beavatkozásokat a kötelező egészségbiztosítás terhére a reprodukciós kor felső határának eléréséig, de legfeljebb 45. életév betöltéséig lehet megkezdeni. Az államilag támogatott lombikozás során szükséges gyógyszerek tb-támogatása 70 százalékról 90 százalékra nőtt, és a magánellátóknál igénybe vett beavatkozásnál az orvosok egységesen 55 százalékos tb-támogatással írhatnak fel gyógyszert.

A mesterséges megtermékenyítés folyamata nem az embrió beültetésével kezdődik. Ezt megelőzik konzultációk, vizsgálatok, mint a vértesztek, hormonvizsgálatok, alapvető nőgyógyászati vizsgálatok, ultrahangok – méhtükrözés, petevezeték-átjárhatóság vizsgálata – és ha szükséges hormonkezelés. Ezek a vizsgálatok, kezelések még támogatás mellett is akár 150 ezer forintos költséget is jelenthet. Meg kell vásárolni továbbá az eljárás alatt és azt követően szükséges gyógyszereket is, mely alkalmanként 5-10 ezer forintos kiadás. Magának az eljárásnak a költsége, ha már túl vagyunk az 5 támogatott alkalmon, vagy nem államilag támogatott intézményhez fordulunk elérheti az 1 millió forintot is.

A teljes cikket a Pénzcentrum oldalán olvashatja.