A veszélyhelyzet alatt az állatorvosok receptjeiket online is kiadhatják

Az állatok gyógyszerellátásának könnyebb biztosítása érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a veszélyhelyzet alatt engedélyezi az állatorvosoknak, hogy a vényeket elektronikus úton küldjék meg az állattartóknak, a felírt készítmény kiváltásához pedig elég, ha a gazda a patikában az e-mailben vagy más elektronikus módon kapott receptet bemutatja – közölte a Nébih az MTI-vel.

A vényt a patika elektronikusan vagy papíralapon öt évig kell, hogy megőrizze. Az intézkedés a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet megszűnéséig tart. Azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy ez a rendelkezés a kábítószerként kezelendő állatgyógyászati készítményekre és az antibiotikumokra nem vonatkozik. Ezen felül hangsúlyozták, hogy vényköteles készítményt még jelen helyzetben is tilos vény nélkül kiadni, ennek megsértése súlyos, bírsággal járó szabályszegésnek számít.

A veszélyhelyzetre való tekintettel a Nébih szakemberei folyamatos támogató ellenőrzéseket tartanak az állatgyógyászati készítmények kiskereskedőinél, a vizsgálatok elsődleges célja a szektor koronavírus-járvány okozta nehézségeinek feltérképezése, majd azokra a hatósági támogatási lehetőségek kidolgozása. Az ellenőrzéssorozat eddigi tapasztalatait figyelembe véve engedélyezte a Nébih a vények elektronikus bemutatását a vényköteles állatgyógyászati készítmények kiváltásához.

 

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>