A Richter nyerte a 2017. évi Innovációs Nagydíjat

A Richter Gedeon Nyrt. nyerte a 2017. évi Innovációs Nagydíjat egy új, originális hatóanyag, a cariprazine kifejlesztéséért, valamint az ebből készített gyógyszerek gyártásáért és forgalmazásáért.

Bogsch Erik, a gyógyszergyártó cég elnöke elmondta: magyarországi központú cégként a legjelentősebb eredménynek azt tartják, hogy tehetséges magyar szakembereket az országban tudnak tartani.

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke az elmúlt évek legjelentősebb magyar innovációs sikerének nevezte a Richter fejlesztését, amely – mint mondta – rendkívül erős világpiaci versenyben született meg.

Závodszky Péter, a Magyar Innovációs Alapítvány elnöke össznemzeti ügynek nevezte a kutatást és a fejlesztést és megjegyezte, hogy az utóbbi években létrejöttek a versenyképességi fordulat feltételei. A világgazdaság erősebb szereplői nem adnak át önként magas hozzáadott értéket teremtő tevékenységeket, ezért Magyarországnak magának kell ezeket megteremteni tudásalapú gazdasággal és innovatív szemlélettel, az anyagi és jogszabályi feltételek biztosításával.

Az évente átadott Innovációs Nagydíjat a Magyar Innovációs Szövetség alapította 1992-ben a kiemelkedő műszaki és gazdasági újítások elismerésére. Az értékelésnél a pályázatok eredetisége mellett az újításoknak köszönhető pénzügyi eredményeket és a társadalmi hasznosságot is figyelembe veszi a Magyar Innovációs Alapítvány kuratóriuma által felkért bíráló bizottság.