Algoritmussal előrejelezhető az emberi fehérjék szerkezete

Forradalmasítja az orvostudományt a mesterséges intelligencia

A DeepMind algoritmusa segítségével sikerült a tudósoknak előrejelezniük az emberi test szinte valamennyi fehérjéjének szerkezetét. A fejlesztés segítheti új gyógyszerek, új gyógykezelések és más alkalmazások kifejlesztésének felgyorsítását – adta hírül a BBC.

A Google által 2014-ben megvásárolt londoni székhelyű DeepMind AlphaFold programjának és az Európai Molekuláris Biológiai Laboratóriumnak (EMBL) a kutatói az algoritmussal képesek voltak előrejelezni az ember és más élőlények 350 ezer fehérjének a szerkezetét. Több mint öt éven át tartó kutatásuk eredményeit a Nature című tudományos folyóiratban mutatták be.

A globális tudományos közösség számára közzétették az AlphaFold fehérjeszerkezet-adatbázist, mely az emberi proteom legteljesebb és legpontosabb képét adja, nagyjából megduplázva az emberi fehérjék szerkezetéről eddig meglévő tudást.

123rf.com

Ewan Birney, az EMBL Európai Bionformatikai Intézetének igazgatója szerint az AlphaFold fehérjeszerkezet adatbázisa

„az egyik legfontosabb adatgyűjtemény az emberi genom feltérképezése óta”.

Demis Hassabis, a DeepMind alapítója és vezérigazgatója azt mondta, a cég az adatbázis bővítését tervezi, több mint 100 millió fehérje szerkezetét akarják előrejelezni. (MTI)