Átadták a Roche Európai Farmakovigilancia Központját Budaörsön

A beruházásról született döntés újabb mérföldkőnek számít a 35 éve Magyarországon is működő Roche és hazánk partneri kapcsolatában.

A svájci F. Hoffman-La Roche gyógyszeripari vállalat mai nap folyamán bejelentette, hogy Európai Farmakovigilancia Központot (Gyógyszermellékhatás-jelentési Központ) hozott létre Budaörsön 25 új munkahely kialakításával.

„A Roche elkötelezett Magyarország és a magyar betegek iránt.” – mondta Irma Veberic, a Roche (Magyarország) Kft. ügyvezető igazgatója azon a rendezvényen, amelyen megemlékeztek a vállalat hazánkban végzett 35 éves működéséről. „1984-ben nyitottuk meg a magyar irodát, és ma már több mint 1000 alkalmazottunk dolgozik a Gyógyszeripari, a Diagnosztikai és Diabétesz Üzletágakban, valamint a Roche Szolgáltató Központban és az Európai Törzskönyvezési Központban. Nagyon örülök és egyben büszke is vagyok arra, hogy ez az új Farmakovigilancia Központ szintén Magyarországon jött létre. Ez a központ nagy szakértelmet igénylő feladatok ellátására hivatott, mely lényegesen hozzájárul a betegek biztonságához és jóllétéhez Európa-szerte.”

Budaörs, 2019. szeptember 26.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Irma Veberic, a Roche Magyarország Kft. ügyvezetõ igazgatója átvágja a nemzeti színû szalagot a svájci F. Hoffman-La Roche gyógyszeripari vállalat Európai Farmakovigilancia (Gyógyszermellékhatás-jelentési) Központjának ünnepélyes megnyitóján Budaörsön 2019. szeptember 26-án.
MTI/Máthé Zoltán

Dr. Peter Burkhart, Svájc magyarországi nagykövete kihangsúlyozta: „Országom számára a gyógyszeripar régóta kiemelkedő jelentőségű: az állandó innováció és a beruházások a gyógyszeripari válallatok jellemzői, és ennek köszönhető a svájci gyógyszeripar világszínvonala. A beruházások, mint például az új farmakovigilanciai központ kulcsfontosságú lépés ahhoz, hogy Magyarország a világ leginnovatívabb országai közé bekerüljön. Természetesen nem is beszélve arról, hogy a gyógyszerészeti kutatás választ ad a 21. századi élet legsúlyosabb kihívásaira.”

Magyar Levente, külgazdasági miniszterhelyettes, egyetértve az előtte szólókkal, hozzátette, hogy „25 nagyon magas hozzáadott értéket jelentő új munkahely létrejöttét ünnepelhetjük azzal, hogy Magyarország nyerte el a gyógyszeripari K+F beruházást. Magyarország a tudásnak mindig egy jelentős központja volt és a világ legszínvonalasabb munkaadói a mai napig értékelik, hogy a magyar szürkeállomány a világ élvonalába tartozik.” 

A miniszterhelyettes szólt arról, hogy a vállalt közel 35 éve van jelen hazánkban és mára közel 1000 munkavállalót foglalkoztat, majd megköszönte a Roche-nak, hogy Magyarországot választotta. 

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>