Brazíliai kísérlet bizonyítja: működik a vakcinálás

A jelek szerint a lakosság 75 százalékának beoltása megállítja a járványt

Kilencvenöt százalékkal csökkent az új koronavírus-fertőzés okozta elhalálozás egy brazil városban, ahol egy tudományos próba keretében beoltották szinte a teljes felnőtt lakosságot – jelentették be kutatók.

A Sao Paulo szövetségi államban lévő, 45 ezres lélekszámú Serrana lakóit a kínai fejlesztésű CoronaVac vakcinával oltották be. A vírus terjedésének csökkenése miatt azok is védettek lettek, akik nem kaptak oltást – közölték a Sao Pauló-i Butantan Intézet tudósai. A szakemberek szerint eredményeik azt jelzik, hogy a járvány ellenőrzés alá vonható az emberek 75 százalékának beoltásával.

123rf.com

A Butantan Intézet, mely maga is gyártja a kínai Sinovac Biotech által kifejlesztett CoronaVac nevű oltóanyagot, február és április között végezte az oltáspróbát Serranában. A várost négy körzetre osztották, hogy segítsenek meghatározni a vírusterjedés feltartóztatásának küszöbét. Három körzet, avagy a 18 év fölötti lakosság 75 százalékának mindkét adaggal történt beoltása után sikerült megállítani a vírus terjedését.

Amikor a felnőttek 95 százalékát beoltották, az elhalálozás 95 százalékkal csökkent, a kórházi ellátás szükségessége 86 százalékkal, a tünetekkel járó fertőzések 80 százalékkal estek vissza.

Úgy tűnik, nem muszáj beoltani a gyerekeket

Ricardo Palacios, az intézet igazgatója szerint a kulcsfontosságú szám a 75 százalék. „A legfontosabb eredmény az, hogy képesek vagyunk ellenőrzés alá vonni a járvány terjedését a teljes lakosság beoltása nélkül” – mondta. Hozzátette, hogy csökkent a fertőzöttek száma a gyerekek és a tinédzserek körében is, akiket nem oltottak be. Ez azt jelezheti, hogy nincs szükség a gyerekek beoltására ahhoz, hogy az iskolák újranyithassanak.

Jelenleg hasonló kísérletet folytatnak egy másik, 148 ezres lélekszámú városban. Botucatuban az Oxford/AstraZeneca oltást használja a Fiocruz Intézet, mely maga állítja elő a brit-svéd fejlesztésű vakcinát. (MTI)