A Pfizer 20 éves gyógyszere gyógyíthatja az Alzheimert, de titkolják

Egyre nagyobb hullámokat kavar ideggyógyászkörökben, hogy a pletykák szerint az amerikai Pfizer gyógyszergyár immár 20 éve szabadalmaztatott egyik hatóanyaga a reumatoid artritisz mellett az Alzheimer-kórt is megelőzi, sőt esetleg kezeli, lefolyását lassítja. Igen,ám, de a cég nem kíván ezzel foglalkozni – írja az index.hu.

Néhány napja a Washinton Post állt elő a sztorival, miszerint négy évvel ezelőtt a Pfizer kutatói – nem túlzás kijelenteni – szenzációs felfedezést tettek: a cég egyik rendkívül sikeres, reumatoid artritisz ellen használt hatóanyaga 64 százalékkal csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának veszélyét.

A Pfizer valamiért úgy döntött, hogy nem indítja el az Alzheimer-ellenes alkalmazáshoz elengedhetetlen klinikai teszteket, az eddigi eredményeket sem publikálják, sőt az egész neurológiai üzletágukat beszántják, és mindenkit kirúgnak.

A feltételezett miértekről az index.hu cikkében olvashatnak.