A Richter 5 százalékos árbevétel-növekedést vár

Az Egyesült Államok lett a gyógyszergyártó legnagyobb piaca

A Richter Gedeon árbevétele 5 százalékkal nőhet euróban számolva 2021-ben – mondta Orbán Gábor, a vállalat vezérigazgatója a cég tavalyi eredményét értékelő online sajtóbeszélgetésen.

Az előrejelzés akkor teljesülhet, ha a kiemelt termékek a várakozások szerint teljesítenek, az árfolyamok nagyjából a mostani szinten maradnak, illetve a nagykereskedelmi termékek forgalma sem változik jelentősen. A járvány harmadik hulláma növeli a bizonytalanságot, az év első felében még számolni kell annak hatásaival – emelte ki a vezérigazgató.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Orbán Gábor egészen rendkívülinek nevezte a gyógyszergyártó tavalyi teljesítményét, a 2020-ban elért, több mint 115 milliárd forint adózás előtti nyereséget, amely csaknem 127 százalékkal haladja meg az előző évit. Felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly a Vraylar nevű, a bipoláris depresszió kezelésére alkalmas készítményük sikeres amerikai felfutásának köszönhetően az Egyesült Államok első helyre ugrott a gyógyszergyártó piacai között, az árbevételben 24 százalékos lett súlya az egy évvel korábbi 18 százalék után.

Az árbevételben Magyarország súlya 9 százalékosra tehető. Forintban ugyan emelkedett a Richter hazai szinten elért árbevétele, az árfolyam gyengülése azonban lefelé húzta a számokat.

A cég idén egy új fogamzásgátló kombinációval lép piacra, az év vége felé pedig megjelenik az új, mióma kezelésére fejlesztett terméke. Fejlesztés alatt áll egy koronavírus kezelésére alkalmas készítmény is – tette hozzá Orbán Gábor. (MTI)