Biológiai hordozó mint trójai faló

Nagy előrelépés a biológiai gyógyszerek alkalmazásában

Lezárta többéves együttműködését a Richter Gedeon Nyrt., a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja, és két fő termékfejlesztési területen (nőgyógyászat és biotechnológia) is sikerült eredményeket elérni – írja közleményében a gyógyszergyártó.

A Széchenyi 2020 program keretében elindított kutatás olyan k+f technológiák kifejlesztését tűzte ki célul, amelyekből származó ismeretek jelentősen hozzájárulnak a biotechnológiai úton előállított fehérjegyógyszerek hatásmechanizmusának, illetve a fellépő mellékhatások kialakulásának megértéséhez.

123rf.com

A projekt során a Richter új molekuláris biológiai laboratóriumot épített fel és rendezett be, amelyet erre a célra tervezett és gyártott berendezésekkel szereltek fel. Kiválasztották a biológiailag előállítható gyógyszermolekulák megtermelésére alkalmas rekombináns sejtvonalakat, és a saját klónozási platform segítségével lehetővé vált saját termelő sejtvonalak létrehozása. A bioszimilárisfehérje-előállítási technológia működőképességét három próbasarzs legyártásával igazolták.

A Szegedi Tudományegyetemen végzett kutatások a modern gyógyszerkutatás eszköztárát – nanotechnológia, proteomika, foldamerkémia – alkalmazzák. A nanohordozó rendszerek és ezek új technológiáinak fejlesztése, gyógyszerek új indikációs területeinek keresése és a fehérjék sejtbe juttatása terén elért eredmények a jövő gyógyszereinek kifejlesztéséhez járulhatnak hozzá. A projekt keretében kidolgozott természetes alapanyagokból készült nőgyógyászati termékcsalád jövőbeni továbbfejlesztése ebben a termékkategóriában hiánypótlónak számít.

A kémiai biológia egyik legizgalmasabb problémája, hogy hogyan lehet a modern biológiai eredetű gyógyszereket a sejten belülre működőképesen eljuttatni. Azt az útvonalat kellett megtalálni, ami a gyógyszert a sejt belső terébe viszi, ahol nem emésztődik le. Olyan peptidalapú célzott hordozót sikerült kifejleszteni, amely felismeri a sejtbe jutáshoz a felszíni kódot (meghatározott összetételű cukorlánc és zsírsav), és trójai falóként képes a nagyméretű biológiai hatóanyagot, ellenanyagokat bejuttatni. Ez nagy előrelépés a biológiai gyógyszerek alkalmazásában.

A pályázat összköltsége 4,83 milliárd forint, amelyből 2,84 milliárd a vissza nem térítendő támogatás. Az SZTE 731,2 millió, az MTA SZBK 267,9 millió forint támogatást kapott. A Richter 1,84 milliárd forint támogatás mellett 1,99 milliárd saját forrással vett részt.