Bevetik a mesterséges intelligenciát a tüdőrák-diagnosztikában

Az egészségügyi kormányzat a humánerőforrás-problémák enyhülését is várja tőle

Mérföldkő lehet a tüdőrák-diagnosztikában a Semmelweis Egyetem (SE), az Ulyssys Kft. és a SZTAKI együttműködésében kifejlesztett szoftver, amely CT-felvételeket elemző mesterséges intelligencia alkalmazásával segíti a korai felismerést – mondta Merkely Béla, az SE rektora a projekt zárórendezvényén.

A program lehetővé teszi, hogy a mellkas-CT-felvételekről automatikus és gyors diagnosztikát segítő elemzés készüljön, így nagyságrendileg több CT-felvételt lehet kiértékelni, miközben az orvosok terhelése csökken. A mellkasi szervek komplex vizsgálatára, a szív és tüdő egyéb betegségeinek diagnosztizálására is ki szeretnék terjeszteni a programot – tette hozzá Merkely Béla.

Takács Péter egészségügyi államtitkár. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kijelentette, az állami egészségügyben a következő években a humán erőforrás lesz a „szűk keresztmetszet”, ezért a cél az, hogy csökkentsék a dolgozók terhelését, ehhez pedig hozzájárulhatnak a mesterséges intelligenciára épülő döntéstámogatási rendszerek.

Wellisch Péter, az Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. ügyvezetője szerint sikerült jó együttműködést kialakítani az egyetemi kutatószféra és a kkv-szektor között. Megjegyezte, régóta foglalkoznak mesterséges intelligenciával, de korábban nem gondolták volna, hogy az egészségügy is azon területek közé tartozik, ahol alkalmazni tudják.

Arra a kérdésre, hogy mikorra várható, a program alkalmazása a magyar betegellátásban, azt mondta, a klinikai teszt néhány hónapon belül lezárul, így remélhetőleg a jövő év második felében már használható lesz a program. (MTI)